Örmény műemlékvédelem Erdélyben

  • 02 máj.

    Kezdete: 2019. május 2. 9:00 -Vége: 2019. május 2. 16:00

    Budapest, Sophianum 206

Örmény városépítészeti előadás a Pázmányon

Az örménység városépítészeti örökségét leginlkább Szamosújvár révén ismerheti a szakmai közönség, amely az erdélyi és egyben a magyarországi barokk építészet egyedülállóan gazdag alkotásaival büszkélkedhet. Regionális viszonylatban azonban a másik három örmény, illetve részben örmény település, Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós és Csíkszépvíz is figyelemreméltóan gazdag településképi örökséggel rendelkezik.

A tanácskozás célja, hogy a kárpát-medencei városképi örökségnek ezen rendkívül érdekes rétegét bemutassa, a helyi értékvédelem problémáit megvitassa. A tanácskozás eredményeit később önálló kötetben is meg kívánjuk jeleníteni. (Armenológiai és Délkelet-európai Történeti és Régiótörténeti Tanulmányok Tanszék könyvsorozat első köteteként)

Azu előadói kör magját az előzetes egyeztetések után a helyben évtizedek óta aktívan dolgozó és tervező építészek alkotják, de tervezzük további, a kutatásban aktív művészettörténészek és építészettörténészek bevonását is, akik az örmény városképek kontextusának megértéséhez elméletibb jellegű előadásokkal járulnak hozzá.

Tervezett előadók:

Dr. habil Tamáska Máté – örmény városképek örökséghelyzete
Ing. Bogos Ernő – Csíkszépvíz örmény településközpont öröksége védelme
Ing. Iozefina Postăvaru – Erzsébetváros településképi védelem
Prof. Ing. Virgil Pop – Szamosújvár településképi védelem
Ing. Köllő Miklós – Gyergyószentmiklós örmény városközpont öröksége és védelme
Dr. Nagy Gergely Domokos – Erzsébetváros nagytemploma

x