Kutatás-fejlesztés a NATO-ban 2015. június 24.

Mivel a NATO elsődlegesen egy politikai-katonai szervezet, így természetesen a K+F szektor sokáig nem szerepelt elsőszámú prioritásai között.

Ennek oka az volt, hogy a konvencionális háborúk megvívása alapvetően nem igényelte a hadviselő felek magas technikai felszereltségét, hanem a fegyverarzenál és a haderő bővítése volt meghatározó. A nukleáris hadviselés időszakában azonban előtérbe kerültek a tudományos és technológiai fejlesztések, melyek stratégiai előnyökhöz juttatták a feleket.

A XXI. század új típusú kihívásaira próbál reflektálni a 2010-es Stratégiai Koncepció, mely a biztonság átfogó értelmezése mellett foglal állást. A kutatás-fejlesztés szempontjából lényeges, hogy a dokumentum prioritásként említi a kapacitásképzést, mint a rövid-és hosszú távú stabilitás komponense. Ezt támasztják alá a 2011-es Politikai Iránymutatások is. Ez jelentheti a partnerkapcsolatok szorosabbra fűzését, összefogja a védelmi képességek és a helyi erők fejlesztését, valamint kiterjed a nemzetbiztonsági intézményrendszer fejlesztésére is.

A tudomány, mint a soft power egyik eleme, már az indulás után nem sokkal megjelent. Ugyan kezdetben nem számított prioritásnak, fontosságát felismerve 1958-ban indult el a NATO Science Programme, melyet a csak „három bölcs férfi”- ként emlegetett trió kezdeményezett. Ehhez tartozott az akkori norvég külügyminiszter, Halvard Lange, az olasz Gaetano Martino illetve a kanadai Lester Pearson [NATO (2012)]. Mindhárman amellett foglaltak állást, hogy a tudomány és technológia meghatározó a biztonsági folyamatokban [NATO (2006): pp. 345.] . Az intézményi háttér kiépülése további lendületet adott a tudomány beépülésének a szervezetbe. A már 1949-ben létrejött, és ma is működő Tudomány és Technológia Szervezete (STO- Science and Technology Organization) a NATO kisegítő szerve, mely az Észak-atlanti Tanács keretében működik [NATO]. A nem konvencionális kihívásokra való reagálás 1969-ben intézményesült a „Modern Társadalom Kihívásai” (Challenges on Modern Society) program keretén belül, mely a gazdasági, politikai és társadalmi instabilitás enyhítésére jött létre az Észak-atlanti Tanács kezdeményezésére. Ennek két sarokpontja a környezetvédelem, illetve az életszínvonal megfelelő szinten tartása. A programnak önálló bizottsága is létrejött, hogy platformot teremtsen a tudományos, technikai ismeretek áramlására mind a civil, mind pedig a katonai szférában. A NATO Tudományos Bizottsága (NATO Science Committee) a tudománnyal összefüggő általános irányelvek kidolgozására és koordinálására jött létre. Olyan szakemberekből álló szervezet, mely a kormányok vagy egyéb, független kutatóintézetek által kijelölt tagokból áll. Évente háromszor ülésezik, egyszer euro-atlani partnerségi tanácsi formációban [NATO (2006): pp. 345.]. 1991-ben a római csúcson mondták ki, hogy a NATO tagok és a Varsói Szerződés államai közt kiemelt jelentőségűek a nem katonai jellegű együttműködések. Viszont a kommunista tömb felbomlásával az utóbbi kezdeményezés megfeneklett. Ezt az 1992-ben megalakult Tudományos Bizottság is fémjelzi, mely a hidegháború utáni békés állapotok helyreállítását szolgálta a tudomány erejével. Az együttműködés az évek során egyre szélesedett ki. 1999-re már nyitott kapu fogadta a Mediterrán Párbeszéd hét országát, 2010-re pedig az Isztambuli Kezdeményezés tagországai is bekapcsolódtak. Ez lendületet adott a tudományos kezdeményezéseknek, illetve növelte K+F legitimitását. Látható tehát, hogy a NATO-n belüli tudományos párbeszéd evolúciója párhuzamosan ment végbe a szervezet belső változásaival. Jelenleg a kutatás-fejlesztés intézményesített formában a Science for Peace and Security Program (SPS) keretén belül működik. A program évi 10000 kutatót von be a tevékenységébe és közel 400 kutatóintézetet mobilizál [NATO (2012)].

Az SPS program létrejötte, prioritásai, résztvevői

A NATO „Tudomány a békéért és biztonságért” program elindításáról 1997-ben született döntés, melynek értelmében 1999 januárjában megindulhatott az első SPS projekt. Már maga a kezdeményezés is innovatívnak számított, hisz azelőtt nem volt példa arra, hogy a szervezet a tudomány eredményeit ilyen rendszerességgel, intézményi keretek között használja fel. Ez azonban elengedhetetlennek bizonyult, hisz a rohamosan fejlődő tudomány számos olyan kérdésre is választ tud adni, melyekre a védelempolitikának nincsenek meg a megfelelő eszközei. A program elsődleges célja, hogy a NATO által finanszírozott tudományos innovációk hozzájáruljanak a szervezet stratégiai céljainak megvalósításához. E célból platformot kíván létrehozni a nemzetközi kooperáció és tudományos dialógus jegyében, továbbá a katonai szférán túllépve, a civil tudományos társadalom összefogását ösztönözni. A kutatási prioritások összekapcsolása a műveletek támogatásával tehát kiemelt célként jelenik meg. Emellett fontos még a nemzetközi tudományos élet támogatása, az információcsere elősegítése, valamint az országok közti tudományos kapcsolatok fellendítése közös projektek kivitelezése által. A programban való részvétel kiterjedt. Ez különösen fontos, hisz ezáltal hatékonyabbá válik a nemzetközi tudományos dialógus. A programban a 28 NATO tagállam mellett a Mediterrán Párbeszéd és az Isztambuli Együttműködés államai mellett olyan partnerországok is részt vesznek, mint az öt „sztán”, valamint olyan globális partnerek is, melyet nem kötünk konkrét szervezethez, országcsoporthoz. A résztvevők közül Ausztria, Finnország, Svédország és Svájc teljes joggal vesz részt a programban, azonban nem jogosult a támogatásokra. Hasonlóképp, az Isztambuli Együttműködés országai is csak saját költségük függvényében vehetnek részt. A NATO illetve a Mediterrán Párbeszéd országai azonban az erre célra kialakított pénzügyi alapból részesülnek [NATO (2012)]. A támogatások a tagok közti kapcsolatok mélyítését, a tudományos infrastruktúra fejlesztését illetve a tudomány és a kormányzat valamit az ipar kapcsolatát kívánja elősegíteni. Ezen túl, a projektek a kutatás minőségének javítását, a tudományos partnerség előtérbe helyezését, a fiatal kutatók támogatását is célul tűzte ki. A gyakorlati megvalósítás egyik alappillére egy ösztöndíjprogram, mely keretében a fiatal tudósok K+F szektorba való integrálása történik.

Az SPS projektek tematizálása

Az SPS projektek három nagyobb csoportba oszthatók. A kölcsönösen hasznos kapcsolatok címszó alatt a kölcsönös érdekek mentén történő, a biztonsági kihívások elleni nemzetközi összefogást értjük. Ezen belül az alábbi alcsoportokat különböztetjük meg:

  • Terrorizmus elleni küzdelem: A kritikus infrastruktúra és humánerőforrás védelme a technika legújabb fejlesztései segítségével.
  • Energiabiztonság: Az energetikai infrastruktúra védelme és diverzifikálása, innovatív megoldások beépítése a rendszerbe.
  • Kiberbiztonság: A kibertér biztonságának fenntartása, kapacitásképzés és a legjobb gyakorlatok átadása
  • Vegyi, biológiai, radioaktív, nukleáris (CBRN) anyagok elleni küzdelem: Hatásainak diagnosztizálása, non-proliferáció
  • Környezeti biztonság: Küzdelem a vízbiztonság, az éghajlatváltozás és egyéb környezeti kihívások ellen. Cél az egészséges környezet megteremtése illetve az energiaéhség fenntartható módon való kielégítése. Emellett nagy szerepet kap a természeti katasztrófák előrejelzése, és a védelemmel összefüggő kihívások kezelése.

A projektek másik nagy csoportját a NATO vezette műveletek alá rendelt feladatok képezik, melyek a következőképp jelennek meg:

  • Civilek támogatása
  • Információáramlás elősegítése
  • Kulturális, társadalmi aspektusok integrálása a katonai műveletekbe
  • Egyéb nemzetközi szereplőkkel való kooperáció

A harmadik csoport a biztonsági fejlesztésekkel foglalkozik, melyhez a biztonsággal összefüggő technológiák (pl.: nanotechnológia), a határbiztonság megerősítése, a különböző robbanóanyagok detektálása és megsemmisítése tartozik.

A programokat több évre előre meghatározzák, ami a finanszírozás szempontjából is jelentős. A K+F szektor szakmai hátterét alapvetően három elem képezi:

  • ASI: Advanced Study Institute
  • ATC: Advanced Training Course
  • ARW: Advanced Research Workshop

Az SPS program a nemzetközi rendszerben

A program célja, hogy minél több országot kapcsoljon be a működésébe, ezáltal kívánja erősíteni a nemzetközi közösségen belüli kooperációt. Az SPS a széles körű kapcsolatrendszerén túl, rendelkezik jelentős bilaterális együttműködésekkel is. Ilyen például az Oroszországgal kialakított viszony is, melyet a NATO-Oroszország Tanács koordinál. Kiemelendő továbbá a DEEG-ben (Defence and Environment Experts Group) való tagság. Ez 2009-től áll fenn, és célja egy hosszú távú környezeti agenda felvázolása, melyet tanácsokkal és ajánlásokkal lát el. A szervezetben kiemelt szerepet kap az innovatív megközelítés illetve a hadászattal összefüggő fenntarthatósági kérdések [NATO (2012)].

Tudományos téren a NATO szoros kapcsolatot ápol az Európai Unióval, az Európai Biztonság és Együttműködés Szervezetével és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel. Az ENSZ-el több szálon működik együtt, mint például az ENSZ Környezeti Programja, az ENSZ Fejlesztési Programja és az UNECE, mely a szervezet Európai Gazdasági Tanácsa. Fontos még megjegyezni, hogy a NATO társult tagja az ENVSEC Kezdeményezésnek (Environment and Security Initiative), amely a Baltikumra, Kelet-Európára, Dél-Kaukázusra és Közép-Ázsiára fókuszál [NATO (2012)].

 

Szerző: Szirota Anita

Felhasznált irodalom:

NATO (2012): 20 years of working with partners to bring progress and peace through science. Elérhető: http://www.nato.int/cps/en/natolive/news_91052.htm Utolsó megtekintés: 2013.11.24.

NATO (2006): NATO Handbook,Public Diplomacy Division, Brüsszel, 343-345.o.

NATO: Science and Technology Organization. Elérhető: http://www.sto.nato.int/ Utolsó megtekintés: 2013.11.24.

NATO (2012): The Science for Peace and Security Programme. Elérhető: http://www.nato.int/cps/en/natolive/topics_85373.htm?  Utolsó megtekintés: 2013.11.24.

x