Törmeléket takarítanak Bejrút utcáin a Pázmányos egyetemisták 2020. augusztus 12.

Vizsgáik után hazájukba, Libanonba érkeztek jól megérdemelt nyári vakációjukra, de teljesen átírta tervüket az augusztus 4-i, Bejrút egy részét romba döntő és az országot káoszba taszító robbanás.

Három Pázmányos régész doktorandusszal, Dania Kayrouzzal, Carla Clelaval és Simon G. Tayehhal beszéltünk, szerencsére mindegyikük jól van, sőt kiveszik részüket a helyreállításból.

Mint ismeretes, a bejrúti kikötőben tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát este 6 óra után robbant fel. Carla Chlela alig két órával előtte még a libanoni fővárosban tartózkodott, és hazaérve hallotta az iszonyatos detonációt. Mint elmondta, családtagjai közül többnek is van lakása a fővárosban, ezek közül több is helyrehozhatatlanul károsodott.

Neki és más Pázmányos libanoni diáknak is vannak hozzátartozói, akik megsérültek a robbanás lökéshullámai okozta felfordulásban. Carla egyébként nemcsak doktori vizsga előtt álló régész, hanem aktív cserkész is, aki helyi csapatával dolgozott az utcákon a helyreállításban. Most viszont – mint mondta – a koronavírus-helyzet miatt nem tud kint lenni csapattársaival, viszont mivel végzett építész, azzal segít, hogy a károsodott negyed építészeti felmérési anyagát állítja össze és adja át helyi hatóságoknak, szervezeteknek. Most épp kapóra jön az az AutoCAD-dokumentáció, amit még építészhallgatóként készített Bejrút épített környezetéről, ideértve az épületek homlokzatának kialakítását, vagy akár utak, kereszteződések leírásait. Ő pár nap múlva érkezik vissza Magyarországra, hogy szeptemberben tanulmányait folytassa.

Fotó: Dania Keyrouz

Dania Keyrouz szintén régész doktorandusz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán, aki a keleti keresztényeket segítő Hungary Helps kormányzati program által koordinált, fiatal keresztényeknek szóló ösztöndíjprogramban vesz részt, és így tanulhat Magyarországon. Dania 20 percnyire lakik családjával Bejrúttól, és úgy emlékszik vissza a robbanásra, mint egy nagy földrengésre. Házukon pár ablak betört a légnyomástól. Mint írta, rokonságának néhány tagja sérülést szenvedett, csontjuk tört vagy megvágta őket a kitört üveg, de van példa agyrázkódásra is.

Pár nappal a robbanás után testvérével egy súlyosabban károsodott városrészbe ment, ahol a romeltakarításban, az otthonok valamelyes helyreállításában segítettek. „Többek otthontalanná váltak, mások megélhetésüket vesztették el, és sokan megsérültek. Rengetegen kerültek a szegénységi küszöb alá. Bejrút épített örökségének is vége” – írta le a helyzetet a fiatal hölgy. Azt is elmondta, szeretett országának nem jósol kedvező jövőt a korrupt kormányok, a gazdasági válság közepette, mindez súlyosbítva a koronavírus-járvánnyal.

Fotó: Dania Keyrouz

A legbővebb beszámolót Simon G. Tayeh adta, aki szerencsére szintén nem volt a fővárosban a katasztrófa pillanatában, hanem családjával vidéki nyaralójukban tartózkodott. Simon egy barátja viszont egy azok közül a hősi halottak közül, akik tűzoltóként próbálták oltani a lángokat közvetlenül a detonáció előtt. Mint mondta, annak a tűzoltóbrigádnak minden tagja meghalt. Ami családját illeti, csak anyagi veszteség érte őket, házuk súlyosan megsérült és tágabb rokonságában is ez a helyzet.

Simon és barátai rögtön a robbanás után Bejrút felé vették az irányt, és belekezdtek a romeltakarításba egy súlyosabban érintett részen. Főleg törött üvegtől és betondaraboktól tisztították meg az otthonokat, már ami maradt belőlük. Mint építészt őt is felkérték az ottani egyetemről, hogy vegyen részt a kárfelmérés műszaki munkájában. Mint mondta, ennek az a közvetlen célja, hogy az otthonok károsodási mértékének megfelelő kompenzációt, segélyt meg lehessen állapítani.

„Az emberek rettentő szomorúak és őrjöngenek amiatt, hogy mindezt meg lehetett volna előzni. Mindenki egyetért abban, hogy a kormányt irányító (számos ország által terrorista szervezetként nyilvántartott – a szerk.) Hezbollahnál és szövetségeseinél van a felelősség.” – írta kérdésünkre.

Fotó forrása: Instagram

A jelenlegi adatok szerint a kétszázat is meghaladja a halálos áldozatok száma, sokakat még keresnek, mindemellett 300 ezer ember vált otthontalanná. Bejrútban már több napja tüntetések zajlanak.

És hogy hogy látja országa jövőjét Simon? „Most mindenki nemzetközi segélyért, segítségért imádkozik, hogy ettől az illegálisan beszerzett fegyverekkel minden hatalmat megszerző terrorista szervezettől megszabadulhasson”. Szerinte már hamis az a nézet, hogy a helyzet fenntartása az Izrael elleni fellépés miatt szükséges. Simon elég nyíltan fogalmaz, amikor kimondja, hogy az iráni akaratot Libanonban érvényesítő, sok ember haláláért felelős Hezbollah milíciái a velük egyet nem értőket terrorizálva tartják fenn a rendet. Simon szerint a kormány hétfői lemondása nem lesz megoldás, mert egy ugyanolyan korrupt vezetés veszi át helyét. Szerinte inkább nemzetközi vizsgálat és az összes közméltóság lemondása lenne szükséges, hogy új választáson fejezhessék ki akaratukat az emberek.

x