„Az a nyerő, aki saját magát kiszenvedi magából…” 2017. november 17.

Schöck Atala operaénekesnő

Az induló Pázmány első diákjainak egyike volt. Történelem szakon kezdte, németből diplomázott. Beszél továbbá angolul, oroszul, franciául, némiképp olaszul, és történelmi tanulmányainak köszönhetően van nyelvvizsgája latinból is. Profi nyelvekkel foglalkozó szakember - tanár, tolmács, vagy műfordító – azonban soha nem lett.
Schöck Atala sikeres operaénekesnő. Tevékenységét idén márciusban a zeneművészeknek adható legmagasabb állami kitüntetéssel, Liszt Ferenc díjjal ismerték el. A művésznő mentes a sztáros allűröktől. Azonnal válaszol az e-mailre, nem közvetítőn keresztül kommunikál, megadja a telefonszámát, nem kéreti magát, a néhány nappal későbbre megbeszélt találkozóra pontosan érkezik. Kedves, közvetlen, szerény és őszinte.

Az énekesi és a nyelvtanári pálya mintha távol állna egymástól…
Zenei általános iskolába jártam, és a kórusban már elsőtől én énekeltem a szólót. Zongorázni is tanultam. Ami a nyelveket illeti: negyediktől az iskolában oroszt tanultunk, de mivel én apai ágon osztrák származású vagyok, magánúton németül tanultam. Már 15 éves koromban volt németből egy középfokú nyelvvizsgám. Nyolcadik után a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba iratkoztam be, angol tagozatos osztályba. Később fakultációban a német idegenvezetői vizsgát is letettem. A középiskola kiválasztásában erősen befolyásolt, hogy a Szilágyinak volt egy kitűnő énekkara. Ott is én voltam a szóló.

Tulajdonképpen már ekkor készült az énekesi pályára? Bíztatta valaki, hogy tehetséges?
Dehogy készültem. Az általános iskola utolsó két évében rohamosan kamaszodni kezdtem, és nem voltam hajlandó szólózni. Cikinek éreztem. De nyilván motoszkált bennem valami, mert a gimnázium utolsó évében újra elkezdtem zongorázni és beiratkoztam a VI. kerületi zeneiskolába. Pallagi Judit tanárnőnél énekelni tanultam. Ő utólag azt mondta, hogy már az első pillanattól kezdve tudta, hogy van bennem perspektíva. De azt hiszem, ezzel a gondolattal egyedül volt. A vizsgákon például annyira izgultam, hogy mindig belesültem. Ötször kellett a dalt elkezdenem, mire egyszer képes voltam elénekelni. A tanárnő mégis vitt versenyekre. Nagyon bölcsen, a fokozatosság elvét betartva. Ő hitt bennem.
Tanultam tehát énekelni, és érettségi után egy évvel, 1992-ben kezdtem el tanulmányimat a Pázmány történelem szakán. Második évben még egy szakot kellett választani, ez a német volt. A Pázmányon már negyedéves voltam, amikor második nekifutásra felvettek a Zeneművészeti Főiskola (ma Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) akkor még létező tanárképző karára. Ez egy négy éves, nagyon családis hangulatú képzést jelentett. Nem volt versenyistálló szellem, ami nekem azért is jó volt, mert nagyon zárkózott vagyok.  Hozzáteszem: Forrai Zsuzsa és Alter Katalin tanárnők szeretettel kezeltek, irányítottak. Szóval felvettek a Főiskolára, de  előtte történt valami: egy énekversenyen vettem részt, ahol a zsűri egyik tagja Molnár László, a Szegedi Nemzeti Színház akkori zenei igazgatója volt. A verseny után egy héttel kaptam tőle egy táviratot, melyet azóta is őrzök: „Kedves Művésznő, vendégszereplés ügyében, kérem, keressen meg”. Két héttel később megtudtam, hogy felvettek a Főiskolára.

Ezek szerint egy szegedi szerződéssel a háta mögött kezdte el a Zeneakadémiát… Mi volt az a produkció?
Domenico Cimarosa A titkos házasság című vígoperája. Nagyon klassz produkció volt, csodálatos szereposztással. Szonda Éva váltója voltam, és játszott benne többek között Vajda Júlia, és Kovácsházi István. Ő volt a fiatal tenor, akibe én öregedő nőként beleszerettem. Vicces feladat volt. Nagyon fiatal voltam, szép élmény maradt, mert színvonalas  szakmai munka folyt és nagyon jó volt a hangulat. Toronykőy Attila rendezte.
Akkor ennek nem lett folytatása, hiszen a Főiskola Pesten volt a Semmelweis utcában, a Pázmány pedig akkor már Piliscsabán működött. Állandó rohanásban éltem, nem csak lelkileg, fizikailag is nehéz élet volt. 

Nem gondolt arra, hogy a Pázmányon a német szakot abbahagyja?
Ez fel sem merült bennem. Amit elkezdek, azt szeretem befejezni.
Ezen kívül későn érő típus voltam, több énekversenyen kimondatott, hogy alkalmatlan vagyok az énekesi pályára. Túl intelligens vagyok, menjek inkább némettanárnak – szólt az ítélet.

Miért, egy énekes nem lehet intelligens?
A magyar iskola szerint a művész legyen zsigeri tehetség…

És a kettő nem fér meg egymás mellett?
Megfér, de én akkoriban a zsigerit valószínűleg nem tudtam megmutatni. Hálás vagyok mindazoknak, akik türelmesek voltak velem és hittek bennem. A Főiskola elvégzése után Németh Juditnál tanultam énekelni, és azóta is hozzá járok. Nemrég elmesélte, hogy bizonyos dolgokat megtaníthatott volna nekem korábban is, mint ahogy az történt, de csak megzavart volna, valószínűleg nem tudtam volna megcsinálni. Akkor meg minek? Ezzel kudarcoktól mentett meg. Úgy érzem, neki köszönhetem, hogy a mai napig fejlődöm, és még egy hatalmas repertoár áll előttem. Szerintem fantasztikus dolog, hogy valaki úgy okítja és formálja az embert, hogy közben olyannak fogadja el, amilyen. Így nincs görcs, nincs kényszer. Szerintem hosszú távon az a nyerő, aki saját magát kiszenvedi magából.

Azt mondta, nagyon zárkózott. Ez hogyan egyeztethető össze a színpadi léttel, amelynek során nap, mint nap meg kell nyílni? 
Sok zárkózott művész van. Mi a színpadon tudunk megnyílni. És a kettő visszahat egymásra. Azáltal, hogy a színpadon átvitt értelemben, vagy éppen nagyon is konkrétan, meztelenül kell állni, a magánéletben is sokkal nyitottabbá válunk. Ez persze fokozatosan történik, és számomra egyben valamiféle terápia is. A neveltetés, és az elvárások révén az ember személyiségébe sok gátlás beépül, és ezeknek jelentős részét jó értelemben le tudtam vetkőzni. Bevallom, így is diszkréten élem az életemet. De rengeteget változtam és változom mind a mai napig. Szakmailag haladok előre, díjakat kapok, elismernek, megtapsolnak, nagy művészek gratulálnak nekem, hívnak hazai és külföldi fellépésekre – ez mind-mind önbizalmat ad. Én mindig hosszútávon gondolkodtam. Éreztem, hogy lépcsőzetesen kell haladni, néha viszont érdemes bátornak lenni és nagyot ugrani. Ilyen ugrások voltak az életemben, de alapvetően abban hiszek, hogy kitartóan és folyamatosan kell dolgozni. Kevés olyan embert ismerek, aki büntetlenül képes arra, hogy huszonévesen kimenjen a színpadra és attól fogva napról napra nagy szerepeket formáljon meg. Nem csak hangszalagokkal nem lehet bírni, idegekkel sem. Rutint kell szerezni, utána jöhetnek a nagyobb feladatok. 

Ön a Pázmány indulásakor az első évfolyamra járt. Milyen volt az a hőskor?
Sok jó tanárunk volt. Számomra külön emlékezetes Vízkelety András és Tarnói László professzor úr, vagy Maróth Miklós alapító dékán, klasszika-filológus, orientalista, aki nagyon karizmatikus, meghatározó személyiség volt. Szerettem a latin órákat is. Mi hallgatók kevesen voltunk, évfolyamunk többségében nyitott, útkereső emberekből állt. Az első két évet még Budapesten töltöttük, azután költözött az egyetem Piliscsabára. Miután bekerültem a Zeneakadémiára, ez számomra sok nehézséget jelentett. 

A Pázmányon megszerzett nyelvtudás mennyire hasznos a pályáján?
El sem tudom mondani, mennyire. A német szakon a diplomamunkámat Wagner Ring-tetralógiájának irodalmi hátteréből írtam. Témavezetőm Vizkelety professzor úr, a középkori német és latin nyelvű kéziratok neves kutatója volt. Annak idején sok mindent eredetiben, gót betűsen, ónémet nyelven olvastam, hogy minél többet tudjak erről az időszakról. Ennek eredményeként átlátom a germán mondavilágot, és ez Wagner énekesként óriási előny számomra. Nem beszélve arról, hogy ezeket a szerepeket az érti meg igazán, aki tud németül. Aki nem ismeri ezt a nyelvet, és egy lektorral átdolgozza a szöveget, az is elboldogul, de azt hiszem, egy más szinten. Hasznos számomra a Pázmány történelem szakán tanult latin is, a Zeneakadémián tanult olasz, az általános- és középiskolában tanult orosz, de aminek az utóbbi időben nagyon sok hasznát veszem, az a magánszorgalomból tanult francia. Nagyon szeretem ezt a nyelvet  is, és mostanában sok francia karmesterrel, énekessel dolgoztam. Megértem őket, és jól el tudok velük beszélgetni. Otthonosan mozgok a francia dal- és operairodalomban, értem a szöveget, nem kell fonetikusan fölé írnom a kiejtést. Óriási előny, ha az ember pontosan érti, mit énekel, hogyan kell a szavakat kiejteni. Nem beszélve arról, hogy sokat járok külföldre, a közös nyelv többnyire az angol, esetleg a német. Jövőre Bécsbe megyek, ott biztosan németül fogunk beszélni. Utána Olaszországba, ott angolul.

Évekre előre leszerződött már?
Nem élem a világsztárok életét, mert van egy 12 éves fiam, akit egyedül nevelek. Most éppen azt szervezem, hogy a 2018-as három hónapos bécsi munkám idejére szerezzek neki iskolát. A Volksoperben egy musicalben fogok fellépni.

Jól hallottam? Egy musicalben? Nem derogál ez egy Wagner énekesnek?
Még soha nem énekeltem musicalt, és nem is ismerem a repetoárt. Tavaly a bécsi Musikverein-ben volt egy Bach koncertem, amelyen jelen volt a Volksoper egyik vezetője. Néhány nap múlva írt egy e-mailt, hogy hallott engem Bachot énekelni. Tudja, hogy nagyon furcsa, hogy egy musical szerepre invitál, de az előadás  legszebb dalához keresik a legszebb hangot. Hallott énekelni, ezért rám gondolt. Természetesen ki kellett mennem Bécsbe előénekelni, hogy a karmester, és a rendező is megismerjen, majd hamarosan kaptam egy levelet: Frau Schöck, wir wollen Sie haben. Önt akarjuk. Ilyen tömör levelet még soha életemben nem kaptam.
Számomra teljesen új műfajról van szó, de egyáltalán nem derogál. Szerintem éppen hogy megtermékenyítő hatással lesz más munkáimra is. Nagy izgalommal tölt el, hogy hazatérésem után két héttel már a Fischer Ádám által vezetett világhírű Wagner napokra kezdünk próbálni, és tudom, hogy nincs még két műfaj, amely között ekkora távolság lenne. Ez benne a jó.

Vannak szerepálmai?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindig jön valami, amire soha nem számítottam.  Mint ahogy nem gondoltam azt sem, hogy valaha Wagner énekes leszek. Idén a Wagner napokon a Ring-tetralógiából Fricka fősitennőt személyesítettem meg, jövőre a Trisztán és Izoldából Brangane énekével debütálok. Már most keresem az egyetemi  jegyzeteimet, vadászom a Wagnerről szóló könyveket, hogy még időben beleássam magam a Trisztán mondakörbe. Talán Wagnernél is várnak még rám szerepek, de a francia operairodalom is nagyon közel áll hozzám. Épp most kaptam meghívást Mexikóba Carmen szerepének eléneklésére.
Június végén ismét énekelhettem Edita Gruberovával, Donizetti Roberto Devereux című operájában léptünk fel. Ez nekem dupla kihívás volt, mert eddig sem az olasz bel canto repetoárt nem énekeltem, sem ezt a magas mezzo fekvést. Jól sikerült, talán ezen a vonalon is van mit keresnem. Konkrét szerepálmaim nincsenek. Érdekes, hogy sok mindent szerettem volna, ami nem jött be, de jöttek helyettük váratlan dolgok.
És ahogy már említettem, az én életemben mindig vannak koncertek is, ami nekem nagyon fontos, szeretem az oratórium műfaját. Énekeltem a Verdi Requiemben, szeretem Bachot, Mahlert, Wagnert, hogy a kedvenceimet említsem.

Egy énekesi pálya hány éves korig tarthat? 
Az hang típustól függ, a szopránok többnyire legkésőbb 55 éves koruk körül abbahagyják. Előfordulhat azonban, hogy át tudnak menni egy drámaibb, érettebb női fachba. Gruberová például kivételes személyiség, ő 72 éves. Nálunk mezzoknál még jöhetnek a karakter szerepek:  az idős asszonyok, anyák, boszorkányok pl. Akár 60 éves korunkig is színpadon lehetünk. 

Akkor még igazán korai azon gondolkodnia, hogy mihez kezd majd, ha nem énekelhet… 
Egyáltalán nem korai. 25 éve az éneklésnek élek, és elkezdett érdekelni, hogy vajon mi lehet még ezen kívül is az életemben. Tanulok például korongozni, ami a feszültség levezetésére is tökéletesen alkalmas. Elkezdtem jógázni, és evezős túrákra járni. Fiammal szervezett túrákra is járunk, bár előfordul az is, hogy nem jön velem, teljesen ismeretlen társaságba is jelentkezem, egyedül megyek. A magánéletemben a csöndet, a természetet keresem. Ez segít kiszakadni a zaklatottságból, segít befelé fordulni. Utóbbi időben elkezdett érdekelni a karitász tevékenység. Úgy érzem, van mit adni a szegényeknek, betegeknek, elesetteknek, legyen ez ételosztás, éneklés, ének tanítás. Sok nehézség volt az életemben, tudom milyen nehéz körülmények között élni. Most jól élek, tudok másokon segíteni. És meg is fogom találni ennek a módját.


Az interjút Gimes Júlia készítette.

x