Aki be mer kopogni, azt beengedik 2019. január 15.

Hunyad Ákos, rádiós hírszerkesztő-hírolvasó már 22 évesen mikrofon engedélyt kapott a Kossuth Rádiónál, beajánlották a Petőfi Rádióba, dolgozott az ország leghallgatottabb reggeli műsoraiban, de hangját máshol is hallhatjuk.

Gyakran csak határozottságán és bátorságán múlott a siker. Olyan munkákat is megkapott, amiről más fiatal a szakmában csak álmodozott. Most, az ő generációja formálja a szakmát, lehet is tőle tanulni.

 

Jelenleg az ország egyik legismertebb rádiós hangja a tiéd, tömegek hallgatják az általad szerkesztett és olvasott híreket. Azonban nem volt mindig ilyen egyértelmű, hogy ez lesz a te utad, kezdetben más irányok érdekeltek. Mennyire volt nehéz így az első év?
Az egyetemet még 2007-ben kezdtem, Kommunikáció és médiatudomány szakon, ez az eredeti tervekhez képest részemről valóban afféle megalkuvás volt. Sokáig ugyanis színész akartam lenni, a középiskolában sokat foglalkoztam előadó-művészettel és tanáraim is biztattak, hogy ezt a pályát válasszam. Végül aztán nem vettek fel, így kerültem tehát Piliscsabára, a Pázmányra. Úgy gondoltam, az előadói vágyaimat tévés, vagy rádiós pályán is kiélhetem, és ez elérhető volt az egyetemen. Végül meglepően hamar elköteleződtem a rádió felé, nagyon megfogott a műfaj. Már az első évben bekopogtam a Pont FM-hez – ami aztán később Inforádió lett – azzal, hogy én rádiózni szeretnék. Aztán évekig dolgoztam ott az egyetemi tanulmányaim mellett.

A Pázmány Rádió annak is köszönheti 2009-es létrejöttét, hogy Radetzky András adjunktus, Piló Ákos, Molnár Miklós és te elképesztő energiákat fordítottatok a létrehozására. Neked is szereped volt abban, hogy a hallgatók most egy magas színvonalú stúdióban dolgozhatnak. Milyen volt akkor átélni ezt a folyamatot?
Mikor a Pont FM-nél dolgoztam, értetlenül álltam az előtt, hogy létezik a rádiós- televíziós újságírás szakirány a Pázmányon, csak éppen rádió nincs hozzá. Próbáltak ugyan rádiós órákat tartani, de ez így meglehetősen furcsa volt. Úgy tűnt, az egész kommunikáció szak akkor formálódik. Éreztük, nagyon hiányzik az, hogy élőben is gyakorolhassanak a diákok. Nagyon izgalmas időszak volt az életemben a rádió létrehozása, szinte éjjel-nappal ott voltunk. Előfordult, hogy bent aludtunk a félkész stúdióban. Örülök, hogy a rádió most is működik, és sokat segít a hallgatók képzésében. Az akkori oktatók közül egyébként mindenképp kiemelném Radeztky Andrást, akitől nagyon sokat tanultam a szakmáról és máig tartjuk a kapcsolatot. De más szempontból is sokat jelentett, hogy a Pázmányra jártam. Ott ismertem meg feleségemet, akivel egy három és egy másfél éves gyermeket nevelünk.

Szakmai szempontból nem csak a rádió létrehozása volt volt jelentős eredmény, úgy tudom, már egészen fiatalon komoly sikereid voltak. Még az egyetemre jártál, mikor az ország egyik legismertebb rádiójánál kezdhettél, mint hírszerkesztő. Hogy sikerült bekerülni?
Még 2010-ben, mikor a Pont FM-nél dolgoztam egy kolléganőm ajánlott be a Kossuth Rádióba, ahol épp kevesen voltak. Hírszerkesztőt kerestek, de eredetileg házon belül. Hihetetlen volt, hogy külsősként mégis lehetőséget kaptam egy meghallgatásra! Nem túl gyakori, hogy egyetemistaként valaki egy ilyen kaliberű rádiónál próbálkozhasson. Több körös felvételi volt, és végül csupán hét, vagy nyolc hónappal az első kör után hívtak fel, hogy engem választottak. Sokáig nem engedtek mikrofon elé, aztán az első vizsgapróbálkozásra, huszonkét évesen mikrofon engedélyt kaptam. Ez óriási dolog volt számomra, ugyanis elég ritka, hogy valakit ilyen fiatalon mikrofon elé engednek. Végül két és fél évet dolgoztam ott. Közben pedig felpörögtek az események. A Petőfi Rádiónál is kipróbáltam magam, ahova szintén ajánlás útján kerültem.

Egyszerre dolgoztál mindkét helyen?
Igen, előfordult, hogy elég gyors váltások voltak és ide-oda mászkáltam a két stúdió között. A Petőfi Rádiónál is rengeteget tanultam a műsorkészítésről, akkor még Horváth Gergely vezette a népszerű Kultúrfitneszt. A műsorban elhangzott szövegek egy részét én írtam. Végül egy harmadik rádiónál, a Class FM-nél kötöttem ki, ahol majdnem öt évig dolgoztam, végül hírfőnöknek neveztek ki. Kiváló időszak volt, ami megalapozta a mostani tudásom.

Tavaly ősszel a Sláger FM-hez vitt az utad.
Igen, megint csak jókor csörgött a telefonom. Itt is hosszú távra tervezek.

Nem csak a rádiózásba kóstoltál bele, hanem a szinkronizálásba is.
Igen, ez még színesebbé teszi a hétköznapokat. Tévés műsorokban is hallani lehet a hangom, narrációkat, mindenféle “hangos” dolgokat vállalok, és valóban szinkronizáltam is. Jópár éve bekopogtam a Mafilm Audiohoz és megkérdeztem, hogy miképpen lehet filmeket szinkronizálni. Kezdetben csak kisebb szerepek voltak, de aztán amerikai blockbusterekbe is sikerült bekerülni, persze komolyabb szerepre színész képzettség nélkül nem hívják az embert. Amiért az egész megérte, az az, hogy Csörögi István legendás rendező sokszor saját szabadidejében is segített néhányunkat, saját lakására is felhívott minket, és elképesztő történeteket mesélt a szakmáról. Egyébként általános tapasztalatom, hogy ha az embert valami érdekli, akkor oda kell menni és megkérdezni, hogyan vehetne részt benne. Ez sokkal eredményesebb lehet, mint bármilyen önéletrajz küldözgetése.

Ennyi tapasztalattal a hátad mögött mit gondolsz, mennyire hígult fel a rádiós szakma?
A saját területemen sajnos nagyon. Úgy vettem észre, mikor próbáltam felvenni valakit, hogy egyre kevesebben rendelkeznek a megfelelő olvasottsággal, műveltséggel, érdeklődéssel. Sokan azt hiszik, ez csak a hangról szól, az önmegvalósításról, meg arról a négy percről, ami adásban elhangzik. A valóság azonban az, hogy abba a négy percbe 56 percnyi munkát sűrítünk bele, ennyi idő alatt kell óráról órára meggyőzni a hallgatót arról, hogy amit hall, az hiteles. A szakma jó része tanulható, a Kossuth Rádióban például két szerkesztő meg tudott írni úgy egy hírt egymástól függetlenül, hogy szinte szóról szóra ugyanaz volt a szöveg, mert ismerték a szakma alapjait. Ez az iskola jelenleg nagyon hiányzik, egyre kevesebben akarnak “jól” hírszerkesztőként dolgozni. Persze fontos a jó stílus is, hogy ne legyen unalmas az egész, mert ma már máshogy rádióznak az emberek, mint néhány évvel ezelőtt, nem lehet a fiatalabbakat “Kossuthos” stílusban megszólítani. Csapadék helyett mondhatunk esőt vagy havat, és senki nem fogja centivel mérni, hogy 10-15 centiméternyi-e a hótakaró. Én például csak annyit mondok: „ma a bokánkig érhet”.


Az interjút Kuslits Szonja készítette.

Iskolák

  • 2007– Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Rádiós és televíziós újságírás szak

Szakmai pálya

  • 2006–2009 - Pont FM
  • 2009–2012 Kossuth Rádió, Petőfi Rádió
  • 2012–2017 Class FM
  • 2017– Sláger FM


Díjak, elismerések

  • 2015 Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Sajtó Nívódíj


Hobbi

  • Fotózás, zenehallgatás

 

x