Arisztotelész

Metafizika VII (Z) könyv

(Fordította Steiger Kornél, a fordítást ellenőrizte Lautner Péter)

 

Első fejezet

 

(1028 a 10) A létezőről sokféle értelemben beszélünk, amint ezt már korábban felosztottuk a többjelentésű szavakról szóló írásban. Jelenti ugyanis egyrészt azt, ami a dolog és hogy ez-a-valami, és jelenti a minőséget, a mennyiséget és az így állítható dolgok mindegyikét. Miután ennyiféle értelme van a létezőnek, világos, hogy közülük elsődleges az ami: ez a szubsztanciát (15) jelenti. Amikor ugyanis azt mondjuk meg, hogy ez meg ez a dolog milyen, akkor jónak mondjuk vagy rossznak, de nem mondjuk róla, hogy háromkönyöknyi vagy hogy ember. Amikor azt mondjuk meg, hogy mi az, akkor nem fehérnek, melegnek vagy háromkönyöknyinek mondjuk, hanem embernek vagy istennek.

(1028 a 18) A többit pedig azért mondjuk létezőnek, mert az ekképp létezőnek mennyisége, minősége, tulajdonsága vagy (20) más egyebe.

1028 a 20) Ezért fölvethetné valaki azt az aporiát, hogy vajon a sétálás, a jó egészségi állapotban levés, az ülés létezőt jelent-e, s a többi effélére ugyanez a kérdés vonatkozik. Egyikük sem önmagában áll fenn és nem is képes elválni a szubsztanciától.

(1028 a 24) Ami ezekben az esetekben önálló létező, az inkább az, ami sétál, (25) ami ül, ami jó egészségnek örvend. Ezek inkább tetszenek létezőknek, mert van valami meghatározott szubsztrátumuk (t.i. a szubsztancia, mégpedig az egyes dolog), amely megjelenik az ilyen állítmányban. Hiszen a 'jó' vagy az 'ülő' szót soha nem használjuk úgy, hogy ne utalnánk velük egy szubsztrátumra. Világos, hogy (30) a szubsztancia az, ami által a többi kategóriák mindegyike fennáll. Ennélfogva a szubsztancia az elsődleges létező: nem minősített értelemben vett létező, hanem egyszerű értelemben vett létező.

(1028 a 31) Sokféle értelemben mondunk valamit elsődlegesnek; a szubsztancia minden értelemben elsődleges: nyelvi kifejezés, megismerés és idő szerint. Hiszen a többi kategória egyikének sincs önálló létezése, egyedül neki. Elsődleges a nyelvi kifejezés (35) szerint, mert szükségszerű, hogy mindegy egyes kategóriáról adott beszámolóban a szubsztanciáról szóló beszámoló is bennefoglaltassék. És úgy véljük, hogy minden egyes dolgot akkor ismerünk a legjobban, ha tudjuk róla, hogy mi az. Például, hogy mi az ember, vagy mi a tűz, sokkal inkább, mint ha azt tudjuk róla, hogy milyen, (1028 b 1) mekkora vagy hol van, hiszen ezek mindegyikét is akkor ismerjük, ha tudjuk, hogy mi a mennyiség és a minőség.

1028 b 2) Ezért van az, hogy a kérdés, amelyet a régiek is, meg a mostaniak is mindig föltesznek, s a probléma, amelyet fölvetnek, t.i. hogy mi a létező, voltaképpen ezt jelenti: mi a szubsztancia. (Hiszen ez az, amit némelyek egynek mondanak, mások egynél többnek, némelyek korlátos, mások korlátlan számúnak.) Ezért leginkább és elsősorban és úgyszólván kizárólagosan az így létezővel kapcsolatban kell megvizsgálnunk, hogy mi az.

 

Második fejezet

 

(1028 b 8) Úgy tetszik, a szubsztancia a leginkább szembetűnő módon a testek kapcsán van jelen. Ezért mondjuk szubsztanciáknak az állatokat és a növényeket, ezeknek (10) részeit, valamint a természeti testeket, amilyen a tűz, a víz, a föld és más efféle, továbbá azokat, amik ezeknek részei vagy belőlük álltak össze -- vagy részeikből, vagy egészükből --, amilyen az égbolt és részei: a csillagok, a Hold, a Nap. Először is azt kell megvizsgálnunk, vajon kizárólag ezek-e a szubsztanciák, vagy még mások is; vagy ezek közül némelyek (15) vagy még mások is; vagy ezek egyike sem, hanem mások.

(1028 b 16) Némelyek úgy vélik, a testek határai: a felület, a vonal, a pont, az egység inkább szubsztanciák, mint a geometriai és a fizikai test.

(1028 b 18) Aztán meg némelyek úgy gondolják, az érzékelhető dolgokon kívül nincs szubsztancia. Mások meg azon a nézeten vannak, hogy még több ilyen is van, és inkább ilyenek, mert örökkévalóak. Platón (20) az ideákat és a matematikai tárgyakat a szubsztancia két fajtájának, az érzékelhető testek szubsztanciáját pedig egy harmadik fajtának tekinti.

(1028 b 21) Szpeuszipposz a szubsztanciának még több fajtáját veszi föl, kezdve az Egy-en, és principiumokat állapít meg a szubsztanciák számára, mást a számoknak, mást a nagyságoknak és megint mást a léleknek. Ilymódon igen kiterjeszti a szubsztanciák körét.

(1028 b 24) Némelyek szerint (25) az ideáknak és a számoknak a természete azonos. Ezektől a szubsztanciáktól függenek sorban a többiek, kezdve a vonalakon és a síkokon, egészen az égbolt szubsztanciájáig és az érzékelhető dolgokig.

(1028 b 27) Azt kell megvizsgálnunk, hogy e kijelentések közül melyik helyes és melyik nem az; hogy mik a szubsztanciák; hogy léteznek-e szubsztanciák az érzékelhetőkön kívül; ha igen, hogyan (30) léteznek; van-e független szubsztancia az érzékelhető szubsztanciák mellett (ha van, miért és hogyan létezik), vagy nincs ilyen.

(1028 b 32) Először azt kell vázolnunk, mi a szubsztancia.

 

Harmadik fejezet

 

(1028 b 33) A szubsztanciáról ha nem több, de legalább négyféle értelemben beszélünk. Szubsztanciának szokás tartani az egyedek mivoltát, univerzáléját, (35) genusát és negyedikként a szubsztrátumukat.

(1028 b 36) A szubsztrátum az, amiről minden egyebet állítunk, őt magát azonban nem állítjuk semmiről. Ezért először ennek (1029 a 1) természetét határozzuk meg. Úgy tűnik ugyanis, hogy főleg az elsődleges szubsztrátum a szubsztancia.

(1029 a 2) Egyik értelemben az anyagot tekintjük ilyennek, másik értelemben az alakot (morphé), harmadik értelemben azt, ami kettejükből van összeállítva. Anyagon értem például a bronzot, formán a látszódó alakot (idea), a (5) a kettejükből valón a szobrot, vagyis az összetettet. Ennélfogva ha a forma elsődleges az anyaghoz képest és inkább létező, akkor a kettejükből valóhoz képest is elsődleges lesz, ugyanezen oknál fogva.

(1029 a 7) Ezzel nagy vonalakban vázoltuk, hogy mi a szubsztancia, t.i. hogy nem az, amit az alanyról állítunk, hanem amiről az összes többi dolgot állítjuk. Nem taglalhatjuk azonban csak ilyen módon a kérdést. (10) Ez ugyanis nem elégséges, egyrészt mert nem világos a dolog, másrészt mert ilyenformán az anyag is szubsztancia lenne. Mert ha az anyag nem szubsztancia, akkor felfoghatatlanná válik, hogy mi más lenne szubsztancia. Ha ugyanis minden egyebet elveszünk, akkor látszatra semmi nem marad <, csak az anyag>. Minden egyéb: tulajdonsága, hatása vagy képessége a testeknek, míg az olyasmi, mint a magasság, szélesség, mélység: mennyiségek, nem pedig (15) szubsztanciák. Hiszen a mennyiség nem szubsztancia. A szubsztancia inkább az, amihez mint elsődlegeshez mindezek hozzátartoznak. Ha a magasságtól, szélességtől és mélységtől elvonatkoztatunk, azt látjuk, hogy semmi sem marad, kivéve azt, amit ezek határolnak, bármi legyen is az. Ezért azok számára, akik így vizsgálódnak, szükségszerű, hogy az anyag tűnjék az egyetlen szubsztanciának.

(1029 a 20) Anyagon azt értem, amit önmagában sem valaminek, sem valamekkorának nem mondunk, sem a többi olyan attribútumot nem használjuk vele kapcsolatban, amelyekkel létezőt határozunk meg. Létezik ugyanis valami, amiről ezek mindegyikét állítjuk, s aminek a létezése különbözik a többiek mindegyikének létezésétől. Amazokat ugyanis a szubsztanciáról állítjuk, a szubsztanciát meg az anyagról. Ennélfogva a legvégső szubsztrátum önmagában sem nem valami, sem nem valamekkora, (25) sem nem egyéb, pozitív módon jellemzett dolog. De tagadással sem jellemezhető, mert tagadások is csak akcidenciálisan tehetők róla.

(1029 a 27) Azok számára, akik ezekből a megállapításokból kiindulva szemlélik a kérdést, az következik, hogy az anyag szubsztancia. Ez azonban lehetetlen. Hiszen azt gondoljuk, hogy mind az önálló létezés (khóriszton), mind az ez-a-valami legfőképp a szubsztanciához tartozik hozzá, s ezért mind a forma (eidosz), mind pedig a mindkettőből álló inkább gondolható szubsztanciának, (30) mint az anyag.

(1029 a 30) A mindkettőből -- vagyis anyagból és alakból (morphé) -- álló szubsztanciát mellőzzük most, mert későbbi és kézenfekvő. Az anyag valamiképpen szintén nyilvánvaló. A harmadikat kell vizsgálnunk, mert ez a leginkább problematikus. Abban mindenki egyetért, hogy az érzékelhető dolgok némelyike szubsztancia, ennélfogva először ezek körében kell vizsgálódnunk.

(1029 b 3) Előnyös ugyanis, ha az ismertebb felé haladunk. Valamennyien így tanulunk: ama dolgok területén keresztül, amelyek természetüknél fogva kevésbé ismertek, (5) az ismertebbek felé kell haladnunk. A feladat is ez: ahogy tevékenységeink során is azokból a dolgokból kell kiindulnunk, amelyek az egyes ember számára jók, és a feltétlenül jókat kell megtennünk az egyes ember számára jónak, ugyanúgy ebben a munkában is azokból a dolgokból kell kiindulnunk, amelyek az egyes ember számára ismertebbek, és a természetüknél fogva ismerteket kell az egyes ember számára ismertekké tennünk. Mármost azok a dolgok, amelyek az egyes ember számára ismertek és elsődlegesek, azok gyakran igen kevéssé ismertek természettől fogva és csak kis mértékben van közük -- vagy éppen sehogy – ahhoz, ahogyan a dolog tényleg van. De mégis meg kell próbálni, hogy azokból a dolgokból induljunk ki, amelyek kisebb mértékben ismertek ugyan, de az egyes ember számára azok, és megismerjük a feltétlenül ismerteket, áthaladva, mint említettük, az egyes ember számára ismertek területén.

 

Negyedik fejezet

 

(1029 b 1-2) Miután a bevezetésben megkülönböztettük azokat, amelyekkel szubsztanciát határozunk meg, s ezek egyikének a dolog mivolta bizonyult, ezt kell most röviden szemügyre vennünk.

(1029 b 13) Először is nyelvileg akarunk róla egyet s mást elmondani. A dolgok mivolta az, amit önmaguknál fogva állítunk róluk. A te mivoltod nem (15) művelt-voltodban áll. Nem önmagadnál fogva vagy művelt. Ami önmagadnál fogva vagy, az a mivoltod. De még az se mind.

(1029 b 16) Nem mivolta a dolognak ugyanis az, amit úgy mondunk róla önmagánál fogva, mint a felületről azt, hogy fehér: mert a felület felület volta nem azonos fehér voltával. De nem azonos a kettőből összetett <kifejezéssel> sem, a fehér felület voltával, mert itt a ’fehér’ hozzá lett kapcsolva <a felülethez>. Minden egyes dolog mivoltának a nyelvi kifejezése  az, amelyben nincs benne a dolog (20) <neve>, ám amely kifejezi a dolgot. Ennélfogva ha <a felület> fehér felület volta azonos volna sima felület voltával., akkor a <a felület> fehér volta és sima volta egy és ugyanaz volna.

(1029 b 22) Mivel léteznek más kategóriák szerinti összetételek is (mert mindegyiknek – például a minőségnek, a mennyiségnek, az (25) időnek, a helynek és a mozgásnak – van valami szubsztrátuma), ezért meg kell vizsgálnunk, hogy mindezek esetében is létezik-e olyan kifejezés, amely a mivoltukat adja meg, és hogy van-e mivoltuk: például <létezik-e olyan, hogy a fehér ember> fehér ember volta. Legyen az <ilyen összetett> dolog neve 'köpeny'. Mi az ő köpeny volta? Az önmagánál fogva mondottak közül egyik sem ez. A ’nem önmagánál fogva’ (30) kétfélét jelent: az egyik esetben hozzákapcsolás történik, a másik esetben nem. Az első esetben ugyanis azáltal mondjuk azt, amit meghatározunk, hogy az valami máshoz kapcsolódik: például ha valaki <valaminek> a fehér voltát a ’fehér ember’ kifejezéssel határozza meg. A másik esetben őhozzá kapcsolunk valami mást. Például ha a 'köpeny' <jelentése>: 'fehér ember', a köpenyt így határozná meg valaki: 'fehér'. Hiszen (1030 a 1) a fehér ember fehér ugyan, de mivolta mégsem fehér voltában áll.

(1030 a 2) De a köpeny volt egyáltalán valamilyen mivolt-e? Nem az. A dolog mivolta ugyanis az, ami a dolog. Amit valami másról állítunk, az nem ez-a-valami. Például a (5) fehér ember nem ez-a-valami, hogyha az ez csupán a szubsztanciában van jelen. Ennélfogva mivolta annak van, aminek a nyelvi kifejezése definíció.

(1030 a 7) Nem az a definíció, amikor a név ugyanazt jelenti, mint a nyelvi kifejezés. (Ha így volna, minden nyelvi kifejezés definíció volna, hiszen minden nyelvi kifejezéshez társítható név, úgyhogy ebben az esetben az Iliasz is definíció volna.) <Definícióról akkor beszélünk, ha a kifejezés (10) valami elsődlegesnek <a kifejezése>. Elsődleges az, amit nem úgy fejezünk ki, hogy valamiről valami mást állítunk.

1030 a 11) Nem lesz tehát mivolta semmi olyannak, ami nem genusnak a speciese; csak a speciesnek van mivolta. (Úgy tűnik ugyanis, ez az, amit nem fejezhetünk ki úgy, hogy egy dolgot a másikról állítunk a részesedésnél fogva, mint modifikációt [vagy attribútumot], vagy mint járulékot.) Minden másnak is lesz nyelvi kifejezése, (15) ha van neve, és ez azt fejezi ki, hogy ez az attribútum ehhez az alanyhoz tartozik. Az egyszerű kifejezés helyett megadhatunk valami szabatosabbat is, ám az sem lesz se definíció, sem mivolta a dolognak.

(1030 a 17) Ámde a definíciónak éppúgy több jelentése van, mint az ami-nek. Hiszen az ami az egyik értelemben a szubsztanciát jelenti és az ezt-a-valamit, a másik értelemben meg az (20) állítmányokat: a mennyiséget, minőséget és a többit. Ahogy ugyanis a 'van' mindenben jelen van, de nem egyformán, hanem emezekben elsődlegesen, amazokban másodlagosan, ugyanúgy az ami egyszerű módon a szubsztanciában, másképpen meg az összes többi kategóriában van jelen.

(1030 a 23) Hiszen a minőségről is megkérdezhetjük, hogy 'mi az' -- ennélfogva a minőség is az ami-k közé tartozik, de (25) nem egyszerű módon, hanem úgy, ahogy a nemlétezőről azt mondják, nyelvileg elemezve, hogy 'a nemlétező van'; nem egyszerű módon létezik, hanem nemlétezőként. Ugyanígy van a minőséggel is.

(1030 a 27) Vizsgálódnunk kell abban a tekintetben, hogyan is beszélünk mindezekről -- de még inkább abban a tekintetben, hogy hogyan is vannak a dolgok. Mármost a nyelv, amelyet használunk, világos: a dolog mivolta hasonlóképpen elsődlegesen (30) és egyszerű módon a szubsztanciában lesz jelen. Ám a többiekben is jelen lesz, miként az ami is, de nem a dolog egyszerű értelemben vett mivoltaként, hanem minőség vagy mennyiség mivoltaként.

(1030 a 32) Mert vagy azt kell mondanunk, hogy ezek homonim értelemben léteznek, vagy hozzátétel és elvétel révén, ahogy az ismeretlent ismertnek mondjuk. De helyes azt mondanunk, hogy ezt a kifejezést nem homonim értelemben használjuk, és nem is ugyanolyan értelemben léteznek valamennyien, hanem úgy, ahogy az 'orvosi' kifejezést, amely egy és ugyanazon (1030 b 1) valamire való vonatkozást jelenti, de nem jelenti egy és ugyanazon dolgot és nem is homonim értelemben használatos: 'az orvos betege', 'az orvosi műtét', 'az orvosi eszköz' nem homonim módon használt kifejezések, és nem is valami egyetlen entitás révén jelentik azt, amit jelentenek, hanem valami egyre vonatkoznak. De nem is érdekes, hogyan akarja ezt kifejezni az ember.

(1030 b 4) Annyi világos, (5) hogy elsődlegesen és egyszerű módon a szubsztanciáknak van definíciójuk és mivoltuk. Hasonlóképpen van a többieknek is, de nem elsődleges értelemben.

(1030 b 7) Ha ezt a tételt állítjuk föl, nem szükségszerű, hogy legyen definíciója minden olyan <dolognak, amelynek a neve> ugyanazt jelenti, mint a <reá vonatkozó> nyelvi kifejezés. Ugyanazt kell jelentenie, mint egy bizonyos nyelvi kifejezésnek. Ez a feltétel akkor teljesül, ha <a kifejezés> valami egyre vonatkozik, amely egy nem folytonossága révén egy, mint például az Iliasz, vagy azok (10) a dolgok, amelyek mindegyikét valami kötelék fűzi össze eggyé, hanem bizonyos értelemben egy. Az 'egy' kifejezést úgy használjuk, mint a 'létező' kifejezést: a 'létező' ezt-a-valamit jelenti, de mennyiséget és minőséget is jelent.

(1030 b 12) Ezért a fehér emberre is vonatkozik kifejezés és definíció, de másként, mint a fehérre és a szubsztanciára.

 

Ötödik fejezet

 

(1030 b 14) Ha valaki azt állítja, hogy a (15)  hozzáadást tartalmazó nyelvi kifejezés nem definíció, akkor aporiát jelent, hogy a nem egyszerű, hanem összekapcsolt dolgok melyikének lesz definíciója. Ezeket ugyanis a hozzáadás alapján kell magyaráznunk. Úgy értem, hogy például létezik orr és homorúság, s a kettő összetétele a piszeség. Ez azt fejezi ki, hogy 'ez abban' -- de nem úgy, hogy a homorúság vagy a piszeség járulékos tulajdonsága az orrnak, hanem önmagánál (20) fogva tartozik hozzá. Tehát nem úgy, ahogy a fehéret állítjuk Kalliaszról vagy az emberről (t.i. hogy Kalliasz, aki történetesen ember: fehér), hanem ahogy a 'him'-et állítjuk az állatról, az 'egyenlő'-t a mennyiségről, és mindazt, amiről azt mondjuk, hogy valamin önmagánál fogva van jelen.

(1030 b 23) Ezek azok, amelyeknek a meghatározásában jelen van a nyelvi kifejezése vagy a neve annak az alanynak, amelyhez ez a tulajdonság hozzátartozik, s ez az attributum nem is értelmezhető elkülönítve. Például a 'fehér' értelmezhető az ember nélkül, ám a 'nőstény' az állat nélkül nem. Ennélfogva ezeknek a dolgoknak vagy nincs mivoltuk és definíciójuk, vagy ha van, másként van, ahogy mondtuk is.

(1030 b 28) Van ezekkel kapcsolatban egy másik aporia is. Ha ugyanis a 'pisze orr' és a 'homorú orr' azonos, akkor azonos lesz a 'pisze' és a 'homorú'. Ha meg nem azonosak -- azért nem, mert nem lehet piszéről beszélni ama dolog nélkül, amelynek önmagánál fogva való attributuma, hiszen a pisze: az orron jelenlévő homorúság --, akkor 'pisze orr'-ról vagy nem beszélhetünk, vagy kétszer mondjuk ugyanazt: homorú orr orr (hiszen az orr, mármint a pisze homorú orr orr lesz), ezért lehetetlen, hogy mivoltuk (35) legyen. Ha van mivoltuk, beáll a végtelen regresszus, mert a 'pisze orr orr'-ban egy (1031 a 1) másik is benne van.

(1031 a 1) Mármost világos, hogy definíciója csak szubsztanciának van. Ha ugyanis van más kategóriáknak is, akkor azoknak szükségképpen hozzáadás révén van, ahogyan például annak, hogy 'páratlan'. Ez ugyanis nem definiálható a szám nélkül, sem a 'nőstény' az állat nélkül. Hozzáadás révén alkotott definíciónak azt nevezem, amelyben (5) ugyanaz kétszer kerül kimondásra, mint ezekben az esetekben.

(1031 a 5) Ha ez igaz, akkor az összekapcsolt terminusoknak, például a 'páratlan szám'-nak nem lesz definíciója. Ám ez el szokta kerülni a figyelmünket, mivel a nyelvi kifejezések nem pontosan fogalmazottak. De ha ezeknek lesz is definíciójuk, akkor vagy más módon lesz, vagy pedig, mint mondottuk, a 'definíció' és a 'mivolt' (10) kifejezéseket többféle értelemben kell használnunk, úgyhogy az egyik értelemben a szubsztanciákon kívül semmi másnak nem lesz definíciója és mivolta, míg a másik értelemben lesz másoknak is.

(1031 a 11) Világos tehát, hogy a definíció a mivolt nyelvi kifejezése, s hogy mivolta vagy kizárólag, vagy legkivált és elsődlegesen és egyszerű értelemben véve a szubsztanciáknak lesz.

 

Hatodik fejezet

 

(1031 a 15) Azt kell megvizsgálnunk, azonos-e a mivolt és a dolog, vagy különböző. Ez ugyanis igen hasznos a szubsztancia vizsgálata szempontjából. Hiszen úgy tűnik, a dolog nem más, mint saját szubsztanciája, a mivoltról meg azt szokás mondani, hogy az: a dolog szubsztanciája.

(1031 a 19) Az akcidenciális kifejezések esetében úgy tűnik, a kettő (20) különbözik: például más a fehér ember és a fehér ember mivolta. Ha ugyanis azonosak, akkor az ember mivolta és a fehér ember mivolta ugyanaz, mert azt mondják, azonos az ember a fehér emberrel, ennélfogva a fehér ember mivolta azonos az ember mivoltával.

(1031 a 24) De valójában nem szükségszerű, hogy az akcidenciális attributummal ellátott dolog mivolta azonos legyen (25) az egyszerű dolog mivoltával, mert a szillogizmus szélső terminusai nem ugyanolyan módon azonosak a középsővel. Talán úgy tűnhetik, hogy itt a következő történik: az akcidenciális szélső terminusok válnak azonossá, például 'a fehér mivolta' és 'a művelt mivolta'. De ezek láthatóan nem azonosak.

1031 a 28) Vajon ama dolgok esetében, amelyekre önmaguknál fogva alkalmazunk egy kifejezést, szükségszerű-e, hogy azonos legyen a dolog a mivoltával? Például ha léteznek olyan szubsztanciák, amelyekhez képest egyetlen (30) más szubsztancia vagy természet sem elsődleges. Ilyennek tartják némelyek az ideákat. Ha maga a jó különbözik a jó mivoltától, maga az állat az állat mivoltától és a létező mivolta magától a létezőtől, akkor

(1031 b 1) egyrészt lesznek más szubsztanciák, természetek és ideák az említetteken kívül, másrészt ezek amazokhoz képest elsődlegesek lesznek, ha egyszer a mivolt: szubsztancia.

1031 b 3) Ha az ideák különböznek saját mivoltuktól, akkor az ideákról nem lesz ismeret, a mivoltok nem lesznek létezők. (Különbözésen (5) azt értem, hogy sem a jó ideájához nem tartozik hozzá a jó mivolta, sem a jó mivoltához a létezés.) Az egyes dolgok ismerete ugyanis azt jelenti, hogy ismerjük a dolog mivoltát. A jó esetében és más esetekben is hasonlóképpen van. Ha a jó mivolta nem jó, akkor a létező mivolta nem létező, s az egy mivolta nem egy. Mármost vagy valamennyi mivolt létezik, vagy egyik (10) sem: ha a létező mivolta nem létező, akkor a többieké sem az.

1031 b 11) Továbbá amin nincs jelen a jó mivolta, az nem jó. Szükségképpen azonos tehát a jó és a jó mivolta, a szép és a szép mivolta és mindaz, amit nem másról állítunk, hanem önmagánál fogva és elsődlegesen.

(1031 b 14) Érvünk kielégítő, még ha nem léteznek is ideák, (15) s valószínűleg még inkább, ha léteznek. (Egyúttal az is nyilvánvaló, hogy ha az ideák akként léteznek, ahogy némelyek mondják, akkor a szubsztrátum nem lesz szubsztancia. Az ideák ugyanis szükségszerűen szubsztanciák kell, hogy legyenek, de nem azért, mert valami szubsztrátumaként szolgálnak. Hiszen ha így lenne, azáltal léteznének csupán, hogy a szubsztrátum részesül bennük.)

(1031 b 18) Ezekből az érvekből következik, hogy minden dolog meg a mivolta egy és ugyanaz, mégpedig nem akcidenciálisan; (20) valamint, hogy egy dolgot ismerni annyi, mint mivoltát ismerni, úgyhogy kiemelés alapján is szükségképpen egy és ugyanaz a kettő.

(1031 b 22) Az akcidenciális terminusok esetében -- amilyen például a 'művelt' és a 'fehér' --, mivel jelentésük kettős, nem igaz az az állítás, hogy maga a dolog azonos a mivoltával. Hiszen egy fehér dolog esetében mindkettő fehér: az is, (25) amihez ez a minőség hozzájárul, meg az is, ami hozzájárul. Így az egyik értelemben azonos a mivolt és a dolog, a másik értelemben meg nem azonos. A fehér mivolta nem azonos az emberrel és a fehér emberrel, ám a minőséggel azonos.

(1031 b 28) A dolog és mivolta elválasztásának lehetetlensége kitűnnék akkor is, ha valaki külön névvel illetné a mivoltokat. Ekkor ugyanis megjelennék a mivolt mellett egy (30) második mivolt: például a ló mivoltához hozzátartoznék egy második mivolt. De hát mi akadálya annak, hogy némely dolog eleve azonos legyen a mivoltával, ha egyszer a szubsztancia nem más, mint mivolt?

(1031 b 32) De nemcsak hogy azonosak, hanem még a (1032 a 1) nyelvi kifejezésük is ugyanaz, mint az előzőkből kitűnt. Mert az egynek a mivolta és az egy nem akcidenciálisan egy és ugyanaz. Ha különbözőek volnának, beállna a végtelen regresszus. Emez volna ugyanis az egynek a mivolta, amaz meg az egy, úgyhogy rájuk is a végtelen regresszus érve vonatkoznék.

(1032 a 4) Világos tehát, (5) hogy az elsődlegesen és önmaguknál fogva létező dolgok esetében a dolog mivolta és a dolog egy és ugyanaz.

(1032 a 6) Azok a szofisztikus érvek, amelyek e tétellel kapcsolatosak, nyilván ugyanezen a módon cáfolhatók: például hogy azonos-e Szókratész és Szókratész mivolta. Nem különbözik ugyanis az az álláspont, amelyre helyezkedve a kérdés föltehető és amelyre helyezkedve (10) megválaszolható. Megmagyaráztuk tehát, hogy milyen értelemben azonos és milyen értelemben nem azonos a dolog és mivolta.

 

Hetedik fejezet

 

(1032 a 12) A keletkező dolgok némelyike természettől, másika mesterség révén, megint másika spontán módon keletkezik. Minden keletkező dolog valami által és valamiből lesz valamivé. Azt, amivé válik, úgy értem, hogy mindegyik kategóriába tartozhat, (15) mert vagy ez, vagy mekkora, vagy milyen, vagy hol.

1032 a 15) A természetes keletkezés azoknak a dolgoknak sajátja, amelyeknek létrejötte a természettől való. Azt, amiből keletkeznek, anyagnak nevezzük, azt, ami által keletkeznek, valamilyen természeti dolognak. Azt, ami válik, embernek, növénynek vagy más effélének azok közül, amiket a leginkább nevezünk szubsztanciának. (20) Valamennyi olyan dolognak, amely természettől vagy mesterség révén keletkezik, anyaga van. Mindegyikük képes ugyanis arra is, hogy létezzék, és arra is, hogy ne létezzék, ez a képesség pedig a mindegyikükben meglévő anyag.

(1032 a 22) Általánosan szólva természet az is, amiből keletkeznek és az is, ami szerint keletkeznek (hiszen a keletkezőnek, például az embernek vagy a növénynek természete van), valamint az ami által sem egyéb, mint a forma szerint megnevezett, azonos formájú természet, (25) noha ez a természet más egyedben van: az ember ugyanis embert nemz. Nos, a természet szerint így jönnek létre a dolgok.

(1032 a 26) Más keletkezés-fajtákat meg alkotásnak nevezünk. Valamennyi alkotás mesterség vagy képesség vagy értelem szerint való. Némely így keletkező dolog létrejöhet spontán módon és véletlenül is, éppen úgy, (30) ahogy ez a természettől keletkezők körében is megesik. Hiszen az utóbbiak létrejöhetnek spermából is meg sperma nélkül is. Ezeket majd később kell megvizsgálnunk.

(1032 a 32) Mesterség révén (1032 b 1) azok keletkeznek, amiknek formája a lélekben van. (Formán a dolgok mivoltát és első szubsztanciáját értem.) A kontrárius ellentétek formája egy bizonyos módon azonos. A hiány szubsztanciája az ellentétes szubsztancia: például a betegségé az egészség, hiszen ennek (5) távolléte a betegség, míg az egészség a lélekben meglévő nyelvi kifejezés és tudás.

(1032 b 6) Az egészséges állapot a következő gondolatmenet következtében jön létre: mivel az egészség ez meg ez, ahhoz, hogy egészséges légy, ennek meg ennek kell meglennie benned, például egyfajta egyensúlynak, s hogy ez meglegyen, ahhoz hőnek kell jelen lennie. És mindvégig így gondolkodik az orvos, egészen addig, amíg el nem jut egy olyan végsőig, amit képes létrehozni. Azt a mozgást, amely (10) ebből indul ki és az egészség felé halad, alkotásnak nevezzük.

(1032 b 11) Ilyenformán egy bizonyos módon az egészség az egészségből keletkezik és a ház a házból: az anyag nélkül valóból az anyaggal rendelkező. Az orvosmesterség és az építőmesterség ugyanis a formája az egészségnek és a háznak, a mivoltot meg anyagtalan szubsztanciának mondom.

(1032 b 15) A keletkezések és változások némelyikét gondolkodásnak nevezzük, másikát alkotásnak: amelyik a principiumból és a formából indul ki, az a gondolkodás, amelyik a gondolkodás végpontjából, az a alkotás. A közbülső lépések mindegyike hasonlóképpen jön létre. Ezt úgy értem, hogy ha valaki egészséges, akkor meg kell lennie benne az egyensúly állapotának. Mármost micsoda az egyensúly? Ez és ez. (20) Ezt pedig melegítés révén lehet elérni. Hát a melegítés mi? Ez és ez. Ez pedig potenciálisan jelen van. Ami pedig potenciálisan jelen van, az az orvosnak hatalmában áll.

(1032 b 21) Az egészség aktív principiuma és az, amiből a mozgás kiindul -- ha mesterség révén megy végbe a dolog -- a lélekben meglévő forma. Ha meg spontán módon megy végbe, akkor az -- bármi legyen is -- az, ami a mesterség birtokában lévő ember cselekvésének a kiindulópontja. Például az orvosi tevékenységben a melegítés (25) a principium, ezt pedig dörzsöléssel lehet elérni. A testben lévő meleg vagy az egészség része, vagy őt követi egy vagy több olyan dolog, ami része az egészségnek. A végső lépés az, ami létrehozója az egészség részének, vagy a ház részének (30) (itt a végsők a kövek), és egyéb esetekben ugyanígy van ez.

(1032 b 30) Ennélfogva azt mondjuk, lehetetlenség, hogy bármi is keletkezzék, ha korábban semmi sem állt fenn. Nyilvánvaló, hogy a keletkező dolog valamely része (1033 a 1) szükségképpen eleve fenn kell, hogy álljon. Az anyag ugyanis rész: benne van abban, aminek az anyaga, és ő az, ami valamivé válik. De vajon megvannak-e eleve azok a részek is, amelyek a nyelvi kifejezésben vannak benne? Kétféleképpen válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy "Mik a bronzkarikák?". Megmondjuk az anyagát: bronz; és megmondjuk a formáját: ilyen és ilyen alak. A forma a legközelebbi genus, amelyben ez a dolog, t.i. a bronzkarika elhelyezkedik. A (5) bronzkarika anyaga benne van a nyelvi kifejezésében.

(1033 a 5) Némely dolgot, ami valamiből mint anyagból létrejön, létrejötte után már nem ennek, hanem ebből valónak nevezünk: például a szobrot nem kőnek (lithosz), hanem kőből valónak (lithinosz) mondjuk; ahogy az egészséges embert sem ama betegség után nevezzük meg, amelyből fölgyógyult. Ennek az az oka, hogy ezek a dolgok a hiányukból és a szubsztrátumukból jönnek létre; ez utóbbit nevezzük (10) anyagnak. Például ami egészségessé válik: az ember és a beteg. Mégis inkább mondjuk azt, hogy a hiányból jön létre, például betegből válik egészségessé, mint azt, hogy emberből válik azzá. S ezért nem mondjuk azt, hogy a beteg: egészséges, de azt már mondjuk, hogy az ember beteg, és azt is, hogy az ember egészséges.

(1033 a 13) Amely dolgoknak a hiánya nem világos és megnevezetlen (például valamely forma hiánya a bronzban, vagy a ház hiánya (15) a téglákban és gerendákban), azok is láthatólag ugyanúgy abból jönnek létre, mint az egészséges a betegből. Ezért ahogy amazt sem annak nevezzük, amiből létrejött, úgy itt ezt a szobrot sem fának vagy bronznak vagy kőnek mondjuk, hanem fából vagy bronzból vagy kőből valónak, a házat meg téglából valónak mondjuk és nem téglának.

(1033 a 19) És ha figyelmesen vizsgáljuk a dolgot, azt sem mondhatjuk egyszerűen, hogy a fából keletkezik a szobor és a téglából a ház, mert a keletkező csak olyasmiből jöhet létre, ami megváltozik, nem pedig olyasmiből, ami megmarad. Ezért hát így használjuk ezeket a kifejezéseket.

 

Nyolcadik fejezet

 

(1033 a 24) Mivel a keletkező valami által keletkezik (azt értem ezen, (25) ahonnan a keletkezés kezdetét veszi) és valamiből keletkezik (ez ne a hiány legyen, hanem az anyag, hiszen már különbséget tettünk közöttük, amikor szóltunk róluk) és valami keletkezik (ez a gömb vagy karika, vagy ami éppen létrejön), ám sem a szubsztrátumot, jelen esetben a bronzot nem alkotja meg senki, sem a gömböt -- hacsak nem (30) járulékosan, t.i. abban az értelemben, hogy a bronzgömb: gömb, a bronzgömböt pedig megalkotta valaki.

(1033 a 31) Mert ezt-a-valamit megalkotni azt jelenti, hogy ezt-a-valamit az általában vett szubsztrátumából megalkotni. Ezt úgy értem, hogy a bronzgolyó megalkotása sem a golyónak, sem a gömbnek a megalkotását nem jelenti, hanem valami másét, mintegy: ennek a formának másban való létrehozását. Hiszen ha valaki létrehozza, (1033 b 1) másból hozza létre, mert az a más a szubsztrátum. Például ha bronzgömböt készítünk, akkor az: ez, abból -- ahol az 'abból' a bronz, az 'ez' a gömb. Mármost ha ezt a gömböt is megalkotják, világos, hogy azt is megalkotják, amiből készül a gömb, és a keletkezési folyamatok így a végtelenbe (5) futnak.

(1033 b 5) Világos tehát, hogy nincs keletkezése sem a formának (eidosz) -- vagy bárhogy kell is nevezni az érzékelhető alakot (morphé) --, sem a mivoltnak (mert ez az, ami mesterség, természet vagy képesség révén másban benne terem). De már az, hogy a bronzgömb létezik, alkotás eredménye: bronzból és gömbből alkottuk meg, (10) mert ebbe és ebbe az anyagba belvittük a formát, és ami létrejött, az a bronzgömb. Ám ha a gömb gömb-voltának keletkezése volna, akkor itt is valami keletkeznék valamiből. Annak ugyanis, ami keletkezett, mindig föloszthatónak kell lennie: egyik része ez kell, hogy legyen, a másik része meg az. Ezt úgy értem, hogy az egyik az anyag, a másik meg a forma. Mármost ha a gömb az a figura, amelynek minden felületi pontja egyenlő távolságra van a középponttól, akkor (15) az egyik része az, amelyben létrejön, amit megalkottunk, a másik része meg az, amit megalkottunk benne; az egész meg az, ami keletkezett, esetünkben a (bronz) gömb. Az elmondottakból világos, hogy amit formának vagy szubsztanciának nevezünk, az nem keletkezik, ám az összetett dolog, amely a nevét a formáról kapta, keletkezik. És világos az is, hogy minden keletkezett dolognak anyaga van, a dolog egy bizonyos tekintetben anyag, másik tekintetben  forma.

(1033 b 19) Létezik-e (20) gömb az anyagi gömbökön kívül, vagy ház a tégláktól függetlenül? Ha ilyen gömb léteznék, akkor sohasem keletkeznék semmi, ami ez-a-valami. A forma: 'ilyen', nem pedig 'ez' -- vagyis nem meghatározott dolog. Amit megalkotnak és létrehoznak, az mindig egy 'ebből' származó 'ilyen'; és amikor létrejött, akkor 'ez, ami ilyen'. Az 'ez' a maga teljességében -- például Kalliasz vagy Szókratész -- megfelel (25) 'ennek a bronzgömbnek', az ember és az állat pedig az általában vett bronzgömbnek.

(1033 b 26) Világos tehát, hogy a formákban rejlő ok -- ahogyan némelyek beszélnek a formákról, mintha azoknak az egyeden kívüli létük volna -- a keletkezés és a szubsztanciák szempontjából haszontalan. Ugyanezért a formák nem is önmagukban fennálló szubsztanciák.

(1033 b 29) Némelykor (30) az is nyilvánvaló, hogy a létrehozó ugyanolyan, mint amit létrehozott: nem azonos ugyan vele és nem is számra, hanem fajtája szerint egy és ugyanaz. Így van ez például a természeti lények esetében -- hiszen az ember embert nemz --, hacsak nem természet ellenére történik a dolog, például amikor a ló öszvért nemz. De ezek az esetek is hasonlóak. Annak a genusnak ugyanis – mármint a legközelebbinek -- , amelybe a ló is meg a szamár is (1034 a 1) beletartozik, nincs külön neve, de nyilván mindkét fajta tulajdonságai megvannak benne, ahogyan az öszvérben is.

(1034 a 2) Ennélfogva világos, hogy szükségtelen a formát mintaként megszerkesztenünk (márpedig ha valahol, akkor épp az említett esetekben kellene keresnünk a formákat, hiszen ezek azok, amelyek legfőképpen szubsztanciák), hanem elegendő annyi, hogy a létrehozó az, aki alkot, (5) és ezáltal oka annak, hogy a forma benne van az anyagban. Az egész dolog, ami létrejött, vagyis ez meg ez a forma ebben meg ebben a húsban és csontban: Kalliasz és Szókratész. Ők pedig anyaguknál fogva különböznek egymástól (hiszen az különböző), formájukra nézve azonosak (hiszen a forma oszthatatlan).

 

Kilencedik fejezet

 

(1034 a 9) Azt a nehézséget is fölvethetné valaki, hogy vajon miért van az, hogy némely dolgok -- amilyen például az egészség -- mind mesterség révén, (10) mind pedig spontán módon is létrejönnek, más dolgok -- amilyen például a ház -- nem. Ennek az az oka, hogy az anyag, amely a megalkotás és a keletkezés folyamán a mesterség révén a keletkezés kiindulópontjaként szolgál, és amely anyagban a dolognak egy része már jelen van -- nos ez az anyag vagy olyan természetű, hogy önmagától mozog, vagy nem olyan természetű; ha olyan természetű, akkor vagy képes arra, hogy egy bizonyos mozgást végrehajtson, vagy nem képes. Sok dolog (15) képes ugyanis az önmozgásra általában, de már nem képes arra, hogy egy bizonyos mozgást hajtson végre, például táncoljon. Aminek az anyaga ilyen (például kőből van), az képtelen lesz ilyen és ilyen módon mozogni -- hacsak nem külső hatásra --, másfajta mozgásra azonban képes. A tűzzel ugyanez a helyzet.

1034 a 18) Ennek következtében némely dolgok nem léteznek a mesterember nélkül, mások meg igen. Ez utóbbiak ugyanis, jóllehet nincsenek birtokában a mesterségnek, elindíthatnak valamiféle mozgást olymódon, hogy maguk is képesek mozgásba jönni valami más által, amely megint csak olyan természetű, hogy nincs birtokában (20) a mesterségnek, illetve abból, amely nem más, mint a majdan létrejövő dolognak egy része.

(1034 a 21) Az elmondottakból világos az is, hogy valamilyen módon minden, ami létrejött, vagy olyanból jön létre -- a természeti dolgok módjára --, ami vele azonos nevű, vagy olyanból, ami része a vele azonos nevűnek (például a ház, amelyet az értelem alkot meg, a házból jön létre: az építőmesterség ugyanis a forma), vagy valamilyen részből, vagy pedig olyanból jön létre, ami tartalmazza a létrehozandónak egy részét -- már ha eltekintünk a járulékosan keletkezőktől.

(1034 a 25) Ami ugyanis közvetlenül és önmagánál fogva oka az alkotásnak, az része a megalkotandónak. Mert mozgással előidézett hő hozza létre a hőt a testben: ez pedig vagy maga az egészség, vagy része annak. Ez pedig vagy egészség, vagy rész, vagy az egészség valamilyen része követi, vagy maga az egészség. Azért is mondják alkotónak, mert ő alkotja meg az egészséget, aminek következményeként a meleg létrejön és amihez hozzátartozik.

(1034 a 30) Ezért aztán éppen úgy, mint a deduktív eljárás esetében, mindennek a szubsztancia a kezdete. A dedukció ugyanis az ami-ből indul ki, és ugyanígy a keletkezési folyamatok is.

(1034 a 33) Ugyanígy történik ez a természettől megformált dolgok esetében is. A sperma ugyanis ugyanúgy alkot, ahogy a mesterség szabályai szerint alkotják meg a dolgokat. A sperma birtokolja potenciális 1034 b 1) módon a formát, és az állat, amelytől a sperma származik, valamilyen értelemben azonosnevű az utóddal. Persze egy bizonyos értelemben azonosnevű vele: nem szabad minden esetben 'az ember embertől származik' mintájára szemlélnünk a dolgokat, hiszen a nő is a férfitól származik. Így van ez, hacsak nem valami nem teljesértékű lényről van szó: az öszvér nem öszvértől származik.

(1034 b 4) Azok a dolgok, amelyek spontán módon keletkeznek, (5) olyan jellegűek, hogy esetükben az anyag önmagától képes azt a mozgást végrehajtani, amelyet egyébként a sperma ébreszt. Azok a lények pedig, amelyeknek anyaga nem ilyen, képtelenek másként létrejönni, mint szülőktől.

(1034 b 7) De nemcsak a szubsztanciákra érvényes az az érvünk, hogy a forma nem keletkezik, hanem az összes olyan elsődleges osztályra érvényes, amilyen a mennyiség, (10) a minőség és az összes többi kategória. Ugyanis a bronzgömb az, ami keletkezik, de nem keletkezik sem a gömb, sem a bronz. És ugyanez érvényes a bronzra, amikor az jön létre, az anyagnak és a formának ugyanis mindig már eleve léteznie kell.

(1034 b 14) A többi kategória: a minőség, mennyiség és egyebek esetében ugyanígy áll a dolog, mint az ami esetében. Hiszen nem a (15) minőség jön létre, hanem az ilyen minőségű faanyag; s nem a mennyiség, hanem az ilyen mennyiségű faanyag vagy az ekkora és ekkora élőlény. Azt azonban ki kell emelnünk, hogy a szubsztanciának az a sajátossága, hogy eleve szükséges egy másik, teljesültségében lévő szubsztancia, amely ezt a szubsztanciát létrehozza. Például egy állat létrejöttéhez egy másik állat szükséges. De az már nem szükséges, hogy eleve létezzék a minőség és a mennyiség: ezeknek csupán potenciálisan kell létezniük.

 

Tizedik fejezet

 

(1034 b 20) Mivel a definíció nem más, mint nyelvi kifejezés, továbbá minden nyelvi kifejezésnek részei vannak, azonkívül ahogy a nyelvi kifejezés viszonyul a dologhoz, úgy viszonyul a nyelvi kifejezés része a dolog részéhez, ezért már korábban szembe találtuk magunkat azzal a kérdéssel, hogy vajon a részek nyelvi kifejezése jelen van-e az egésznek a nyelvi kifejezésében vagy sem. Némely esetben úgy tűnik, hogy benne van, némely esetben pedig nem. Hiszen a kör nyelvi kifejezése (25) nem tartalmazza a körszeletek nyelvi kifejezését, míg a szótag nyelvi kifejezésében benne van a betűké, jóllehet a kör ugyanúgy körszeletekre oszlik, ahogy a szótag is betűkre.

(1034 b 28) Továbbá, ha a részek előbbre valók az egésznél, akkor -- tekintve, hogy a hegyesszög része a derékszögnek és az ujj része az állatnak --, előbbre való volna a hegyesszög (30) a derékszögnél és az ujj az embernél. De mégis úgy gondoljuk, hogy az egészek az előbbre valók: a részek nyelvi kifejezése ugyanis az egészek vonatkozásában ad számot a részekről. Abból a szempontból, hogy tudnak-e egymás nélkül létezni, az egészek előbbre valók. De talán többféle értelemben beszélünk részről. Az egyik az a mód, ahogy egy mennyiséget mérünk. Ezzel azonban most nem foglalkozom. Megvizsgálni azt kell, hogy mik azok, amikből mint részekből a szubsztancia áll.

(1035 a 1) Nos, ha létezik az anyag, a forma és az, ami kettejükből van összeállítva; továbbá ha mind az anyag, mind a forma, mind a kettejükből álló: szubsztancia, akkor az anyagról egy bizonyos értelemben azt mondjuk, hogy része a dolognak, de egy másik értelemben nem az anyagról mondjuk, hanem azokról az összetevőkről, amelyekből a forma nyelvi kifejezése áll.

(1035 a 4) Például a homorúságnak nem része (5) a hús, mert a hús az az anyag, amelyen a homorúság létrejön -- de már a piszeségnek része. Aztán az anyagból és formából álló szobornak része a bronz, de már a szobor formájának nem része. (Megnevezni a formát kell és minden dolgot formája szerint nevezünk meg, sohasem az önmagában vett anyagi összetevője szerint.)

(1035 a 9) Ezért van az, hogy a kör nyelvi kifejezése nem tartalmazza (10) a körszeletek nyelvi kifejezését, míg a szótag nyelvi kifejezése a betűkét tartalmazza. A betű ugyanis a forma nyelvi kifejezésének része, nem pedig anyaga a szótagnak; a körszeletek ellenben anyagként viselkedő részek, amelyeken létrejön a kör, ám mégis közelebb állnak a formához, mint a bronz, amelyben a köralak megvalósul.

(1035 a 14) Persze a betűk közül sem valamennyi olyan, (15) hogy jelen van a szótag nyelvi kifejezésében: például ezek a viaszba karcolt betűk, vagy a levegőben hangként megjelenők nincsenek benne. Ezek ugyanis a szótagnak érzékelhető anyagként alkotják részét. Hiszen jóllehet a vonal megszűnik, ha kettéosztjuk, s az ember is elpusztul, ha szétszedik csontra, húsra és inakra, ám az említett részekből sem a vonal, sem az ember nem úgy épül föl, (20) mint szubsztanciájának részeiből, hanem mint anyagból. S ez az anyag az összeállított teljesnek részét alkotja ugyan, de már a formának, amire a nyelvi kifejezés vonatkozik, nem alkotja részét. Ennélfogva a formulában ezek nem is jelennek meg. Némelykor tehát a dolog nyelvi kifejezésében benne van az efféle részek nyelvi kifejezése, máskor meg -- amikor a dologra nem mint összetettre gondolunk -- nincs benne. Ezért van az, hogy némely dolgok azokból az összetevőkből épülnek föl, amelyekre szétesnek, midőn elpusztulnak, más dolgok meg nem.

(1035 a 25) Az összetett dolgok, amelyek formából meg anyagból állnak, például a pisze vagy a bronzkarika, azok a két(?) összetevőre esnek is szét, amikor elpusztulnak; továbbá az anyaguk: részük nekik. Ami azonban nincs anyagból összetéve, hanem anyag nélkül való, annak egyedül a forma szerint való a nyelvi kifejezése, s az ilyen dolog nem is pusztul el, vagy (30) nem ilyen módon. Ennélfogva az anyagi összetevők principiumai és részei az összetett dolognak, a formának viszont nem részei és principiumai.

(1035 a 31) Ezért van az, hogy az agyagszobor agyaggá pusztul, a gömb bronzzá, Kalliasz pedig hússá és csonttá, a kör meg körszeletekké. Létezik ugyanis olyan kör, amelynek van (1035 b 1) anyagi összetevője. Mert ugyanaz a neve az általában vett körnek és az egyedi köröknek, ugyanis az egyedeknek nincs külön nevük.

(1035 b 3) Ezzel az igazságot most már meg is állapítottuk ugyan, de vegyük fel újra a tárgyalás fonalát, (5) mert még világosabban akarunk szólni. Mindazok, amik részei a nyelvi kifejezésnek, s amelyekre a nyelvi kifejezés fölbontható és visszavezethető, azok -- vagy valamennyi, vagy néhány -- előbbre valók, azaz korábbiak a nyelvi kifejezésnél. A derékszög nyelvi kifejezése nem bontható föl a hegyesszög nyelvi kifejezésére, hanem a hegyesszög nyelvi kifejezését vezetjük vissza a derékszögére. A derékszöget használja, aki a hegyesszöget definiálja: hegyesszög ugyanis az, amelyik kisebb a derékszögnél.

(1035 b 9) Hasonlóképpen van ez a kör és a félkör esetében is: (10) a félkört a körrel határozzuk meg, az ujjat pedig az egész élőlénnyel. Az ujj ugyanis az embernek ez meg ez a testrésze. Ennélfogva azok a részek, amelyek valaminek anyagaként részei, és amelyekre a dolog mint anyagára osztható föl, későbbiek. Amelyek ellenben a nyelvi kifejezésnek és a nyelvi kifejezés szerint való szubsztanciának a részei, azok -- vagy valamennyien, vagy némelyikük -- előbbre valók.

(1035 b 14) Mivel pedig az állatoknak a lelke (15) -- az eleven lénynek a lélek a szubsztanciája -- a nyelvi kifejezés szerint való szubsztanciája, azaz formája és mivolta az ilyen testnek. (Ha helyesen akarunk definiálni egy részt, akkor nem definiálhatjuk funkciója nélkül, a funkció meg nem lehetne meg benne érzékelés nélkül.) Ennélfogva a lélek részei -- vagy valamennyi, vagy némelyik -- előbbre valók a teljes, összetett állatnál, s hasonlóképpen van ez minden egyes (20) dolog esetében. A test és részei későbbiek ehhez a szubsztanciához képest, s ami e részekre, mint anyagra fölosztható, az nem a szubsztancia, hanem a teljes, összetett dolog.

(1035 b 22) Az összetett teljeshez képest ezek az anyagi részek az egyik értelemben előbbre valók, azaz korábbiak, a másik értelemben nem. Elkülönülve nem képesek ugyanis létezni; hiszen egy állatnak az ujja nem minden állapotában ujj: (25) a halotté csak homonim módon az. Némely részek pedig egyidejűek a teljes lénnyel: azok, amelyek a legfontosabbak, s amelyekben elsődlegesen van jelen a nyelvi kifejezés, azaz a szubsztancia. Ilyen talán a szív vagy az agy.  Hogy kettejük közül melyik, az már mindegy.

(1035 b 27) Az 'ember', a 'ló' és mindaz, amit így állítunk egyedről, univerzális ugyan, de nem szubsztancia, hanem valami összetett teljesség, amely ebből meg ebből a nyelvi kifejezésből és ebből meg (30) ebből az anyagból összetett univerzále. Az egyed, például Szókratész, már a végső, egyedi anyagból áll és hasonlóképpen van ez az összes többi esetben.

(1035 b 31) A rész vagy a formának a része (formának a mivoltot nevezem), vagy a formából és anyagból összetett teljesnek, vagy magának az anyagnak a része. Ám egyedül a nyelvi kifejezés részei azok, amik részei a formának, a nyelvi kifejezés pedig az (1036 a 1) univerzále nyelvi kifejezése. Mert a kör mivolta és a kör, illetve a lélek mivolta és a lélek ugyanaz.

(1036 a 2) De már ami az összetett teljeset illeti, például ezt a kört, azaz bármelyik érzékelhető vagy elgondolható kört -- elgondolhatónak a matematikai köröket mondom, érzékelhetőknek meg a bronzból és (5) fából készült karikákat -- nos, ezeknek nincs definíciójuk, hanem gondolkodás vagy érzékelés útján ismerjük meg őket, s nem világos, hogy amikor kikerülnek a teljesültségből, léteznek-e vagy sem. Ám mindig az univerzális forma révén beszélünk róluk és ismerjük meg őket.

(1036 a 8) Az anyag önmagában megismerhetetlen. Némely anyag érzékelhető, más anyag pedig (10) elgondolható. Érzékelhető például a bronz, a fa és mindaz, ami változékony, elgondolható pedig az az anyag, amely az érzékelhetőkben nem mint érzékelhetőkben van jelen -- azaz amely a matematikai tárgyak anyaga. Elmondottuk, mi a helyzet az egésszel és a résszel, az előbbre valóval és a későbbivel.

(1036 a 12) A kutatás érdekében azzal is szembe kell néznünk, hogy ha valaki a következő kérdéseket teszi föl: vajon a derékszög, (15) a kör és az állat az, ami előbbre való, vagy pedig a részek, amelyekre ezek fölbomlanak, illetve amelyekből összeálltak -- akkor ezekre a kérdésekre nem lehet egyszerű választ adni.

(1036 a 16) Hiszen ha a lélek is állat vagy eleven lény, vagy pedig minden egyed lelke azonos magával az egyeddel, a kör azonos a kör mivoltával, a derékszög azonos a derékszög mivoltával, azaz a derékszög szubsztanciájával, akkor az egyik értelemben vett összetett teljes dolgot későbbinek kell mondanunk (20) az egyik értelemben vett résznél, t.i. mind ama részeknél, amelyek a nyelvi kifejezésnek a részei, mind ama részeknél, amelyek az egyedi derékszögnek részei (ugyanis mind az anyagi -- például bronzból készült -- derékszög, mind az egyes vonalakból megrajzolt derékszög későbbi a részeihez képest).Az anyag nélkül való derékszög viszont későbbi a nyelvi kifejezésének a részeihez képest, de előbbre való ama részekhez képest, amelyek az egyedi derékszög részei. -- De a kérdésre nem lehet egyszerűen válaszolni. Ha a lélek más, mint az állat, és nem ugyanaz, akkor némely részéről -- mint mondottuk -- azt (25) kell mondanunk, hogy előbbre való; másokról viszont nem szabad ezt állítanunk.

 

Tizenegyedik fejezet

 

(1036 a 26) Természetesen merül föl az a kérdés is, hogy mely részek azok, amelyek a formának részei és melyek azok, amelyek az összetett dologéi. Amíg ugyanis ez nem világos, addig nem tudunk egyetlen dolgot sem definiálni, hiszen a definíció az univerzále és a forma meghatározása. Ha nem világos, hogy a részek közül melyek azok, amelyek mintegy anyagként vannak jelen, és melyek (30) nem, akkor nem lesz világos a dolgok nyelvi kifejezése sem. Azon dolgok esetében, amelyek különböző fajta anyagokban jelennek meg (például a kör megjelenik bronzban, kőben és fában), világos, hogy sem a bronz, sem a kő nem tartozik hozzá a kör szubsztanciájához, mivel ez tőlük elkülönülten létezik. Azokban az esetekben, (35) amikor nem látjuk, hogy elkülönülnek egymástól, semmi akadálya ugyan, hogy (1036 b 1) hasonló legyen a helyzet, mint az iménti esetekben -- például ha valamennyi karika bronzból levőnek látszana --, mert akkor sem kevésbé áll az, hogy a bronz nem része a formának, ám az ilyen esetekben a gondolkodás számára nehéz az elkülönítés. Például az ember formája mindig a húsban, csontban és más efféle részekben jelenik meg. (5) Részei volnának hát ezek is a formának és a nyelvi kifejezésnek, vagy nem a forma részei ők, hanem -- anyag? Ám mivel az ember más anyagokban nem jelenik meg, nem vagyunk képesek elkülöníteni. Mivel pedig ez az állapot lehetséges, csak éppen azt nem tudjuk, hogy mely esetekben lehetséges, ezért némelyek azt a problémát vetik föl, hogy a kör meg a háromszög esetéében sem helyénvaló, ha a vonalak meg a (10) folytonosság segítségével definiáljuk ezeket, hanem az utóbbiakról azt kell mondanunk, hogy ugyanaz a szerepük, mint a húsnak és csontnak az ember esetében és a bronznak meg a kőnek a szobor esetében. Mindent a számokra vezetnek vissza és azt mondják, a vonal nyelvi kifejezése nem más, mint a Kettősség nyelvi kifejezése. Azok közül pedig, (15) akik az ideákat tanítják, némelyek magát-a-vonalat mondják Kettősségnek, mások meg a vonal formáját. Némelykor ugyanis -- mondják -- azonos a forma azzal, aminek ő a formája. Például a Kettő és a Kettő formája azonos, de már a vonal esetében ez nem így van.

(1036 b 17) Ebből az is következik, hogy sok olyan dolognak lesz egyazon formája, amelyeknek pedig látszólag különböző formájuk van (aminthogy a püthagoreusok így is tanítják), továbbá hogy lehetséges ugyanazt az egyetlen formát megtenni minden dolog (20) formájává, s azt állítani, hogy a többiek nem formák. De ilymódon minden egy lesz.

(1036 b 21) Megállapítottuk, hogy a definíciókkal kapcsolatban fönnáll egyfajta nehézség, és hogy mi ennek az oka. Ezért az az eljárás, hogy mindent a formára vezessünk vissza és az anyagot kiküszöböljük -- haszontalan. Hiszen némely dolog nyilvánvalóan nem egyéb, mint 'ez a forma ebben az anyagban', vagy 'ez a dolog ebben az állapotban'.Az ifjabbik Szókratész hasonlata (25) az állatról nem volt helyes: elvezet ugyanis az igazságtól és azt a föltevést eredményezi, hogy az ember képes létezni részei nélkül, ahogy a kör képes a bronz nélkül létezni. Pedig a két eset nem hasonló. Hiszen az állat érzékelhető lény, és mozgás nélkül nem is definiálható, ezért (30) nem definiálható részei nélkül sem, amelyek valamilyen állapotúak. A kéz ugyanis nem bármely állapotában része az embernek, hanem olyan állapotában, amelyben képes betölteni a funkcióját, azaz elevenen. Nem elevenen nem része.

(1036 b 32) A matematikai tárgyak esetében a részek nyelvi kifejezései miért nem részei az egész nyelvi kifejezésének -- például a félkör nyelvi kifejezése a kör nyelvi kifejezésének? Hiszen ezek nem érzékelhetőek.  (35) Vagy ez nem is jelent különbséget, mert van anyaga némely nem-érzékelhető dolognak is? (1037 a 1) Mert mindennek, ami nem mivolt vagy puszta forma, hanem egy ez, van anyaga. A félkörök -- mint említettük -- nem az egyetemes körnek, hanem az egyes köröknek részei. Az anyagnak ugyanis az egyik fajtája érzékelhető, a másik meg elgondolható.

(1037 a 5) Világos, hogy a lélek is elsődleges szubsztancia, a test (!) anyag, az ember vagy az állat pedig mintegy a kettőből összetett univerzále. Szókratészt meg Koriszkoszt -- már ha Szókratész lelke nem egyéb, mint Szókratész -- kettősen kell fölfognunk: az egyik értelemben mint lelket, a másik értelemben mint testből és lélekből összetett egészet. Ha pedig egyszerűen mint ezt a lelket és ezt a testet fogjuk föl valamelyiküket, akkor az egyed analóg lesz az egyetemessel.

(1037 a 10) Később kell megvizsgálnunk azt, hogy vajon az ilyen szubsztanciák anyagán kívül van-e egyéb anyag, valamint hogy kell-e foglalkoznunk másféle szubsztanciákkal is, amilyenek például a számok vagy más efféle. Hiszen evégett próbálunk meghatározásokat alkotni az érzékelhető szubsztanciákról is; mert az érzékelhető szubsztanciák vizsgálata bizonyos értelemben a természetkutatásnak, vagyis (15) a második filozófiának a feladata. A természetkutatónak ugyanis nemcsak az anyag megismerése a dolga, hanem a nyelvi kifejezés szerint való szubsztancia megismerése is, mégpedig kivált az utóbbi.

(1037 a 17) Azt is később kell megvizsgálnunk, hogy a nyelvi kifejezés részei miként részei a definíciónak, s hogy mi az oka annak, hogy a definíció: egyetlen nyelvi kifejezés. Hiszen világos, hogy a dolog: egy -- de (20) minél fogva egy a dolog, ha egyszer részei vannak?

(1037 a 21) Általános értelemben mindenre érvényes módon kifejtettük, hogy mi a mivolt és mennyiben létezik önállóan; valamint hogy a mivolt meghatározása némely esetben miért tartalmazza a definiendum részeit, más esetben meg miért nem; továbbá, hogy a szubsztancia nyelvi kifejezésében (25) az anyagi részek nincsenek jelen, mert ezek nem annak a szubsztanciának, hanem az összetett egésznek részei; annak pedig a szó egyik értelmében van nyelvi kifejezése, a másik értelemben meg nincs; mint anyaggal párosultnak nincs nyelvi kifejezése, hiszen meghatározhatatlan, ám első szubsztanciája szerint van nyelvi kifejezése: például az ember esetében a lélek nyelvi kifejezése ez. A szubsztancia ugyanis a belső forma; az ebből és az (30) anyagból álló összetett egészet is szubsztanciának mondjuk. Például ilyen belső forma a homorúság, mert belőle és az orrból tevődik össze a pisze orr és a piszeség. Az összetett egész szubsztanciában, például a pisze orrban vagy Kalliaszban már benne van az anyag is. Azt is megállapítottuk, hogy (1037 b 1) a mivolt és az egyed azonos némely esetben, mégpedig az elsődleges szubsztanciák esetében; például a görbeség és a görbeség mivolta -- már ha a görbeség valami elsődleges. (Elsődleges szubsztancián azt értem, amiről nem azt mondjuk, hogy 'az egyik a másikban -- azaz az anyagul szolgáló szubsztrátumban -- van'.) Azok a dolgok pedig, amelyek anyag-természetűek vagy (5) anyaggal vannak összekapcsolva, nem azonosak a mivoltukkal még akkor sem, ha akcidenciálisan egy egészet alkotnak, mint például ezek: Szókratész és művelt. Mert ezek akcidenciálisan alkotnak egységet.

 

Tizenkettedik fejezet

 

(1037 b 8) Most beszéljünk először a definícióról olyan szempontból, amelyet az Analütikákban nem érintettünk. Az ott tárgyalt probléma ugyanis (10) hasznos a szubsztanciával foglalkozó előadásunk számára. Arra a problémára gondolok, hogy miért egy az, aminek a nyelvi kifejezését definíciónak mondjuk. Például az ember esetében: 'kétlábú állat'. Legyen ez az ő nyelvi kifejezése.

(1037 b 13) Miért egy az ember és nem sok, azaz nem állat egyrészt és kétlábú másrészt? Hiszen az 'ember' és a (15) 'fehér': sok, ha az egyik terminus nem tartozik a másikhoz, ám egy, ha az egyik -- a fehér -- a másikhoz tartozik és a szubsztrátum -- az ember -- ezáltal rendelkezik egy tulajdonsággal. Ilyenkor eggyé válnak, és ez: a fehér ember.

(1037 b 18) Ám a kétlábú élőlény esetében nem részesül egyik a másikában. Úgy látszik ugyanis, a genus nem részesül a differenciákban. Mert ha részesülne, akkor ugyanaz a genus egyidejűleg részesülne (20) kontrárius ellentétekben, hiszen a differenciák, amelyek fölosztják a genust, kontrárius ellentétek. Ha részesül is, fönnáll ugyanaz az érv, hiszen többféle differencia van jelen az emberben: lábas, kétlábú, szárnyatlan. Miért alkotnak ezek egyet és nincsenek sokan? Nem azért, mert egyazon dolgon vannak jelen.Ha ugyanis azért alkotnának egyet, akkor valamennyi differencia egyet alkotna.

(1037 b 24) Mindaz, ami a definícióban jelen van, (25) egy kell, hogy legyen. A definíció ugyanis egységes nyelvi kifejezés, mégpedig a szubsztanciáé, úgyhogy valami egyetlennek a nyelvi kifejezése kell, hogy legyen. Hiszen a szubsztancia, mint mondottuk, valami egyetlent jelent, mégpedig egy ezt-a-valamit.

(1037 b 27) Először a felosztáson alapuló definíciót kell megvizsgálnunk. A definícióban ugyanis semmi egyéb nincs, mint az úgynevezett első genus és a differenciák. A sorban következő genusok: az első genus és a vele járó differenciák. Például az első genus: állat; a következő: kétlábú állat; azután: kétlábú, szárnyatlan állat. Ehhez hasonló akkor is, ha a definíció több terminusból áll.

(1038 a 1) Általában véve semmiben sem különbözik, hogy sok vagy kevés terminusból áll, így az sem jelent különbséget, hogy kevés, vagy éppen két terminust tartalmaz: a differenciát és a genust. Például a 'kétlábú állat' esetében az 'állat' a genus, a másik a differencia.

(1038 a 5) Ha a genus azoktól a formáktól elkülönítve, amelyek neki mint genusnak speciesei, egyáltalán nem létezik, vagy pedig ha létezik is, hát anyagként létezik (például a hang genus és anyag: differenciái alkotják meg belőle a specieseket, azaz a formákat, amelyek nem egyebek, mint a betűhangok); -- ha ez így van, akkor világos, hogy a definíció: a differenciákból álló nyelvi kifejezés.

(1038 a 9) A differenciát is föl kell osztani differenciákra. Például az állatnak differenciája a 'lábas'. Ezután kell, hogy legyen differenciája a lábas állatnak mint lábas állatnak. Ezért, ha helyesen akarunk beszélni, nem mondhatunk olyasmit, hogy a lábas állatok közül némelyek szárnyasok, mások szárnyatlanok, mert ilyet csak ostobaságból mondhat valaki. Azt kell mondanunk, hogy némelyeknek van ujjuk, mások meg ujjatlanok. A lábnak ugyanis (15) ezek a differenciái. Az 'ujjakra szétágazó lábú' a 'lábas'-nak egyik fajtája.

(1038 a 15) Ily módon akarunk előre haladni, amíg csak el nem jutunk ama speciesekig, amelyen belül már nincsenek differenciák. Így a lábnak annyi fajtája lesz, ahány differencia van, és a lábas állatok specieseinek a száma egyenló lesz a differenciákéval. Ha pedig ez így van, világos, hogy a végső differencia lesz a dolog szubsztanciája és definíciója.

(1038 a 20) Nem szabad a definíciókban sokszor megismételni ugyanazt, mert ez fölösleges. Márpedig megtörténhet. Amikor például azt mondjuk, hogy 'kétlábú lábas állat', akkor nem mást mondunk, mint hogy 'lábbal rendelkező, két lábbal rendelkező állat'. Aztán ha fölosztjuk ezt a megfelelő fölosztások segítségével, akkor ugyanazt fogjuk sokszor elmondani, mégpedig annyiszor, ahány differencia létezik.

(1038 a 25) Ha a differenciának is van differenciája, akkor az egyik, mégpedig az utolsó differencia lesz a forma és a szubsztancia. Ha pedig akcidenciák szerint osztjuk föl, például a lábas állatokat fehérekre és feketékre osztjuk, annyi differenciát kapunk, ahány osztást végeztünk. Ennélfogva világos, hogy a definíció: a differenciákból álló nyelvi kifejezés, illetve helyes fölosztás esetén (30) az utolsó differencia nyelvi kifejezése. Ez világossá válik abból, ha átrendezzük az ilyesféle definíciókat, és például az embernek ezt a definícióját adjuk: 'kétlábú lábas állat'. Hiszen a 'lábas'-t fölösleges volt hozzátennünk, ha egyszer már megmondtuk, hogy kétlábú. Ám a szubsztancián belül nincs sorrend, hiszen hogyan kellene elgondolnunk azt, hogy az egyik eleme (35) későbbi, a másik meg korábbi. Ennyit mondunk tehát elsőre a fölosztáson alapuló definíciók természetéről.

 

 

 

Tizenharmadik fejezet

 

(1038 b 1) Mivel vizsgálódásunk a szubsztanciára irányul, térjünk vissza ehhez. Szubsztanciának mondják a szubsztrátumot, a mivoltot és azt, ami kettejükből van összeállítva, továbbá annak mondják az univerzálét is. Kettejükről -- a mivoltról és a szubsztrátumról -- már szóltunk, az utóbbiról elmondtuk, hogy (5) kétféle értelemben is hordozó: mint ez-a-valami (például mint egy állat) a tulajdonságainak a hordozója, és mint anyag, amely a teljesültségnek a hordozója.

(1038 b 6) Némelyek úgy vélik, az univerzále is teljes mértékben ok: mégpedig principium az univerzále. Lássuk ezért közelebbről. Lehetetlennek látszik ugyanis, hogy bármely univerzálénak mondott dolog szubsztancia legyen.

(1038 b 9) Először (10) azért, mert az egyed szubsztanciája sajátosan az egyedre jellemző, másra nem vonatkozik, az univerzále ellenben általános. Univerzálénak ugyanis azt nevezzük, ami természeténél fogva több dologra vonatkozik. Minek a szubsztanciája lesz tehát ez? Vagy mindené, vagy semmié. Mindené azonban nem lehet. Ha pedig egy valamié, akkor ez az egy lesz a többi is. Amiknek ugyanis egy a szubsztanciájuk, azoknak a mivolta is egy, (15) és ezért maguk is egyek.

(1038 b 15) Aztán meg szubsztanciának azt nevezzük, amit nem állítunk alanyról, az univerzálét pedig mindig valamilyen alanyról állítjuk.

(1038 b 16) De talán az univerzále, noha nem mivolt, jelen lehet a mivoltban: például az 'állat' jelen lehet az emberben és a lóban. Világos, hogy akkor van valamiféle nyelvi kifejezése.

(1038 b 19) Az már nem jelent különbséget, hogy nincs (20) mindennek nyelvi kifejezése, ami jelen van a szubsztanciában. Ettől még nem volna az univerzále kevésbé szubsztanciája valaminek, ahogy az 'ember' is szubsztanciája az egyes embereknek, akikben jelen van. De akkor megint ugyanaz a helyzet áll elő: egy univerzále, például az 'élőlény' lesz a szubsztanciája annak, amiben sajátosan jelen van.

(1038 b 23) Továbbá az is lehetetlen és abszurd volna, hogy az ez és a szubsztancia, ha részekből áll, (25) ne szubsztanciákból és ne ezekből-a-valamikből álljon, hanem minőségekből. Így ugyanis valami, ami nem szubsztancia -- t.i. a minőség -- előbbre való lesz a szubsztanciánál és az ennél-a-valaminél. Ez pedig lehetetlen: a tulajdonságok ugyanis sem nyelvi kifejezés, sem idő, sem keletkezés szempontjából nem lehetnek előbbre valók a szubsztanciánál, mert ha azok volnának, önállóan léteznének.

(1038 b 29) Továbbá Szókratészban mint szubsztanciában még egy másik szubsztancia is jelen lesz, amely (30) két dolognak lesz a szubsztanciája.

(1038 b 30) Általában az következik, hogy ha az ember és mindazok, amiket ilyen általános névvel jelölünk, szubsztanciák, akkor nyelvi kifejezésük egyetlen eleme sem lehet szubsztanciája semminek, és nem is létezhetik sem tőlük különválva, sem benne valami másban. Ezt úgy értem, hogy például nem létezik állat az egyes állatoktól elkülönülten, sem semmi egyéb, ami nyelvi kifejezésük eleme.

(1038 b 34) Ebből a szempontból nézve a dolgot (35) világos, hogy egyetlen univerzális attributum sem szubsztancia, és hogy (1039 a 1) az általános állítmányok egyike sem egy ezt-a-valamit jelöl, hanem ilyesfélét. Ha nem így volna, abból sok probléma adódnék, többek között a "harmadik ember".

(1039 a 3) Világos ez a következőkből is. Lehetetlen, hogy egy szubsztancia olyan szubsztanciákból álljon, amelyek benne  aktuálisan vannak meg. Ami ugyanis (5) teljesültségében kettő, az nem lehet teljesültségében egy, jóllehet ha potenciálisan kettő, attól még lehet egy: például a kétszeres potenciálisan két félből áll és a teljesültség választja el őket.

(1039 a 7) Ennélfogva ha a szubsztancia egy, nem áll szubsztanciákból, amelyek részeit alkotnák. Ezt Démokritosz helyes érve világítja meg: azt állította, lehetetlen, hogy a (10) kettőből egy, vagy az egyből kettő legyen. Ő ugyanis az oszthatatlan nagyságokat tette meg szubsztanciáknak. Az is világos, hogy ez a szabály a számokra is érvényes, mivel a szám -- mint némelyek mondják -- nem más, mint az egységek összetétele. A kettő ugyanis vagy nem egy, vagy az aktuális egység nincs benne jelen.

(1039 a 14) Ez a következmény fölvet egy problémát. Ha egyetlen szubsztancia sem állhat univerzálékból, mert (15) az univerzále egy ilyesfélét jelöl, nem pedig ezt-a-valamit, továbbá egyetlen összetett szubsztancia sem lehet aktuális szubsztanciákból összetéve, akkor minden szubsztancia összetétel nélkül való, úgyhogy egyetlen szubsztanciának sem lehet nyelvi kifejezése.

(1039 a 19) Mégis mindenki úgy gondolja és régóta hangoztatják, (20) hogy egyedül vagy legkivált a szubsztanciának van definíciója. Most meg arra jutottunk, hogy neki sincs. Akkor tehát semminek sincs definíciója. Vagy egy bizonyos értelemben van, egy másik értelemben meg nincs. Világosabb lesz a későbbiekből.

 

Tizennegyedik fejezet

 

(1039 a 24) Mindezekből az is világos, hogy mi következik azokra nézve, (25) akik azt állítják, hogy az ideák szubsztanciák és önállóan képesek létezni, ám akik ugyanakkor a speciest (a formát) a genusból és a differenciákból alkotják meg. Ha ugyanis a formák léteznek és az 'állat' jelen van az emberben is és a lóban is, akkor ez a bennük jelenlévő állat szám szerint vagy egy és ugyanaz, vagy különböző. (Nyelvi kifejezése szerint nyilvánvaló, hogy egy, hiszen aki kimondja a nyelvi kifejezést, (30) mindkét esetben ugyanazt mondja.) Ha létezik valami, ami maga-az-ember és ez-a-valami és aminek önálló létezése van, akkor szükségszerű, hogy amiből ő áll -- például az állat és a kétlábú ilyen --, azok egy-egy ezt-a-valamit jelöljenek, önálló létük legyen és szubsztanciák legyenek. Ennélfogva az állat is ilyen.

(1039 a 33) Mármost ha az állat, amely a lóban és az emberben van jelen, oly módon egy és ugyanaz, ahogyan te azonos vagy önmagaddal, akkor hogyan (1039 b 1) lesz egy az egymástól függetlenül létezőkben meglévő egy, és miért nem válik még önmagától is külön az 'állat'?

(1039 b 2) Továbbá ha részesül a 'kétlábú'-ban és a 'soklábú'-ban, abból valami lehetetlen következik, mert egyidejűleg kontrárius attributumai lesznek, jóllehet ő maga: egy és ez-a-valami. Ha meg nem részesül ezekben, akkor miként állíthatja (5) valaki, hogy az állat kétlábú, vagy hogy lábas? Talán így van összeállítva, azaz érintkezik vagy keveredik a kettő? Mindez abszurdum volna.

(1039 b 7) De tegyük föl, hogy mindegyik speciesben más és más forma jelenik meg. Ekkor ugye úgyszólván határtalan lesz azoknak a száma, amiknek szubsztanciája az állat. Nem akcidenciálisan része ugyanis az embernek az állat. Továbbá a maga-az-állat is sok lesz: (10) minden speciesben jelen lesz annak szubsztanciájaként (nem valami más szerint mondjuk ilyennek: ha ilyen volna, akkor például az ember ebből a másból állna, azaz ez a más volna a genusa). Aztán meg így az ember valamennyi összetevője idea lesz. Mármost nem lehet valami az egyik dolognak ideája, a másiknak meg szubsztanciája, mert ez lehetetlen. Az állatokban meglévő minden egyes állat-jelleg tehát maga-az-állat lesz.

(1039 b 14) Aztán meg miből származik ez az állat, (15) és milyen módon származik magából-az-állatból? Vagy hogyan képes egy állat, amelynek éppen állat-volta a szubsztanciája, létezni az állat ideáján kívül?

(1039 b 16) Az érzékelhető dolgok területén az említetteken kívül még abszurdabbak is előadódhatnak. Ha pedig lehetetlen, hogy a dolgok így legyenek, akkor világos, hogy nem úgy léteznek az érzékelhetők formái, ahogy némelyek állítják.

 

Tizenötödik fejezet

 

(1039 b 20) Mivel ezek a szubsztanciák -- az összetett egész és a nyelvi kifejezés – különböznek  (ezt úgy értem, hogy az egyik olymódon szubsztancia, hogy anyaggal kapcsolódik össze benne a nyelvi kifejezés, a másik meg a nyelvi kifejezés általában), az elsőként említettek képesek a pusztulásra (mert keletkezésük is van), a nyelvi kifejezésnek ellenben nincs pusztulása (mert keletkezése sincs: nem (25) a ház mivolta keletkezik, hanem ennek a háznak a mivolta). A nyelvi kifejezések keletkezés és pusztulás nélkül léteznek és nem léteznek: azt már bebizonyítottuk, hogy senki sem hozza létre vagy alkotja meg őket.

(1039 b 27) Ezért az érzékelhető egyedi szubsztanciáknak nincs definíciójuk és bizonyítás sem vonatkozik rájuk, mivel anyaguk van, amelynek természeténél fogva ezek a dolgok arra is képesek, (30) hogy létezzenek és arra is, hogy ne létezzenek. Ezért pusztul el közülük minden egyed. Ha a bizonyítás a szükségszerű dolgokra vonatkozik és a definíció tudást fejez ki, továbbá a tudás nem lehet egyszer tudás, máskor meg tudatlanság, hanem ami efféle 'egyszer ilyen, máskor olyan' jellegű, az nem egyéb, mint vélekedés. Ily módon nem tudás és nem definíció, hanem vélekedés (1040 a 1) az, ami olyan tárgyra vonatkozik, amely másként is lehet, mint ahogy van. Ha ez így van, világos, hogy ezekre sem definíció, sem bizonyítás nem vonatkozik.

(1040 a 2) A halandó dolgok homályban maradnak a tudás embere számára, amikor elfordul az érzékeléstől; noha lelkében a nyelvi kifejezések megőrződnek, (5) ám e dolgokra nem vonatkozik sem definíció, sem bizonyítás. Ezért annak, aki valamilyen egyedet akar definiálni, nem szabad szem elől tévesztenie, hogy definíciója folyton fölbomlik majd, mert ezeket lehetetlen definiálni.

(1040 a 8) Az idea sem definiálható. Azt mondják ugyanis, hogy az idea egyed és önállóan létezik. Mármost a nyelvi kifejezés szükségképpen (10) szavakból áll, a szót pedig nem az alkotja meg, aki definiál (mert az így megalkotott szó ismeretlen volna), a meglévő szavak jelentése viszont általános. Szükségszerű tehát, hogy valami másra is vonatkozzanak a szavak, ne csak a definiendumra. Például ha valaki téged definiálna, azt mondaná, hogy 'sovány élőlény' vagy 'fehér élőlény', vagy egyebet, ami azonban más emberre is vonatkozik.

(1040 a 14) Ha azt mondaná valaki, hogy semmi akadálya annak, hogy ezek az attributumok külön-külön (15) sok mindenre vonatkozzanak, együttesen azonban csak egyetlenre, akkor először is azt kell válaszolnunk, hogy két elemre eleve vonatkoznak: például a 'kétlábú állat' az állatra és a kétlábúra. (Az örök dolgok esetében ez szükségszerű, mert ezek előbbre valók, mint az összetett dolgok és azoknak részei. Sőt még független létezésük is van, ha az ember létezése független. Így hát vagy egyiknek sincs független létezése, vagy mindkettőnek. (20) Ha egyiknek sincs, akkor a genusnak nincs önálló létezése a speciesen kívül. Ha mindkettőnek van, akkor a differencia is önállóan létezik.) Másodszor azt kell válaszolnunk, hogy az állat és a kétlábú létezésükre nézve korábbiak, mint a kétlábú állat. A korábbiak pedig nem pusztulnak el a későbbiek pusztulásával.

(1040 a 22) Aztán meg ha az ideák ideákból állnak (az alkotóelemek ugyanis kevésbé összetettek), akkor azok, amikből az idea áll, sok mindenről állíthatók kell, hogy legyenek. Ilyen például az állat és a (25) kétlábú. Ha meg nem állítható sok mindenről, hogyan ismerjük meg őket? Akkor ugyanis az idea olyan volna, amit lehetetlenség egynél több dologról állítanunk. E tanítás hívei azonban nem így gondolják, hanem úgy, hogy minden ideában lehetséges a részesülés.

(1040 a 27) Mint mondtuk, elkerüli a figyelmüket, hogy az örök dolgok területén lehetetlenség definíciókat alkotni, kivált az olyan egyedi lényekről, amilyen a Nap vagy a Hold. Hiszen nem csupán azért lesz téves (30) a definíció, mert olyan attributumait adja meg a Napnak, amelyeket ha elvennénk, attól még a Nap Nap maradna -- például hogy 'a Föld körül keringő' vagy 'éjjel rejtőzködő'. Mintha bizony attól, hogy állna vagy látszanék éjszaka is, már nem is volna Nap többé. De hát ez képtelenség volna, hiszen a 'Nap' egy bizonyos szubsztanciát jelent.

(1040 a 33) De azért is téves a definíció, mert az következik belőle, hogy ha lehetséges, hogy létezzék valami más, ami olyasféle volna, akkor nyilvánvaló, hogy az is Nap volna. (1040 b 1) Általános tehát a nyelvi kifejezés, míg a Nap ugyanúgy az egyedi létezők körébe tartozik, mint Kleón vagy Szókratész. Miért nem áll elő valaki az ideatan hívei közül az idea definíciójával? Ha megkísérelnék, rögtön bebizonyosodnék, hogy amit most elmondtunk, igaz.

 

Tizenhatodik fejezet

 

(1040 b 5) Világos, hogy a legtöbb olyan dolog, amit szubsztanciának szokás gondolni, nem más, mint lehetőség. Például az állatok testrészei (hiszen egyikük sem létezik önállóan; ha önmagukban vannak, valamennyiük anyagként létezik csupán), aztán a föld, a tűz és a levegő. Egyikük sem egy ugyanis, hanem olyan, mint egy marék kása, mielőtt megfőzték volna  és (10) összeállt volna egyetlen tömeggé. Különösen az élőlények részeiről és a nekik megfelelő lélekrészekről gondolható el, hogy mindkétféleképpen léteznek: teljesültségként is és lehetőségként is, mivel a mozgásuk principiumát valami olyasmiben birtokolják, ami az ízületeikben rejlik; ezért él tovább némely állat, ha földarabolják. Ám mindezek a részek csupán lehetőség szerint léteznek és akkor léteznek, amikor egyetlen, összefüggő testet alkotnak, mégpedig természetes módon alkotják ezt, (15) nem pedig kényszer vagy kóros összenövés hatására, mert az ilyesmi nem normális állapot.

(1040 b 16) Mivel az 'egy' kifejezést úgy használjuk, mint a 'létező'-t, és annak, ami egy, egy a szubsztanciája is, továbbá azok, amiknek a szubsztanciája szám szerint egy, maguk is szám szerint egyek, ezért világos, hogy sem az egy, sem a létező nem lehet szubsztanciája a dolgoknak, ahogy az elemnek vagy a principiumnak a mivolta sem lehet dolgok szubsztanciája. (20) Azt kérdezzük: 'Mi a principium?' -- hogy ily módon a dolgot valami ismertebbre vezessük vissza.

(1040 b 21) Ezek közül a létező és az egy ugyan inkább szubsztancia, mint a principium, az elem és az ok, de még ezek sem szubsztanciák, hiszen semmi sem lehet szubsztancia, ami több dologgal közös. Hiszen a szubsztancia semmihez sem tartozik hozzá, csak saját magához és ahhoz, ami birtokolja, vagyis aminek a szubsztanciája. (25) Továbbá az egy nem lehet egyszerre sok helyen, viszont ami közös, az sokhoz tartozhat hozzá egyszerre. Ennélfogva világos, hogy egyetlen univerzále sem létezhetik az egyedektől elkülönülve.

(1040 b 27) Azok, akik a formák létezését tanítják, egy szempontból helyesen beszélnek, mondván, hogy a formák, amennyiben szubsztanciák, önállóan léteznek; más szempontból azonban helytelenül, amikor ugyanis azt mondják, hogy az Egy olyan forma, amely sok dolgon (30) van jelen. Ennek az az oka, hogy nem tudják megmondani, hogy melyek azok a szubsztanciák, amelyek halhatatlanok, az egyedektől és az érzékelhetőktől függetlenül léteznek. Ugyanolyan formájúnak alkotják meg őket, mint amilyenek a halandó dolgok (hiszen azokat ismerjük): maga-az-ember, maga-a-ló. Az érzékelhetők nevéhez egyszerűen hozzáteszik a 'maga a ...' kifejezést.

(1040 b 34) Ámde ha nem (1041 a 1) látnánk a csillagokat, úgy gondolom, attól még nem kevésbé léteznének az örök szubsztanciák, amelyeknek létezése független ama szubsztanciáktól, amelyeket ismerünk. Ennélfogva ha most nem tudjuk is, hogy mik azok, attól még bizonyára szükségszerű, hogy létezzenek.

(1040 a 3) Világos tehát, hogy az úgynevezett univerzálék nem szubsztanciák nevei, s hogy egyetlen szubsztancia sem áll szubsztanciákból.

 

Tizenhetedik fejezet

 

(1041 a 6) Megint másik kezdőpontból kiindulva kívánjuk elmondani, hogyan kell számot adni arról, hogy mi is a szubsztancia, azaz hogy miféle dolog a szubsztancia. Ebből kiindulva talán azt a fajta szubsztanciát is meg tudjuk világítani, amelynek létezése független az érzékelhető szubsztanciákétól. Mivel pedig a szubsztancia: principium, mégpedig egyfajta  ok, ebből kell kiindulnunk.

(1041 a 10) A 'miért' kérdését mindig ebben a formában vizsgáljuk: 'miért vonatkozik ez meg ez valami másra'. Azt vizsgálni ugyanis, hogy 'miért művelt ember a művelt ember', az vagy az említett vizsgálatot jelenti, vagyis azt, hogy 'miért művelt az ember', vagy valami mást.

(1041 a 14) Az a kérdés, hogy 'valami miért önmaga', nem (15) vizsgálata semminek. A vizsgálatnak azon a pontján ugyanis, amikor azt a kérdést vetjük föl, hogy 'miért tartoznak ehhez az alanyhoz ezek az attributumok', akkor már tisztáztuk azt, 'hogy ehhez az alanyhoz ezek az attributumok tartoznak', valamint azt, hogy 'ez az alany létezik'. Ilyen például az, hogy a Hold fogyatkozik. Ám az, hogy 'mert a dolog önmaga', nem egyéb, mint egyetlen nyelvi kifejezéssel és egyetlen okkal való megválaszolása annak a kérdésnek, hogy 'miért ember az ember', vagy 'miért művelt a művelt' -- hacsak nem azt akarja valaki ezzel kifejezni, hogy minden dolog elválaszthatatlan önmagától, és hogy egy-volta éppen ebben áll. Ez egy olyan velős megállapítás, (20) amely mindenre érvényes.

(1041 a 20) Vizsgálhatnánk, hogy miért ilyen és ilyen élőlény az ember. Világos, hogy ilyenkor nem az a kérdés, hogy miért ember az, aki ember. Azt vizsgáljuk, hogy miért vonatkozik valami valamire. (Hogy vonatkozik rá, az már tisztázott kell, hogy legyen: ha ugyanis nem vonatkoznék rá, nem vizsgálnánk azt, hogy miért vonatkozik.) Például: miért (25) dörög az ég. Miért támad dübörgés a felhőkben? Ilyenkor az a vizsgálat tárgya, hogy valamit valamiről állít az ember. Miért képez ez meg ez az anyag -- például a téglák és kövek -- házat?

(1041 a 27) Mármost világos, hogy az okot keressük. Ez pedig -- elvontan szólva -- a mivolt, amely némely esetben (például a ház vagy az (30) ágy esetében) a cél, más esetben meg az, ami a mozgást elindította, hiszen ez utóbbi is ok. De míg a ható-okot a keletkezés és a pusztulás esetében vizsgáljuk, a cél-okot a létezés esetében is.

(1041 a 32) A vizsgálat tárgyát leginkább akkor nézzük el, amikor egy terminust nem állítunk egy másikról (1041 b 1) (például amikor azt vizsgáljuk, hogy mi az ember), mert egyszerűen fejeztük ki magunkat és nem élünk azzal a különbségtétellel, hogy ezek meg ezek a részek ezt az egészet adják ki. A vizsgálódás során tagolnunk kell a tárgyunkat. Ha ezt nem tesszük meg, elmosódik a különbség az értelmetlen és az értelmes vizsgálódás között.

(1041 b 4) Mivel az alany létezését már ismernie kell annak, (5) aki vizsgálódik, világos, hogy vizsgálata arra irányul, hogy vajon miért képez az anyag egy 'ami'-t. Például: miért képez házat ez meg ez. Mert megvan benne a ház mivolta. Hát ez az egyedi dolog, vagy ez az ilyen és ilyen állapotú test miért ember? Így az anyagra is vonatkozó amaz okot keressük (ez pedig a forma), amelynél fogva maga az anyag is egy 'ami'-t képez. Ez az ok: a szubsztancia. Mármost világos, hogy a nem-összetett dolgokra nem vonatkozik sem vizsgálat, (10) sem tanítás: másként kell őket vizsgálnunk, mint az említetteket.

(1041 b 11) Olyan dolgokat vizsgálunk, amelyek úgy vannak összeállítva, hogy egyetlen egészet alkotnak, de nem úgy, mint egy rakás odaszórt dolog, hanem mint egy szótag. A szótag nem betűk egyszerű egymásutánja. Például a BA szótag nem ugyanaz, mint a B meg az A, a hús nem pusztán tűz és föld. (Szétbontva ugyanis a hús meg a szótag sem létezik többé, (15) ám a betűk, illetve a tűz és a föld továbbra is léteznek.). Valami tehát a szótag: nem pusztán magánhangzók meg mássalhangzók, hanem még valami más is. A hús sem pusztán tűz és föld, vagy meleg és hideg, hanem még valami más is. Mármost ez a más vagy maga is elem, (20) vagy elemekből áll. Ha elem, akkor megint csak ugyanaz az érv vonatkozik rá (ekkor ugyanis a hús ebből az elemből, valamint a tűzből és a földből és még valami másból tevődik össze, és így a végtelenségig). Ha meg elemekből van ez a más összetéve, akkor világos, hogy nem egyetlen elemből áll (vagy ha egyetlenből, akkor az azonos magával a keresett 'más'-sal), úgyhogy megint azt az érvet kell alkalmaznunk, mint (25) a hússal és a szótaggal kapcsolatban.

(1041 b 25) Úgy tűnik, ez a 'valami más' egy ami és nem elem, továbbá hogy ez az az ok, amely ezt meg ezt hússá, azt meg azt szótaggá teszi. Hasonlóképpen van ez az egyéb esetekben is. Minden egyednek ez a szubsztanciája, mert az egyed létezésének ez az első oka. Mivel pedig a dolgok némelyike nem szubsztancia, továbbá amelyek szubsztanciák, azok a természetnek megfelelően (30) és a természet által vannak összeállítva, ezért a szubsztancia a dolog természete (azaz struktúrája), amely nem elem, hanem principium. Elem az, amire a dolog fölbontható, és amely az ő anyagaként van jelen, például a szótag esetében az A és a B.