„Se az azeriek, se az örmények nem akarják ezt a háborút” 2020. november 10.

Örmény hallgatóinkkal beszélgettünk

A 2020/2021-es tanévben öt örmény hallgató iratkozott be a PPKE BTK-ra. Szeptember 27-én Hegyi-Karabahban, más nevén Arcahban újra kirobbant a fegyveres konfliktus, és a hallgatók közül két fiú mind a mai napig nem érkezett meg, mivel nem hagyhatta el Örményországot. Így tehát három örmény lánnyal beszélgettünk arról a Sophianumban, hogyan élik meg a hegyi-karabahi harcok időszakát.

A beszélgetés résztvevői

  • Diana Ghazaryan, Jereván (Yerevan State University, Művészettörténet)
  • Lilith Mnatsakanyan, Arachadzor (Artsakh University, Fordítástudományok)
  • Kima Saribekyan, Jereván (Russian-Armenian (Slavonic) University, Nemzetközi Kapcsolatok)


Mikor érkeztetek Magyarországra?

Lilith és Diana: Nemrég érkeztünk meg, igaz, előszőr tíz napot karanténban töltöttünk. A kollégiumban szerzett első benyomásaink nagyon pozitívak voltak. A karanténban otthonosan éreztük magunkat, ami a gyönyörű dombos piliscsabai környezet érdeme, ugyanis nagyon hasonlít az otthonunkra.

Kima: Én már 2019 szeptembere óta vagyok Magyarországon, és nagyon tetszik Budapest és Piliscsaba. Úgy döntöttem, hogy idén is ebben a kollégiumban maradok.


Azért jöttetek Magyarországra, hogy az angol nyelvű Történelem MA képzésben vegyetek részt. Ennek szerves részét képezi az Örmény Tanulmányok specializáció. Milyen elvárásaitok vannak az itteni tanulmányokkal kapcsolatban?

Diana: Magyarországon más perspektívából tekinthetek az örmény történelemre. Az Örmény Tanulmányok program nemcsak a személyes fejlődésemet segíti elő, hanem rajtam keresztül Örményország is gyarapszik, hiszen amit itt tanulok, azt otthon fogom majd kamatoztatni.

Lilith: Ez a program betekintést nyújt abba, hogy mások mit gondolnak Örményországról, itt tartózkodásunk alatt pedig lehetőségünk nyílik képviselni az országunkat és népünket.

Kima: Személy szerint nekem otthon nem volt sok örmény történelemórám, mert orosz iskolában érettségiztem, tehát itt sokkal több örmény történelmet tanulok, mint otthon. Az örmény történelemben van egy-két nagyon érzékeny téma, amelyről otthon nehéz tárgyilagosan beszélni. Itt eddig nem ismert nézőpontból olvassuk az örmény népirtásról szóló szakirodalmat Elke Hartmann óráján: meg tudtunk szabadulni az érzelmektől és objektívan tudtuk megvizsgálni a témát.

Milyen érzés számotokra, hogy a karabahi konfliktus eszkalálódása idején a családtól távol vagytok a tanulmányok miatt?

Lilith: Döntésünket a külföldön való tanulásról a háború kitörése előtt hoztuk meg. Otthon majdnem semmit nem tudunk csinálni, de lehetséges, hogy itt valamit tudunk.

Diana: Tíz nappal ezelőtt jöttünk el otthonról, akkor nagyon rosszul éreztem magam. Mit tudnék otthon csinálni? Tudnék önkéntes munkát vállalni, gyűjteni Arcahnak, de ezeken kívül mást nem nagyon. Úgy éreztem, hogy el kell jönnöm és itt a legjobbat nyújtani.

Kima: Amikor a szüleink beszéltek az arcahi háborúról, ami az 1990-es évek elején volt, minden olyan távolinak tűnt. Nem tudtam átérezni eddig, hogy min kellett nekik keresztülmenniük akkoriban. A szüleim arcahi menekülteket fogadtak be akkor. Most újból megtörténik az egész, de most már a mi rokonainkkal és barátainkkal.


Milyen családi, baráti érintettségetek van a háború résztvevőivel?

Lilith: A bátyám, nagybátyám és apám is a hadseregben szolgálnak. Amikor a fronton a helyzet engedi, akkor érintkezhetnek velünk, mielőtt visszatérnek a frontvonalra. Az apám tartalékos, míg a bátyám frontszolgálaton van.

Diana: Vannak barátaim, akik a hadseregben szolgálnak, de nem sok mindent tudok róluk. Az egyik barátommal - annak barátnőjén keresztül – tudom tartani a kapcsolatot, aki többet tud róla. Sok barátom most tölti a sorkötelezettségét, ami nálunk két évig tart. Naponta kétszer közlik a veszteséglistákat a frontról, minden alkalommal azért imádkozom, hogy ne találjak ismerős nevet a listán.


Hogyan változtak a hétköznapjaitok, amióta kiújultak a harcok?

Diana: Amikor a harcok kitörtek, már javában készülődtem az útra. A városban rengeteg helyen lehet leadni élelmet és ruhát, amiket aztán Arcahba küldenek, én a meleg ruháimat adtam oda, mert a bőröndömbe már nem fértek bele. Itt is szeretnék valahogy segíteni nekik, például felhívni a figyelmet azokra az atrocitásokra, amelyek az arcahi civileket érik nap mint nap, illetve adományokat szeretnék gyűjteni.

Lilith: A gondolkodásom megváltozott a háború kitörésével. Martakert régióban a harcok előtt az emberek átjártak egymáshoz beszélgetni, nagyon kellemes légkör uralkodott, de most már senki nem mozdul ki, a gyerekek és nők pedig Jerevánba menekültek a bombázások elől. Az öcsém és a húgom rokonoknál vannak elszállásolva Jerevánban, míg apám és anyám otthon maradtak. Az emberek nagyon kedvesek, a boltok jelenleg ingyen osztogatnak élelmet a rászorulóknak. Mindannyian összefogtunk ezekben a nehéz időkben.

Mit gondoltok a jelenleg folyó háború hátteréről? Miért épp most újult ki az örmény-azeri konfliktus? A mostani helyzet miben különbözik az évekkel ezelőtti konfliktustól?

Lilith: Lehetséges, hogy az azeri politikai vezetés tudta, hogy ki fog törni ez a háború. Mi biztosan nem készültünk ilyen eshetőségre. Reggel, amikor felkeltünk, azt hittük, reng a föld. Pár óra múlva pedig kihirdették a hadiállapotot. Lehetséges, hogy az azeriek azt hitték, hogy gyengék vagyunk a járványhelyzet miatt, és ezért támadtak épp most.

Diana: Az előző években mindig voltak kisebb összecsapások. A mostaniról is úgy gondoltam, hogy ez is csak pár napig fog tartani.

Kima: Az elmúlt két évben az örmény hadsereg megerősödött a szervezeti átalakításoknak köszönhetően, amelyeket a bársonyos forradalom óta vezettek be. Ahogy kitört a háború, az egész ország kiállt a kormány mellett, pont úgy, mint a négynapos háború idején.

Lilith: 2016-ban az azeriek nem támadták a civil lakosságot, de most drónokkal bombázzák a városokat.

Diana: Ami nagyon szomorúvá tesz ezzel kapcsolatban, hogy civileket bombáznak, és fiatal huszonéveseknek kell terroristák ellen harcolniuk. El sem tudom képzelni, mi zajlik most a harctereken.

Kima: És ezúttal nemcsak Arcahot támadják, hanem Örményországot is. Meg kell említeni a jelenleg is zajló dezinformációs háborút is, ahol azeriek ENSZ-határozatokra hivatkozva támadják Örményországot és Arcahot. De ha beleolvasunk ezekbe, láthatjuk, hogy az azeriek a magukra vonatkozó részeket nem veszik figyelembe.

Diana: Én pedig szeretném megjegyezni, hogy nem mi támadtuk meg Azerbajdzsánt, mi a békéért küzdünk. Nyugodtan kérdezzenek meg olyan embereket, akiknek van örmény ismerőse, hogy milyenek vagyunk.

Lilith: Szerintem se az azeri emberek, se az örmény emberek nem akarják ezt a háborút.

Kima: Azerbajdzsánban a kormány elnyomja az embereket, korlátozták az internethozzáférést. A kormányuk nem adja közre az elesettek neveit, így az azeriek nem tudják, hogy milyen súlyos ára van a háborúnak. Örmény önkéntesek csináltak egy weboldalt, ahol közzéteszik az elesett azeri katonák neveit, akiket azonosítani tudnak, hogy így tájékoztassák azok hozzátartozóit az azeri kormány helyett.

Mit gondoltok, mi vethet véget a háborúnak? És milyen lehet a kimenete, milyen forgatókönyveket tudtok elképzelni?

Lilith: Bízom benne, hogy katonáink győzelmével ér véget a háború, és minél hamarabb véget ér.

Kima: Hogy hogyan ér véget, az szerintem sokban függ az EBESZ-től, Oroszországtól, Törökországtól és a nemzetközi közösségtől. Arcah elnöke felhívta a diaszpóra figyelmét, hogy nem szabad engedni egy újabb fegyverszünetet, mint 30 éve, mert akkor ezrek haltak meg a semmiért. Előszőr a nemzetközi közösségnek el kellene ismernie Arcah függetlenségét, lehetővé téve Arcah aktív szerepvállalását a terrorizmus elleni küzdelemben.


Miért fontos számotokra, hogy ezekben a nehéz időkben a PPKE BTK, vagyis egy külföldön működő Örmény Tanszék hallgatója lehettek?

Kima: Sokkal könnyebb itt minderről beszélni, mert a hallgatók és a tanárok tudják, miről van szó, ismerik a hátterét és nem kell mindent az alapoktól kezdeni.

Lilith: Ebben a helyzetben ez a tanszék nagyon sokat jelent nekünk, mivel messze vagyunk a hazánktól, és most az Örmény Tanszék tölti be ezt a szerepet.

Diana: Úgy érzem, hogy itt egy kicsi és törődő család vár, akikkel tudok beszélni bármikor bármiről, akikkel megoszthatom az érzéseimet.


Az interjú a november 10-i békemegállapodás előtt készült, amikor az örmény kormányfő megállapodást írt alá a fegyveres konfliktus befejezéséről az azerbajdzsáni és az orosz elnökkel.

A hallgatókkal Reviczky-Balogh Ágnes beszélgetett.

x