CEEPUS - szubjektív varsói beszámoló 2017. október 16.

Vas Viktória, az Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza a 2016/17-es tanév tavaszi félévében egy hónapot tölthetett a Varsói Egyetemen CEEPUS kutatói ösztöndíjjal. Az alábbiakban az ő (szubjektív) beszámolóját közöljük.

„A CEEPUS programnak köszönhetően egy hónapra Varsóba utazhattam, hogy lengyel kortárs irodalmi témájú doktori disszertációmhoz kutatást és anyaggyűjtést végezzek. A gyakorlatban ez elsősorban könyvtárazást jelentett, így leginkább ebből a szempontból tudnék értékes tapasztalatokat megosztani azokkal, akik hasonló vállalkozásba fognának.


A Varsói Egyetem könyvtára röviden és tömören szólva egy nagyszerű hely. Ha úgy próbálnám leírni, hogy jól felszerelt vagy hangulatos, akkor keveset mondtam. Ez a könyvtár nagyon jó barátja lenne minden olvasónak, aki rosszul viseli a hazai könyvtárak körülményességét, és esetleg úgy érzi, hogy emiatt kétszer is meggondolja, hogy egyáltalán érdemes-e könyvtárba menni. Varsóban úgy döntöttek, hogy mindezektől megkímélik a látogatókat. Csak néhány inspiráló példát említenék: nagyjából öt perc alatt kiállítanak egy fényképes olvasójegyet, ami aztán két évig érvényes, a belépésnél csak ezt kell egy leolvasóhoz érinteni, ezután szabadon közlekedhetünk az olvasói terekben, és tetszés szerint elfoglalhatjuk a szabad helyeket, nem kell helyszámmal vesződni. És rengeteg hely van, a terek tágasak, az olvasáshoz megfelelő fényviszonyokat tetőablakok és különböző lámpák biztosítják. További pozitívum, hogy a ruhatárban csak a kabátot kötelező leadni, táskát be lehet magunkkal vinni. A könyvtár nyitvatartása is meglehetősen olvasóbarát, hétköznap rendszerint este tízig nyitva van, de pont nemrég kaptam meg a hírlevelüket, amiben arról tájékoztattak, hogy a vizsgaidőszakra tekintettel hajnali ötig (vagyis, mint rögtön meg is magyarázzák, az első reggeli buszokig) tartanak nyitva. Lengyelországban az utóbbi időben mintha lenne egy olyan tendencia, hogy mindenhez hozzáépítenek egy bevásárlóközpontot, megtörtént ez a könyvtárral is, még ha csak kicsiben is. A földszinten megtalálható az ismert kávézó-lánc, a szintén ismert olcsó könyvesbolt-lánc, egy (amúgy elég jó) menza és más hasonló üzletek. És akkor a csodálatos tetőkertről még nem is szóltunk, ami egy igazi oázis a város felett.


Az ösztöndíjakkal kapcsolatos egyetemi adminisztráció, amennyire megtapasztaltam, nagyon szervezett és gördülékenyen megy. A kinti koordinátor rendkívül segítőkész, rugalmas és minden kérdésre nyitott. Elárulja többek között például azt is, hogy hol vannak az egyébként semmilyen felirattal nem jelzett kisebb menzák a campus területén, ahol olcsón és jót lehet enni.

Ami az egyetem által biztosított szállást illeti, a kiutazásom előtt nem sok jót hallottam a Hera vendégházról, és valóban nem bizonyult teljesen alaptalannak az ismerősök figyelmeztetése, ugyanakkor, ha valaki értékeli a retró hangulatot, akkor még (irónia nélkül) akár kedvelni is fogja. A Hera verhetetlen előnye nyilván az ára és az elhelyezkedése – busszal tíz perc alatt elérhető az egyetem, ami egyben a városközpontot is jelenti. Nem utolsósorban pedig Varsó egyik legszebb parkja, a Łazienki Królewskie mellett van. Amennyire beleláttam, elsősorban vendég professzorok (ők nyilván a felújított szárnyban) és külföldi doktoranduszok, cserediákok laknak itt, amitől kellemes nemzetközi a hangulat. A berendezése leginkább időutazásra hívja az embert, de maguk a szobák kellemesen tágasak hatalmas ablakokkal, van bennük továbbá valami konyhasarokszerűség és mosdókagyló. A szemetet naponta elviszik, hetente porszívóznak és havonta egy tekercs vécépapír is a szolgáltatás része. Negatívum, hogy vécé és zuhanyzó csak a folyosón van, és a szoba elhelyezkedésétől függően, akár egész hosszú sétát is jelenthet mire eljutunk a helyiségbe. Ugyanez igaz a konyhára is, ami valójában nem más, mint egy apró fülke mosogatóval és villanyrezsóval. Szóval a főzés végül is megoldható, bár nem túl örömteli. Lehet, hogy talán jobb ötlet felkeresni a korábban említett „eldugott menzákat"


Korábban nem szerettem Varsót, volt bennem némi előítélet a várossal kapcsolatban, amit egyrészt nem-varsói lengyelek véleménye is jól megtámogatott, másrészt korábban csak pár napot töltöttem itt, tehát csak elég kis szeletét ismertem. Ezalatt az egy hónap alatt minden előítéletem teljesen megcáfolódott. Sőt. Kiderült, hogy jóval egyszerűbb és szervezettebb itt sok minden, mint a többi lengyel városban, ahol eddig voltam. Az emberek is nagyon kedvesek és segítőkészek. Sokan mondják Varsóra, hogy ronda és szürke, de valójában van egy sajátos hangulata, amit talán némi időbe telik felfedezni, de mindenképpen megéri. Varsóban van tér, jó a levegő és rengeteg a zöldfelület. Még egy lepkét is láttam a belvárosban.

Vas Viktória
Irodalomtudományi Doktori Iskola"

 

x