A mentorálás szinte szakmává vált Fehér Viki számára 2021. augusztus 26.

Három éven át segítette a külföldi hallgatókat

Akik külföldiként hazánkat és a Pázmányt választják részképzés elvégzésére, azokban nagy valószínűséggel dolgozik a kíváncsiság, a nyitottság valami újra, valami másra, valami érdekes dolog megtapasztalására. Ám aztán ide érkezve meg kell küzdeni sok mindennel, és ilyenkor jól jön segítség. Ilyen szakavatott segítők a mentorok, akik a Stipendiumosok és a keresztény fiataloknak szóló ösztöndíjasok (ÖKF) legfőbb támaszai a hazai életben való eligazodásban. A mentorálásban igazi profivá vált, és idén diplomát szerzett Fehér Viktória beszélt tapasztalatairól.

Miért jelentkeztél mentornak?
A mentorkodás lehetősége egy felsőbb éves tanító szakos hallgató barátnőmnek köszönhetően jutott a tudomásomra, még amikor másodéves voltam. Mivel gimnáziumban diákönkormányzati tagként nem volt annyira lehetőségem a közösség építését szolgálni, ezért ezt a vágyamat az egyetemen gondoltam beteljesíteni először a hallgatói önkormányzat tagjaként, majd később mentorként. Ez utóbbi lehetőséget nem nekem, hanem a barátnőmnek ajánlották fel, aki viszont keresett egy segítő társat maga mellé. Azért esett rám a választása, mert sokat segítettem a kollégiumban tartózkodó külföldieknek és nem féltem angol nyelven kifejezni gondolataimat.

A SEGÍTŐ SZÁNDÉK MELLETT AZ ANGOLTUDÁSOM CSISZOLÁSA ÉS AZ ÖSZTÖNDÍJ KIEGÉSZÍTÉSE IS FONTOS SZEREPET JÁTSZOTTAK A DÖNTÉS MEGHOZÁSÁBAN.

Milyen nyelven mentoráltál?
Angol nyelven kommunikáltam a mentoráltakkal, de többnyire magyarul végeztem a munka háttérben húzódó hivatali részét a hallgatók és a hivatalok, bankok, kollégiumok között.

Hány mentoráltad volt az évek alatt és ők honnan érkeztek?
Úgy nagyjából kb. 100-120 hallgatót tudnék mondani, ezek közül egy évben 30-40 hallgatóval foglalkoztam aktívan. Nem csak az első évesekkel, hanem a felsőbb évesek közül is akadtak páran, akik néha-néha segítséget igényeltek, másrészt sokan elmentek, érkeztek év közben. Az átfedés miatt is nehezen mondható meg a pontos szám, mivel mentortársaimmal gyakran ketten egyszerre léptünk kapcsolatba ugyanazzal a személlyel. Leggyakrabban szíriaiak fordultak elő, de volt köztük egyiptomi, koszovói és még orosz is. Egyszóval igazán színes társaságot alkottak.

Mi volt pontosan a feladatod?
Legfőbb feladatom a hallgatók segítése volt, hogy beilleszkedjenek közénk és megkönnyítsem számukra a hivatalos ügyek intézését. Végeztem fordításokat a kollégium vezetősége és a hallgatók között, körbevezettem őket a városban, igyekeztem bevonni őket a közösségi programokba vagy saját programokat csináltam nekik. Ezek mellett pedig a Bevándorlási Hivatallal vagy éppen valamelyik bankkal folytattam levelezéseket, hogy minden, Magyarországon folytatott tanulmányaikhoz szükséges dokumentum a rendelkezésükre álljon. Idővel a Neptun kezelésével kapcsolatban is segítséget nyújtottam különböző útmutatók közösségi portálokon való megosztásával. Szélsőséges esetben orvoshoz vagy a kórház sürgősségi osztályára kísértem el néhányukat, mely alkalmak gyakran embert próbáló kihívások voltak a tanulmányaim mellett.

Melyek a leggyakoribb problémák, kérdések, amelyek a külföldi hallgatók részéről felmerülnek?
Az engem megkereső hallgatókat (a speciális eseteket nem nézve) két csoportra tudnám osztani: Akik teljes körű segítséget kértek és akik csak részben. Az előbbiekkel gyakran mindent meg kellett közösen csinálni.

PÉLDÁUL HA A NEPTUN-REGISZTRÁCIÓT KELLETT ELINTÉZNI, AKKOR KÉPRŐL-KÉPRE KELLETT MEGMUTATNOM MINDEN LÉPÉST VAGY SZEMÉLYESEN INTÉZTEM EL VELÜK VAGY HELYETTÜK.

A másik véglet pedig könnyen megtalálta a megoldást vagy magától vagy az interneten, és az én segítségem csak megerősítésként kellett nekik, illetve a magyar hivatali életben való eligazodáshoz. Leggyakrabban a Neptunnal, TAJ-kártyával és egészségi problémákkal, tartózkodási engedéllyel, lakhatással, kapott magyar szövegek fordításával, helyismerettel (melyik boltot ajánlom) kapcsolatos kérdések esetében volt szükség a segítségemre.

Gyakori jelenség az egyetemeken, hogy a részképzéses külföldi hallgatók inkább más külföldiekkel építenek kapcsolatot, és előfordul, hogy a helyi diákok sem annyira nyitottak. Te hogy látod ezt a kérdést a Pázmány esetében?
Sajnos ez létező jelenség a Pázmányon is. Ennek okát abban látom, hogy a külföldiek talán jobban érzik magukat olyanokkal, akik szintén idegennek érzik magukat a magyar közösségben. Ehhez persze hozzájárul az, hogy a kollégiumban külön szárnyban kaptak helyet a nem magyar hallgatók, így csak a közös helyiségekben tudnak találkozni. Viszont ezt az izoláltságot ezek a talákozások sem oldják meg, hiszen

A MAGYAROK NAGY RÉSZE NEM MER ANGOLUL BESZÉLNI, ÍGY INKÁBB KERÜLIK A KÜLFÖLDIEKET.

A kommunikáció hiánya pedig melegágya az ismeretlen kultúrától való félelemnek, és ennek következtében a rosszindulatnak, bizalmatlanságnak. Ezt a felhúzott falat kvázi lehetetlen lerombolni pusztán közös programok szervezésével. Először a nyelvi gátat kell áttörnie a hazaiaknak, mely után a bizalom kialakulása már kommunikáció és idő kérdése.

Mondj példát egy igazán nehéz, de később megoldott helyzetre: mondjuk a hallgató nem tudta ezt és ezt, és félév végén derült ki, hogy elrontotta, nem vette fel... stb.
Volt egy hallgatóm, aki az országba érkezése után hónapokon keresztül egészségi problémákkal küszködött, melynek következtében állandó hasfájása volt és nagymértékben csökkent a testsúlya. A problémára csak később derült fény számomra, melyet egy sor vizsgálat, kórházlátogatások és egyszer mentő hívása követett. A végén kiderült, hogy a magyarosztági csirkehús okozta számára a problémát, így a húsmentes diétára való áttérés után megoldódtak a panaszai. Ezt az időszakot nagyon nehezen éltem meg, mivel tudtam, hogy segítenem kell a hallgatónak, és ehhez néha nehéz volt elég türelmet és erőt gyűjtenem az egyetem, a kollégium és a kórház között rohangálva.

A külföldiek mentorálása 0-24 órás feladat? Hogy tartottad velük a kapcsolatot, messenger, Whatsapp? Egyáltalán, hogy zajlott a mentorálás a pandémia alatt?
Eleinte annak tartottam, és igyekeztem mindig elérhetővé tenni magamat a mentoráltjaim számára még késő este is, viszont ennek elszenvedtem a következményeit. Rájöttem, hogy fontossági sorrendet kell felállítanom a rám váró feladatok, hallgatók gondjai között, és meg kellett tanulnom időkorlátokat adni a munkának (pl.: ne válaszoljak arra az üzenetre, ami 00:30-kor érkezik). Közös Facebook-csoportot hoztunk létre, ahol megosztottuk velük a legfontosabb tudnivalókat (határidők, szükséges papírok), de a Gmail és mobiltelefon használata is gyakran előtérbe került. A pandémia alatt a szokásos kérdések mellett főként a két hetes karanténra, tesztelésre és oltásra vonatkozó kérdésekre igyekeztem válaszokat adni az állandóan változó információforrásokból, amely eléggé bizonytalanná tett engem és a hallgatókat is.

Mit adott neked a mentorálás?
Tapasztalatot mind a hivatali, és mind szociális szinten.

ÚGY ÉRZEM, HOGY SOKAT FEJLŐDÖTT A NYELVTUDÁSOM ÉS A SZÓKINCSEM, ILLETVE JOBBAN KIISMEREM MAGAMAT A FELSŐOKTATÁS ÉS AZ IDEGENRENDÉSZET SZABÁLYRENDSZERÉBEN.

Mindemellett természetesen találkoztam nagyszerű emberekkel, akikkel öröm volt megismerkedni és remélhetőleg tartani is fogom velük a kapcsolatot még hosszú ideig. Természetesen a kevésbé kellemes karakterektől sem kímélt meg a szakma, akikkel való konfliktusaim során csak fejlődött és erősödött a személyiségem. Ha megint másodéves lennék, és felajánlanák nekem a mentorkodást, akkor szerintem ismételten igent mondanék rá, hiszen a nehézségek ellenére sem nem bántam meg a döntésemet, hogy mentorhallgató legyek. Köszönöm szépen, hogy veletek dolgozhattam!


 

Jelentkezz mentornak Te is! 

Pályázati felhívás itt →

 

x