Nemzetközi partnertalálkozó 2018. február 20.

Erasmus+ Stratégiai Partnerségi pályázat

Az Erasmus+ Stratégiai Partnerség pályázat első partnertalálkozóját Ft. Dr. Szuromi Szabolcs, DSc., a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora nyitotta meg ünnepélyesen az esemény nyitónapján, 2018. február 7-én.

Beszédében kiemelte, hogy az olvasás az emberi kommunikációban gyökerezik, ezáltal az egyik legfontosabb eszköze a kultúrák közti kapcsolatok létrehozásának és fenntartásának.

Visszaidézte diákkori olvasmányélményeit, melyekben különös szerepet tulajdonított a regények leíró részeinek. Ezek a szövegrészek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a pontos részletek segítségével a fiatalok fantáziája színesedjen. A gazdag kifejezésmód azonban az utóbbi évtizedekben veszített minőségéből, veszélyeztetve ezzel a fiatal generációk képzeletvilágának sokszínűségét és fejlődését. Rektor Úr rámutatott, hogy a következő generációk kulturális tudásának gazdagítása a mi felelősségünk.

A pályázati projekt kultúrában és kommunikációban gazdag lesz – ezzel a gondolattal zárta beszédét, valamint gratulált a projekt várható sikereihez is.

A következő felszólaló Frédéric Rauser úr, együttműködési és kulturális tanácsos, a Budapesti Francia Intézet igazgatója volt. Nyitóbeszédében az irodalom fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy az irodalmi szövegek életünkhöz szorosan kötődnek, nem azon kívül eső elvont tartalmak csupán.

Lineárisan olvasni nem elégséges; a digitális bölcsészet, azon belül is a jelen projekt többszintű, gazdag olvasási stratégiát tesz lehetővé, mely elengedhetetlenül szükséges a mai korban.

A következőkben a PPKE Központi Külügyi Igazgatóságának képviseletében Angyal Zsuzsanna tartott prezentációt az egyetemről, majd Sam Mohamad nemzetközi referens mutatta be a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kart. A meghívott vendégek ezután megtekintették a Karról készült imázsfilmet.

Dr. Ádám Anikó, egyetemi docens asszony, a Francia Tanszék vezetője, a projekt vezető koordinátora ismertette a program tartalmát és köszönetét fejezte ki a Francia Kapcsolat kutatócsoport tagjainak, illetve a Francia Tanszéknek a pályázat előkészítéséért. Kiemelte, hogy ez a projekt számára személy szerint is nagyon fontos.

Az összehasonlító irodalomtudománnyal és az irodalmi szövegek olvasásával foglalkozó Stratégiai Partnerség Program, melynek tagjai 13 európai egyetem francia, portugál, spanyol, luxemburgi, belga és magyar professzorai (a LEA - Lire en Europe Aujourd'hui csoport), valamint az MTA SZTAKI kutatói, egészen 2020-ig nyert támogatást munkacsoportjának akadémiai kutatásaihoz.


Partnerintézményeink

  • Universidade De Aveiro
  • Université Du Luxembourg
  • Université De Reims Champagne-Ardenne
  • Université De Picardie Jules Verne
  • Universitat de València
  • Universidad De Cádiz
  • Université Paris-Est-Créteil
  • Magyar Tudományos Akadémia Számitástechnikai És Automatizálási Kutatóintézet
  • Universidade De Lisboa
  • Universiteit Antwerpen
  • Université D'aix Marseille
  • Universidade Do Porto
  • Université Paris Nanterre
x