„Amíg élek, én fotózni fogok!” 2012. december 14.

Karunk dolgozója, Pilló Ákos nyerte a Piliscsaba Értékgyűjtő Akció elnevezésű program fotópályázatát, melyre Piliscsaba értékeit megörökítő fotókat vártak.

Pilló Ákos gyermekkora óta nagy lelkesedéssel fotóz. „A családnak volt egy régi (Smena) fényképezőgépe, mellyel én is fotózhattam. Az első emlékezetes fotóm egy dunai hajó volt, talán még most is megvan valamelyik fiókban. Akkoriban még nem volt Facebook, hanem időközönként, főleg a hosszú téli estéken összegyűlt a család, barátok, szomszédok, és együtt megnéztük az albumokat. Ezeknek a képnézegetéseknek a hangulata, az élményszerűsége örökre belém ivódott, és nagyban hozzájárult ahhoz, amit jelenleg is érzek a fotográfia iránt. Már az általános iskola elvégzése után fotográfiát akartam tanulni" – mesélte. Végül a műszaki pályára terelődött, majd elvégzett egy mozgóképgyártó tanfolyamot, 2006-ban pedig kommunikáció-technikai mérnök diplomát szerzett Gödöllőn.

Az elmúlt években kezdett el igazán komolyan és elmélyülten foglalkozni a fotográfiával. Foglalkozásszerűen nem fotóz, de komoly tervei vannak vele. A magyar fotográfiának nagy hagyománya van, hiszen ki nem ismerné például André Kertészt vagy Robert Capát. De nagy tisztelettel figyeli a kortárs magyar fotográfusok munkáit is, például Dezső Tamásét vagy Kovalovszky Dánielét, sokat tanul a munkáikból. „Az a tapasztalatom, hogy a magyar fotóstársadalom egy elég zárt világ, ahová nehéz bekerülni. Én hiszek abban, hogy a munkáim vannak olyan magas színvonalúak, hogy előbb-utóbb engem is megismernek" – tette hozzá.

Pilló Ákos elmondta: a fotográfia nagyon összetett foglalkozás, és ahhoz, hogy egy jó kép szülessen, nagyon sok dolognak kell egyszerre érvényesülnie. Saját magát dokumentarista fotográfusnak tartja, ami egy elég nehéz műfaj, és sok tényezőből áll össze. Ilyenek az alanyok, akiket fotografálnak, a fotós személyes kisugárzása, a szerencse, a szakmai tudás, a technikai felszereltség, a helyszín- és témaválasztás.

A pályázatra tizenhárom képet küldött be a szervezőknek, többnyire tájképeket. Volt, hogy hajnalban, napfelkelte előtt ment ki fotózni Piliscsabát, máskor éjszaka, tehát minden napszakban. Ez kell ahhoz, hogy egy települést vagy egy tájat igazán hitelesen bemutassunk.  A piliscsabai természet az, ami Pilló Ákost leginkább megfogta. „Ez ugye kettős kikapcsolódás: az ember sétál, járja a természetet és közben megörökíti, amit lát" – fűzte hozzá.

Pilló Ákos egy emberközpontú fotográfus, fő célja a fotográfiában az emberséges emberábrázolás. „Ha nem is hivatásszerűen, de amíg élek, én fotózni fogok, és szeretném a képeimet minél több emberhez eljuttatni".


szerző: Boros Eszter

A nyertes képek megtekinthetők itt. →

A weboldalát pedig itt találjátok: www.akospillo.com

x