A Pázmány a hazai katolikus oktatás zászlóshajója 2020. augusztus 3.

 

Török Csaba három éven át szolgált egyetemi lelkészként a Pázmány esztergomi képzési helyszínén, a Vitéz János Tanárképző Központban. Számos más megbízatása mellett augusztus 1-től kormányzó is lesz, mégpedig Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megbízásából. Török Csaba atya mostantól az Esztergom-Vár Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházi Plébánia, vagyis az esztergomi bazilika plébániai kormányzója. Ezzel az interjúval búcsúzunk tőle azzal a reménnyel, hogy kapcsolata az esztergomi diáksággal továbbra is megmarad.

Hogyan élte meg a kinevezésétől számított időt mint egyetemi lelkész?

– Az idei év sajátos helyzetet teremtett: a járványhelyzet, a virtuális oktatás újfajta kihívások elé állított minket. Az utolsó „személyes“, valós időben és térben megvalósult esemény a félévi diplomaosztó volt a piliscsabai campuson. Akkor még nem is sejtettük, milyen különös időszak áll előttünk. A tavaszi félévben nem tudtuk a szokott módon folytatni az életünket, a kapcsolattartás áttelepült a virtuális térbe. Papként a legnagyobb nehézséget a „hiány“ tapasztalata jelentette: nemcsak a szokott szertartások elmaradására gondolok, de arra is, hogy

meg kellett tanulnunk másként jelen lenni egymás számára.

– A nyár eleji kinevezés egy igen gyors folyamatot indított meg: ugyancsak augusztus 1-el lépett hatályba, ám a szentségkiszolgáltatást, az ahhoz kapcsolódó lelkipásztori feladatokat már jóval korábban át kellett vennem. Most a tanulóidőszakomat töltöm, amikor biztosan sok hibát vétek, még esetlenül mozgok a napi teendők dzsungelében — de a munkatársak, szolgálattevők odaadása, lelkiismeretessége nagy segítséget jelent. Érdekes és pozitív tapasztalat megélni, hogy — Ferenc pápa szavával élve — a pásztor nem mindig a nyája előtt halad, olykor elvegyül a nép körében, sőt arra is van példa, hogy neki kell követnie a rábízottakat.

Mi egy egyetemi lelkész feladata egy katolikus egyetemen? 

– Nem hinném, hogy lehet egyszeri, átfogó és általánosan érvényes feleletet adni erre a kérdésre. A körülmények és adottságok nagyon eltérőek lehetnek, s ez visszahat a módra, ahogyan ezt a szolgálatot betölthetjük. Ezzel együtt három súlypontot mégis megjelölnék.

Rá kell világítanunk a hit és az ész, a hittan és a tudományok közötti termékenyítő párbeszéd lehetőségére,

s ennek során nem egy előítéletet, negatív beidegződést is el kell oszlatnunk. Ahogy II. János Pál Fides et ratio kezdetű enciklikájában fogalmazott: a hit és az ész két olyan szárny, amelyek segítségével Istenhez emelkedhetünk fel.

Meg kell mutatnunk azokat a hatalmas értékeket, amelyekkel a kereszténység az elmúlt két évezred során megajándékozta az európai kultúrát.

Akár azt is mondhatnám, hogy bevezetést kell nyújtanunk egy olyan örökség kincsestárába, amely sokszor és sokak előtt rejtve marad. A legfontosabbat hagytam utoljára: egy katolikus egyetem közössége, az universitas docentium ac studentium, hívő közösség is egyben. Nem cél az, hogy bárkit elvonjunk a plébániájától, a „született“ egyházi életterétől, de szeretnénk támogatást nyújtani ahhoz, hogy a hitélet az egyetemi közegben se legyen „idegen test“, épp ellenkezőleg: az imádság, a közösen gyakorolt hit segíti az emberi és a szellemi megalapozódást és épülést. Az esztergomi campus — amelyre a megbízatásom szólt — sajátos közeg. Kis létszámú, s az oktatók, diákok közül csak kevesen élnek a városban. Emiatt viszonylag szűkös a rendelkezésre álló idő és lehetőség egy „klasszikus“ egyetemi lelkészség kibontakoztatására. A közösségi élet bázisát a kollégium jelenti. Emellett igyekeztem a Magyar Sion, Esztergom egyházi értékeit is megmutatni: a Bazilikát, a Főszékesegyházi Könyvtárat, a Keresztény Múzeumot… Ez utóbbi egyik kivételes szekciója, az Erdélyi Zsuzsannáról elnevezett népi vallásosság-gyűjtemény sokakat megérintett: a nagymamák, a rokonság vallásos élete megannyi kötődési lehetőséget nyújtott az itt kiállított tárgyakhoz, emlékekhez.

Az MKPK tv-referense is, sokszor láthatjuk képernyőn kommentátorként, és ebben a tisztségében rengeteg médiamegkeresést is kezelt. Mit lát a hazai média terepén katolikus szemmel, hogyan érvényesül a keresztény, katolikus álláspont a közbeszédben? Ez csak mennyiségi, adásidő-kérdés vagy igenis szükség van keresztény álláspontot, világnézetet képviselő és kifejtő, képzett médiamunkásokra?   

– Úgy vélem, a kérdés költői: igen, nagyon nagy szükség van rájuk. Ennek kapcsán azonban el kell különítenünk két felületet. Léteznek olyan műsorok, médiumok, amelyek elsődlegesen a hívőkhöz szólnak. A szerepüket sokféleképpen meghatározhatjuk, a legfontosabbnak azonban két szempontot érzek: ezek lehetőséget nyújtanak az idős, beteg, akadályozott híveknek arra, hogy valamiképpen mégis bekapcsolódjanak az egyház életébe; másfelől pre-evangelizációs funkciójuk is van. Ha ügyesen aknázzuk ki ezeket, akkor előkészíthetik a tulajdonképpeni evangelizációt, amire azonban mindig személyes kapcsolat keretében kerülhet sor — nem hiszem, hogy a tévé „evangelizál“. Abban azonban bízom, hogy ösztönzést nyújthat a krisztusi üzenet felé történő megnyílásra. A másik felület már sokkal összetettebb: a katolikus hit nem kifejezetten egyházi, egyházias karakterű műsorokban való megjelenítésére gondolok. Ez olykor még fontosabb is, mint az előző kategória.

Egyfajta „filtrációról“ van itt szó: a hitüket, az abból fakadó világnézetüket, értékrendjüket tudatosan vállaló médiamunkások hatalmas szolgálatot tehetnek.

Olyan közegekben mondhatják ki az evangéliumi üzenetet, ahová a bevett „papi“ módokon nem juthatunk el.

A Pázmány Hittudományi Karának tanára is. Mit tanít? 

A Hittudományi Kar megtisztelt azzal, hogy egyetemi magántanárává nevezett ki. Ez azt jelenti, hogy szabadon hirdethetek meg kurzusokat. Sajnos az előttünk álló időszakban a megsokasodott feladatok miatt erre nem látok komoly lehetőséget. Ugyanakkor a fundamentális teológiai tanszékhez tartozó tanárként természetesen részt veszek az alapvető hittan oktatásában.

Fő státuszom az Esztergomi Hittudományi Főiskolához kapcsol: itt egyetemi tanári minőségben tanítom a fundamentális teológiát, valamint egyes filozófiai tárgyakat, amelyek sajátosan és erőteljesen kötődnek az alapvető hittanhoz: az ismeret- és tudományelmélet, a metafizika, a vallásfilozófia és teodícea olyan terep, ahol valódi hidat verhetünk az emberi gondolkodás és a krisztusi hit között. A Győri Hittudományi Főiskolán sajnos nem tudom folytatni tanári tevékenységemet. Itt szintén fundamentális teológiát oktattam, illetve filozófiai opcionális kurzusokat hirdettem meg. Ezek keretében kedves témáimat dolgozhattuk fel: az esztétikát, a posztmodern létállapotot, szemináriumi keretben a kulturális antropológiát, vagy éppenséggel Karl Jaspers filozófiájának az alapjait.

Esztergom fontos katolikus központja Magyarországnak. Mi lesz a feladata?

– Tanárként már eddig is Esztergomban éltem. A szükséges „ráncfelvarrások“ után csupán egy kilométerrel költözöm odébb: a Prímási Palotából a Főszékesegyházi Plébániára. A Bazilika ellátása igen komplex feladatkört takar: a szokásos plébániai szolgálatok mellett igazgatom a Kincstárat, és ellátom a gondnoki teendőket is, vagyis felelek a turizmus, a kulturális élet és sok minden más, nem tipikusan papi munkakör koordinálásáért-vezetéséért is. Eközben zajlik a Főszékesegyház felújítása — ez sok-sok évet igénybe vevő folyamat lesz, szó szerint olyan munka, amire egy évszázadban csak egyszer kerül sor. Két dolog újra meg újra megrendít: egyfelől az, hogy itt valóban minden szegletnek évezredes története van; másfelől pedig az, hogy

a XIX. század mesterei milyen fantasztikus, nem csak méretei, igényessége, de az adott korban már-már futurisztikus megoldásai milyen csodálatos műremeket hoztak létre.

Megtiszteltetésnek érzem, hogy papként és vezetőként részese lehetek egy ilyen kalandnak. A legfontosabb azonban az, hogy ne csak a kövek, de az emberek, a közösség is megújuljon. A nagy, látványos és reprezentatív események mellett segíteni kell egy hívő család formálódását-születését is, hogy mire kész lesz a nagy restauráció, eleven lélek, lelkiség hassa át a gyönyörű tereket.

Jut-e majd ideje a Pázmányon dolgozók és tanulók pasztorálására, avagy hogyan tervezi tartani a kapcsolatot a továbbiakban az oktatási intézményünkkel? 

– Tudatos célom, hogy a most következő időben továbbra is előmozdítsam azt a fajta „kommunikációt“ az egyetem és a Főszékesegyház között, amelyet igyekeztem eddig is segíteni.

Jó lenne, ha nem lenne egyetlen pázmányos sem, aki tanulmányi évei alatt nem barangolja be a legszentebb és legősibb magyar egyházi központ zegzugait.

A Bazilika felirata hirdeti: Minden magyar egyházak anyja, feje és tanítója – öröm lenne számomra, ha mindhárom szónak valós tartalma lenne az egyetem életében. Nem csak azáltal, hogy az egyetemi közösség bizonyos eseményeire a Főszékesegyházban kerül sor, hanem azáltal is, hogy a magyarországi katolikus oktatás zászlóshajója lelkileg, hitében otthon érezheti magát hazánk főtemplomában.


Az interjút készítette: Kuthi Áron

x