Sikeresen zajlottak januári nyílt napjaink 2020. január 23.

Karunk januári nyílt napjain, a két képzési helyszínünkön (Budapesten és Esztergomban) több mint ötszázan vettek részt.

Több szempontból is fontos és lényegi döntés előtt állnak a felvételizők, akiket igyekeztünk meggyőzni arról, hogy miért érdemes a Pázmány BTK-t első helyen választani. Szem előtt tartottuk, hogy minél részletesebb, pontosabb és hiteles információt adjunk a diákoknak.

A leendő egyetemistákat Budapesten a központi tájékoztatón először dékánunk, Ft. Dr. Fodor György köszöntötte, majd Dr. Nemesi Attila László, tanulmányi dékánhelyettes adott átfogó képet Karunkról. Az érdeklődők megtudhatták, milyen pázmányos hallgatónak lenni, és hogy milyen lehetőségeket nyújt egyetemünk.

Dr. habil. Kőszeghy Miklós tanszékvezető egyetemi docenstől előadást hallhattak a külföldi ösztöndíj lehetőségekről, majd Ft. Alessandro Caprioli atya mutatta be az Egyetemi Lelkészséget. Váradi Lívia, a Hallgatói Önkormányzat elnöke saját emlékeit felidézve bíztatta a felvételizőket az intézmény megismerésére és a hallgatókkal való kapcsolatfelvételre.



Esztergomban az óvó- és tanítóképzésünk mutatkozott be, ahol Dr. Juhász Márta tanszékvezető asszony köszöntötte az érdeklődőket. A diákok szituációs játékokban és kreatív feladatokban is kipróbálhatták magukat.

Erről a napról az M1 Ma délelőtt című műsora is beszámolt (4:47-től). 

Az érdeklődők a két nap folyamán szakos tájékoztatókon, mintaelőadásokon vehettek részt, ahol bővebb és részletesebb információkat szerezhettek tanszék- és intézetvezetőinktől, valamint szakos oktatóinktól és hallgatóinktól egyaránt.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara szeretettel várja azon leendő hallgatókat, akik végül a Pázmány mellett döntenek!

További fotók: Budapest | Esztergom

x