Diplomaátadó ünnepség 2019. február 25.

A diplomaátadó ünnepséget Karunkon 2019. február 23-án, szombaton rendezték Piliscsabán. Ebben a félévben 176 hallgatónk vehette át diplomáját, akik közül 24-en kitüntetéssel végeztek.

Az ünnepélyes diplomaátadót Ft. Caprioli Alessandro atya nyitotta meg, a teltházas Auditorium Maximumban. Ezt követően Dr. Szilágyi Csaba prodékán üdvözölte a megjelenteket. Beszédében reményét fejezte ki, hogy a hallgatók az itt megszerzett tudással mindannyian meg fogják állni a helyüket az életben.

Pálfalvi Noémi, a Hallgatói Önkormányzat nevében búcsúztatta a Pázmányos diákokat.

A beszédek után hallgatóink hivatalosan is átvehették diplomájukat. Elsőként köszöntötte a friss diplomásokat Dr. Szilágyi Csaba prodékán úr, Dr. Nemesi Attila László dékánhelyettes, Ft. Caprioli Alessandro atya, Dr. Hidas Zoltán intézetvezető és Dr. Pintér Károly intézetvezető.

Hagyományainkhoz híven, az ünnepség a magyarul és latinul is letett bölcsészeskü elmondásával, és a közösen elszavalt Szózattal zárult. Varga László orgonaművész zenei aláfestése emelte az ünnepség fényét.
Végzős hallgatóinknak ezúton is gratulálunk, és további sikereket kívánunk!

Az ünnepségen készült fényképek, melyeket Pilló Ákos készített, itt érhetők el.

x