Pázmányos adomány a Dél-pesti Centrumkórháznak 2020. április 3.

Nemzetközi és Politikatudományi Intézetünk adománygyűjtést szervezett a Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak.

Számos mozgalom indul az országban magánszemélyek, intézmények és cégek részéről, akik segíteni kívánnak a nehéz helyzetbe került egészségügyi dolgozókon. Ez mit sem bizonyít jobban, minthogy a fizikai távolságtartás ellenére lélekben nem távolodnak el egymástól az emberek. Egy ilyen időszakban a szolidaritás és empátia fontosabb, mint valaha.

Nemzetközi és Politikatudományi Intézetünk kezdeményezésének célja az volt, hogy egy kicsit könnyítsenek és feldobják az egészségügyi dolgozók napjait, hiszen elképesztő teher van rajtuk. Március 29-ig várták a felajánlásokat, elsősorban csomagolt élelmiszereket (pl. kávé, tea, csoki, keksz, üdítők, stb.), hogy a járványhelyzetre való tekintettel minden higiéniai előírásnak megfeleljenek, illetve mindenkitől az utcán, védőfelszerelésben vették át az adományt.

Húsvét után folytatják a gyűjtést, hiszen nagy szükség van rá, így aki szeretne, lesz lehetősége csatlakozni.

x