IRUN Excellence Programme 4. évad 2014. szeptember 19.

Elindult az Excellence Programme újabb tanéve.

Az egyetemről augusztus utolsó hetében heten érkeztünk a hollandiai Nijmegenbe, Adolf Adrienn, Bognár Zsófia, Hrecska Renáta, Köcsky Réka, jómagam Huszthy Zita a diákság valamint kísérőink Almási Zsolt, az Angol Tanszék, és Ódor Mónika a Nemzetközi Osztály részéről. Az IRUN Excellence Programme résztvevőiként öt holland diákkal dolgozunk együtt ebben az évben egy közös kutatási feladaton. A feladat maga az európai integráció történelmét kutató intézet, a Centre Virtuel de la Connaissance sur l'Europe (CVCE) gondozásában lévő digitalizált történeti gyűjtemény elérhetőségének, kutathatóságának fejlesztése.

 Az itteni Radboud Egyetem hallgatóival hétfőn találkoztunk először, de a hét végére már mind biztosak voltunk benne, hogy egy nagyon jó csapat alakult a közös munkához, annak ellenére, hogy nemcsak különböző nemzetiségeket, de különböző szakterületeket is képviselünk. Vagy talán pont emiatt! A hét első felében összerázódtunk, jobban megismertük egymást, felmértük a csoport dinamikáját és kiderítettük, mi is tulajdonképpen az enhanced publication, vagyis értéknövelt publikáció. Egy olyan online publikációs modellt kell fejlesztenünk az év végére, amelyen keresztül a gyűjteményben rejlő tudás a leghatékonyabban nyerhető ki a professzionális és a „civil” kutatók számára egyaránt.

Vendéglátóink gondoskodtak arról is, hogy egy hét alatt minél jobban megismerjük a hollandok életét. Az egyetem saját kerékpárjait használhattuk, bicikliztünk napsütésben, de esőben is esernyővel a kezünkben.

Nijmegen óvárosának főterén laktunk, a régi épületekből viszont csak a templom és egy-két 16-17. századi ház maradt meg a második világháborús bombázások miatt. A lövedékeket azonban nem a Központi Hatalmak, hanem a Szövetségesek zúdították a városra tévedésből, a határ ugyanis pár kilométerre van. A második világháború így itt máig érzékelhető sebet ejtett a tájon és a társadalmon. Két háborús múzeumban is jártunk, az egyik magának a háborúnak állított emléket, a másik a felszabadításnak, amely a hollandok számára igazi szabadságot jelentett. Nijmegen városában egyébként nem más, mint egy magyar professzor, Munteán László vezetett körbe minket, aki két éve tanít a Radboud Egyetemen és úgy tűnt, hogy jobban ismeri a várost, mint a régóta itt élő hollandok. Az ókortól a második világháborún át a legújabb városbővítési tervekig megismertük a város történetét kiegészítve rengeteg építészeti, film- és kultúrtörténeti részletekkel.

Péntekre elkészültünk a pontos munkatervvel, amelyet egy prezi kíséretében mutattunk be a munkánkat segítő oktatóknak.

 

A búcsúsöröket az egyetemi kávézóban, a Cultuurecaféban ittuk, ami egész héten a legbiztosabb támaszpontunk volt kávé és tea tekintetében. Hazafelé természetesen azért még szemerkélt az eső, Budapesten viszont a jó kis augusztus végi meleg fogadott minket. Most két hónap egyéni kutatás, következik, aztán decemberben irány Luxemburg.

A csoport munkáját ezen a blogon követheted.
A programról részletes információkat pedig itt találhatsz.

x