Szelestei Nagy László a Stephanus-díj irodalmi kategóriájának idei kitüntetettje 2019. május 13.

Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg a 27. Szent István Könyvhetet a PPKE Szent II. János Pál pápa dísztermében május 13-án. A megnyitón Robert Sarah bíborost és oktatónkat, Szelestei Nagy László irodalomtörténészt Stephanus-díjjal tüntették ki.

Az irodalmi kategória kitüntetettjét Madas Edit, a Magyar Tudományos Akadémia tagja méltatta. Szelestei Nagy László 1947. július 30-án született Szombathelyen. A győri bencés gimnáziumban érettségizett 1965-ben. 1967 és 1972 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának nappali tagozatos hallgatójaként folytatta tanulmányait, ahol magyar–latin középiskolai tanári, levéltárosi és könyvtárosi diplomát szerzett. 1973. február 1-jétől 1996. július 31-ig az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) könyvtárosa volt. Itt fő feladata a magyarországi egyházi könyvtárak szakfelügyelete volt.

1992-től 1996-ig docensként oktatott a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Régi Magyar Irodalom Tanszékén. 1993-tól könyvtártörténeti szakdolgozatokat vezetett és bírált az OSZK tanfolyamain, a következő év februárjától a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) régi magyar irodalmi szemináriumainak vezetőjeként tevékenykedett. 1996-tól 2017-ig a PPKE Bölcsészettudományi Karának tanára, ugyanezen intézmény Magyar Irodalmi Intézetében 1997 és 2000 között intézetvezető, 1997 és 2001 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas, 2003 és 2005 között Széchenyi István Ösztöndíjas, 2006 és 2009 között dékán. Alapítóként 2012-től 2017. július 31-i nyugdíjazásáig a MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport vezetője volt. Kutatási területe a 16–18. századi magyarországi irodalom és lelkiségtörténet. Számtalan könyv szerkesztője és lektora; tanulmány, cikk, szócikk és recenzió szerzője. Hazai és külföldi konferenciák rendszeres előadója. Munkáságát több kitüntetéssel is elismerték.

Szelestei Nagy László a díjat megköszönve elmondta, hogy fokozatosan alakult ki benne az a tudat, hogy a megtartó örökséggel, elsősorban a lelkiségtörténettel kell foglalkoznia. Ezért leginkább azoknak szeretne köszönetet mondani, akiktől ezt a „megtartó és megtartandó örökséget" kapta.

Forrás: Magyar Kurír

x