Vető Miklóst avatta díszdoktorrá egyetemünk 2010. december 15.

Vető Miklós filozófiatörténészt ünnepélyes kerettek között avatták a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává.

Az ünnepélyes eseményen Ft. Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm köszöntőjét követően Dr. Botos Máté dékánunk mondta el az új díszdoktor laudációját. Az átadási ceremónián részt vett S. Em.a R. Erdő Péter bíboros, egyetemünk nagykancellárja, majd az ünneplők meghallgatták Prof. Vető Miklós díszelőadását. A díszdoktoravatást a Pneuma kórus előadása tette emelkedettebbé.

 


Vető Miklós laudációja

A filozófia, mely szó szerinti értelmében a „bölcsesség szeretete”, súlyos válságot élt át a 20. században. Nem csak – akár az európai embert – gúzsba kötötték politikai érdekek, és ideológiák szolgálatába kívánták állítani nehezen meghatározható erők és csoportok, de a szörnyűségekkel terhelt században mintha elvesztette volna eredeti értelmét és irányát.

A bölcsesség szeretete, a filozófia egyre inkább úgy jelent meg, mint szárnyaszegett madár. Hogyan tudjon szárnyalni akkor, ha épp attól van megfosztva, ami felemelheti? Az emberi létezés alapkérdéseinek tisztázását hogyan végezze el, ha szigorú teher nehezedik rá: találja meg a választ Isten nélkül?

Ahogyan a nyelveket puszta eszköznek tekinti napjainkban a praktikus elme, úgy maradt a 20. században a filozófia premisszák nélküli, önmagában vett eszköznek. S ez nem csak Magyarországon alakult így, kényszer alatt, hanem a szabadnak tekintett világban is sokan gondolták úgy, hogy a filozófia meghatározott célokat kell szolgáljon, s meg kell szabadítani az azt terhelő „előítéletektől”. Ez alatt leggyakrabban a keresztény civilizáció, a „szeretet civilizációja” örökségét értették, hogy aztán különböző kreált és hamis antropológiák alapján valódi és szörnyű előítéletekkel terheljék meg a filozófiát.

Nem mindenütt és nem mindenki tett így. Ahol szabad volt a gondolkodás lehetősége, ott ezek a folyamatok vitathatók voltak és az elkötelezett keresztény filozófusok vitába szállhattak ezekkel a nézetekkel. Magyarország, mint tudjuk, nem tartozott ebbe a boldogabb világba.

Az 1936-ban Magyarországon született Vető Miklós sem érzékelte ezt a szabadságot. A Holokausztot túlélő magyar fiatalként már gyermekfejjel megtapasztalta az isteni igazságokat tagadó emberi lét szörnyű világát, s ifjúkorában egy másik, az előbbitől különböző, de ugyanúgy Isten nélküli, dermesztő logikájú rendszert ismerhet meg saját tapasztalása útján. Vető Miklós a Szegedi Tudományegyetemen kezdte meg – jogi - tanulmányait, de az 1956-os forradalom bukása után emigrált. Párizsba került, ahol a Sorbonne-on filozófiát hallgatott. Első sorban metafizikával és vallásfilozófiával foglalkozott, mely érdeklődése központjában állt ifjúkora óta, de a kommunista rendszerben ezirányú érdeklődését nem elégíthette ki.

Vető nem csak szakmai értelemben vonzódott ezekhez a kérdésekhez, és vonzódik a mai napig. A katolikus vallás elfogadása élete talán legmeghatározóbb élménye. Ezt a megtérést csak erősítette az a tapasztalat, hogy a Sorbonne-on a fiatal értelmiségiek között számos elkötelezett katolikussal találkozott, köztük majdani feleségével is, akivel majd összeházasodik, s - megkapva a francia állampolgárságot - három gyermeket nevelnek fel. Vető Miklós élete a megélt hit mellett a hitben művelt tudománnyal is összekapcsolódott.

Doktori tanulmányokat folytatott az Oxfordi egyetemen, ahol Simone Weil etikájára összpontosító tudományos munkájáért – mely a „Simone Weil vallásos metafizikája” című első könyvének témája lesz – doktori címet szerzett.

Simone Weil a keresztény metafizika kiemelkedő képviselőjeként misztikus meglátásait is filozófiai kategóriákban fogalmazta meg. A ma már világszerte klasszikus szerzőként tisztelt francia gondolkodó a magyar olvasók számára Pilinszky Jánosnak köszönhetően már ismert lett a hatvanas években, de Weil filozófiai interpretációját a magyar tudományosság is Vető Miklósnak köszönheti majd, akinek e munkája magyarul is megjelent.

Vető Miklós e könyve megírása után később a Sorbonne-on is doktori fokozatot szerzett, sőt, a Strasbourg-i Egyetemen katolikus teológiát is hallgatott.

Azóta számos, a modern filozófiával és vallással foglalkozó műve jelent meg. A Simone Weil-ről szóló könyve mellett a német idealizmusról, majd Kantról, Fichtéről, illetve Schellingről írott művei talán a legismertebbek és leggyakrabban idézettek. Nem feledkezhetünk meg az általa legnagyobb hatásúnak tartott amerikai gondolkodó, Jonathan Edwards munkásságát feldolgozó kötetéről sem, amint számlálhatatlan sok más tanulmánya, esszéje, tanulmánykötete jelentőségéről sem.

Vető Miklós munkássága nem csak azért kiemelkedő, mert a katolikus filozófia szempontjait fogalmazza meg különböző problémák kapcsán, de azért is, mert olyan halmazokról fogalmaz meg véleményt, amelyek a mai filozófiai tudomány számára relevánsak. Egyfajta párbeszédet folytat a világgal, bemutatva, hogy a kortárs katolikus gondolkodásnak mi az álláspontja a bevett, kanonizált teóriákkal, axiómákkal kapcsolatban. E munkáját a nem keresztény filozófus-közösség is világszerte elismeri, s ez bizonyítja azt is, hogy a hit és a tudomány együtt ugyanolyan vitaképes partner, mint a hitet nélkülöző, a filozófiai gondolkodást tematizáló úgynevezett iskolák.

Nem pusztán arról van szó, hogy Vető Miklós „párbajképes” kortárs katolikus filozófus, akinek véleményére figyelni kell. Vető a tudományos horizontot kitágító gondolkodó is, aki állásfoglalásaival, elméleteivel joggal írta be magát az egyetemes filozófiatörténetbe. Munkássága annak is bizonyítéka, hogy a katolikus gondolkodás minőségi értéket teremtő gondolkodás.

Ennek elismerése volt meghívása a világ különböző egyetemeire, első sorban a Yale-re, majd más, a világ élvonalába tartozó egyetemekre. Különleges misszió volt az az öt év, amelyet Elefántcsontparton, az Abidjan-i egyetemen töltött. 1979-ben visszatért Franciaországba, ahol előbb a Rennes-i, majd a Poitiers-i egyetem nyilvános rendes tanára lett, s melynek professor emeritusa.

Számtalan tudományos elismeréséből kettőt emelek ki, amelyek az elismertségre vonatkozó fenti állításaim alátámasztását is szolgálják: 2008 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 2009-ben pedig az Académie Catholique de France tagjai közé választották.

Külön öröm és megtiszteltetés a magyar katolikus egyetem számára, hogy a katolikus filozófust úgy köszöntheti, mint nagy hazai és nemzetközi elismerést szerzett honfitársat. Vető Miklós, bár életének nagy részét nem Magyarországon töltötte, mindvégig megmaradt magyarnak. Nem változtatott nevet, megőrizvén nevén az ékezetet és magyaros hangzású keresztnevét. Nem hagyta, hogy az elmúlt 54 év során a József Attila-i jóslat beteljesüljön rajta.

Vető Miklós túlélte a második világháború szörnyű éveit, és túlélte a szocialistának titulált kollektivista ideológia diktatúráját is. Művei maradandóak, s minden bizonnyal túlélik majd a szorongó, megosztott, posztmodern világ válságos időszakát is.

Munkásságában ugyanis nem csak a bölcsesség szeretete iránti elkötelezettség tükröződik, hanem a szeretet bölcsességéé is.

dr. Botos Máté, a PPKE BTK dékánja

x