Bencze Tibor 2018. november 8.

Bencze Tibor, szabad bölcsészet szakos hallgatónk elnyerte a Pázmány BTK által alapított, kimagasló teljesítmény támogatása céljából létrehozott, kiemelkedő művészeti tevékenységért járó kari ösztöndíjat.

Ha a Pázmányra gondolsz, mi jut először eszedbe róla?
Leginkább a családias és támogató légkör. Régebben ugyan több élet volt a Campus területén, de én nem bánom, hogy nagyobb körülöttem a béke és a csend. A tanáraim felé bármikor könnyen fordulhatok, mindenben támogatnak minket és az ember bátran kérdez. Ilyen erkölcsi támogatottság mellett könnyebben és szívesebben nyitottam más lehetőségek felé, mint a jelen ösztöndíj lehetősége is.

Mivel nyerted el az ösztöndíjat?
Az iskolán kívül elég tevékeny vagyok. Autodidakta módon viszonylag sok hangszer kezelését sajátítottam el az évek folyamán, a gitártól a tilinkóig vagy a torokénekig. Több zenei formációban is játszom, de a legfontosabb a Guruzsmás névre hallgató progresszív elemekkel dolgozó folk-rock zenekarunk/om, ami nemzetközi sikereket is tudhat maga mögött. Sokáig instrumentális zenét játszottunk, aztán áttértünk magyar költők verseinek megzenésítésére. Ez így elég snassznak hangzik, de próbálunk olyan verseket kigyűjteni az életművekből, amik kevésbé ismertek. Jelenleg, egy ilyen tematikájú EP jött ki a kezünk alól, ami az Akik mindig elkésnek címet viseli. A következő már nagyon jól halad. Emellett írok is. Eddig két kötetet jelentettünk meg a barátaimmal közösen, zenei újságíróként is dolgozom, és több fanzint is kiadtunk.

Mi motivál a hétköznapokban?
Leginkább a haladás és a konstruktivitás az élet minden területén. Pár évvel ezelőtt a zenén keresztül nagyon megszerettem tanulni. Imádok új információkat befogadni, legyen az tudomány, művészet, zeneelmélet vagy történelem. Emellett pedig a menyasszonyom, aki nem csak az egyetemista/alkotó kettős minőségemben támogat, de többek között az ő biztatására iratkoztam be a Pázmányra.

Mik a terveid a jövőre nézve?
Ebben a tanévben elvégzem az alapképzést. Utána levelezőn szeretném megcsinálni a mesterképzést és ha Isten is úgy akarja a doktori pályáig nem szívesen állnék meg. Egy újabb EP után a Guruzsmással minden vágyam a Kárpát-medence népeinek zenéjéből és költőinek verseiből táplálkozva egy olyan duplalemez elkészítése, ami méltó módon tiszteleg közös történelmünk, gyökerünk és együttélésünk előtt. Ez azért is érdekes, mert egyszerre kell zenésznek, néprajzkutatónak, irodalomtudósnak meg még ki tudja hány dolognak lenni, és mindezt önerőből. Bár zenészek terén jól állunk, mivel többen jelezték, hogy szívesen dolgoznának velünk a projekten. Az írás területén most dolgozunk egy kész kisregényem kiadásán, ami szintén összeművészeti akció keretében valósul majd meg. Folyamatosan rengeteg ötletem van!

x