Az adakozás öröme 2016. december 21.

Advent idején két nagyobb karitatív gyűjtésbe csatlakozott a Sophianum hallgatói, oktatói és adminisztratív köre. Nagy örömünkre mindkét gyűjtés során bőkezű csomagokat tudtunk továbbítani a rászorulóknak.

December elején a Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok hallgatói segítséggel három napon keresztül folytatott adománygyűjtést, hogy intézményekben cseperedő gyerekek karácsonyát tudja szebbé varázsolni. A könyvek, játékok, színes ceruzák és társasjátékok új gazdái a Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon lakói sajátos nevelési igényű gyermekei és a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Befogadó Otthonában élő 18 év alatti gyerekek és fiatalok.

A mátraderecskei mélyszegénységben élő családok megsegítésére a HaKösz – Hallgatók a Közösség Szolgálatában várt adományokat elsősorban tartós élelmiszer formájában. A feldíszített gyűjtődoboz december 5. és 20-a között vált a földszinten, illetve a harmadikon, a Szociológiai Intézetnél zajló nyüzsgő hétköznapok részévé. A sok nagyvonalú felajánlásnak köszönhetően a gyűjtődobozok többször is megteltek.

Nagyon köszönjük mindenki hozzájárulását, és kívánjuk, hogy mindegyikünk életében legyen lehetőség átélni az adakozás önzetlen örömét.

x