Kiemelt ösztöndíjak a Pázmányon 2019. október 21.

A Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar a 2019/2020. tanévben is meghirdette kiemelt ösztöndíjlehetőségét azon hallgatóinak, akik tanulmányaik mellett kiemelkedő sport vagy művészeti tevékenységet folytatnak.

A számos beérkezett pályázat elbírálásában Dr. Győrffy Dóra egyetemi tanár, olimpikon magasugró, Dr. Nemesi Attila László, tanulmányi dékánhelyettes, nyelvész és Váradi Lívia, a Hallgatói Önkormányzat elnöke is a Kar vezetésének segítségére volt.

Kiemelkedő sporttevékenységben jeleskedő hallgatónk, aki ösztöndíjban részesül:

Tremmel Barbara – pszichológia alapképzési szakos hallgató
Többszörös serdülő, ifjúsági, junior országos bajnok gerelyhajító. Második éve támogatott kiváló sportolói ösztöndíjas.
Interjú →


Művészeti területen 3 hallgatónk is kiemelkedő pályázatot nyújtott be, amelyekre a Kar megítélte a támogatást:

Bödecs László – esztétika mesterképzési szakos hallgató
Komoly szakmai múlttal, két önálló kötettel és számos kisebb publikációval és recenzióval rendelkező költő. A versei egy viszonylag díszítetlen, "őszinte" nyelven szólalnak meg, eleven/élő metaforákkal, erős érzelmekkel, párbeszédben a hagyománnyal.
Interjú →

Regős Mátyás – osztatlan tanári szakos hallgató
Tehetséges író, költő. A nemrégiben megjelent Patyik Fedon élete című novella- és versciklus egy "vers nélküli költő" életrajzi fikciója, amelyben a novellák is a prózaköltemények műfajával rokoníthatók.
Interjú →

Vörös Anna – pszichológia mesterképzési szakos hallgató
Második alkalommal kiemelt művészeti ösztöndíjas író. A novellái olyan fiktív történetek, amelyek személyes jelenlét/tanúság alapján íródhattak. Az önkéntes menekülttábori szolgálat során szerzett tapasztalatok elevenné, igazzá és széppé teszik a történeteit.
Interjú →

Gratulálunk a díjazottaknak!

x