Szűcs Balázs: Nincs olyan, hogy elért eredmény 2013. szeptember 25.

A Magyar Kurír interjúja Szűcs Balázs egyetemi lelkésszel.

Nem csak annyit mondunk, hogy gyertek misére, ez gyenge próbálkozás volna – mondja a Kurírnak Szűcs Balázs, a PPKE egyetemi lelkésze. Hozzáteszi: az egyetemisták a hitelességet keresik. „Hogy legyen, ami az életükről szól és legyen hiteles. A mellédumálásnak és puffogtatásnak nincs esélye.”

Mi az egyetemi lelkész feladata?
Amikor ide kerültem az egyetemre, az volt a nagy kihívás, hogy miként lehet megszólítani a fiatalokat. Azt tapasztaltam, hogy a pázmányos hallgatók egyharmada elkötelezetten vallásos, van közössége, plébániai csapata, gyökerei. Egyharmada kereső és egyharmadát ide vették fel, de szeretné távol tartani magát ettől a dologtól. Úgy értelmeztem a magam feladatát, hogy közös munkára hívtam a fiatalokat. Nehéz sorsú és árva gyermekek felé fordultunk, bevezettük a diákkorrepetálást a piliscsabai gyerekek részére. Minden évben csinálunk árvatábort, fesztivált. Ez a kiváltó ok arra, hogy megismerkedjenek jobban a hittel és imádsággal. Nem csak imára hívjuk őket meg misére, hanem van egy út, aminek szerves része lesz az ima és a mise.

A lelkészség egy alternatív közösség annak, aki nincs otthon, vagy egy pluszközösség annak, akinek amúgy is van?
Szépen szalad ez párhuzamosan. Egyrészt a Budapestről kijáró fiataloknak általában van közösségük, a nap végén mennek haza. Én is benne vagyok a Regnumban. Aki viszont koleszos, az nehezebben tud részt venni az otthoni közössége életében, így neki igénye lehet egy itteni társaságra is, valamint a keresőket is igyekszünk megszólítani, meghívni a közös munkára. Nem konkurál velünk senki, mivel alapvetően csupán három évet töltenek itt a fiatalok.

Nem okoz nehézséget, hogy a három év miatt állandóan változik a személyi összetétel? Nem kell mindig a nulláról kezdeni?
De. Ez nagy feladat. Aki elsőbe bejön, azt meg kell szólítani. Aki nyelvet tanul, ilyen márpedig sok van a bölcsészkaron, az mindent megtesz, hogy egy évet kimenjen külföldre. Egy évet itt van, egy évet kint, majd egy évig írja a szakdolgozatát. Ennyi volt. Igazából ez nagy felhívás az embernek: nincs olyan, hogy elért eredmény, mert minden évben újra kell kezdeni. De van egy jó csapat, a SZÓSZ, Szó Szerint Keresztény Diákkör, ami biztos bázist biztosít. Ők például minden nap az ebédszünetben, fél 12-től fél egyig imádságot szerveznek.

A keresztény közösségek gyakran láthatatlanok a keresők számára. Az egyetemi lelkészség hogyan reklámozza magát, tudat a létéről?
Nagy szerencsém van: van hat általánosan kötelező tantárgy, amit minden bölcsészhallgatónak fel kell vennie. Az egyik az enyém: Bevezetés a katolikus hit rendszerébe. Röviden a tízparancsolat és hétszentség. Ez egy nagy találkozási lehetőség, mivel senki nem kerülhet el engem, látnak élőben papot, és alapvonalaiban megismerik az egyház tanítását. Szeretek sok mindent becsempészni az előadásokba. Aki itt végez, át kell esnie rajtam. Fél év nagy lehetőség. A pinceklub, ahol beszélgetünk, az én fennhatóságom alatt van, tőlem kell elkérni a kulcsot, amit gyakran megtesznek, mivel jó közösségi hely.

Hogy állnak az egyetemisták a hittel, kereszténységgel?
Szerintem a hitelességet keresik. Hogy legyen, ami az életükről szól és legyen hiteles. A mellédumálásnak és puffogtatásnak nincs esélye. Amikor bejönnek az elsősök, lejönnek a gólyatáborba, gyakran vannak olyan rémhírek, hogy kötelező imádság van és mindenkinek meg kell keresztelkednie. Ezek vicces történetek. Nagy elutasítás nincs. Vagy közömbösség van, mert valaki sebzett vagy eleve nem érdekli az egész. Ha valaki érdeklődik, akkor azért, mert hiányt tapasztal az életében, amire választ keres.

S hogy lehet megszólítani őket?
Én a programokat szeretem. Minden október 23-ára szervezünk egy éjszakai zarándoklatot, az 56-os utat, ami Csobánkáról vezet Esztergomba, és háromszázan szoktunk lenni. Az árva gyerekek számára karácsonykor szervezünk ajándékgyűjtést, és kétezer csomag össze szokott gyűlni. Vannak adventi gyertyagyújtások is. Többféle program van, hogy minél szélesebb közönséget szólítsunk meg. Nem csak annyit mondunk, hogy gyertek misére, ez gyenge próbálkozás volna.

A nyári árva tábor mit takar?
Amikor ide kerültem, nem akartam olyan tábort szervezni, aminek az értékrendjével nem értek egyet vagy vannak rajta öten-hatan. Ezért azt mondtam az egyetemistáknak: gyertek, dolgozzunk közösen! Ezután olyan gyermekotthonokkal vettük fel a kapcsolatot a Kárpát-medencében, amelyek nincsenek reflektorfényben: például a csíkszeredai állami intézményekkel, moldvai csángó falvakkal, Délvidékkel, Berettyóújfaluval. Ma már rendszerint ötszáz gyereket táboroztat 150 egyetemista húsz csapatra osztva a csobánkai cserkészparkban. Bíztatjuk is a hallgatókat, hogy adjanak egy félévet az életükből és menjenek ki önkéntesnek, esetleg vállaljanak bérmaszülőséget. Ezek jó kapcsolatokhoz segítenek hozzá és az elköteleződésnek is kiváló útjai.

Év közben milyen programokkal szolgálnak?
Vannak a napi déli imádságot, vannak a heti programok, például hétfőn reggelenként a tanárok számára van közös zsolozsma. A fiatalok hetente egyszer találkoznak, kedden van egy komoly találkozó, vasárnap este nyolckor pedig mise van a faluban az egyetemistáknak. Emellett a kollégiumoknak is megvan a maguk rendje, vannak Szentlélek-szemináriumok, katekézisek. Októberben van rózsafüzér-zarándoklat, nagyböjtben közös keresztút, és minden évben kimegyünk a csíksomlyói búcsúra.

A bölcsészkari gólyatáborban milyen szerepet vállal az egyetemi lelkészség?
Ez a gólyatábor mindig vicces történet, mert egy hatalmas kiképző táborról van szó, ahol katonaruhába, üvöltve várják a felsősök az elsősöket. Ezután nagy nyitómise van, és egyéb szerepet is vállalunk.

Milyen problémákkal fordulnak önhöz hallgatók?
Egyszerűbb, amikor tanulmányi kérdésekkel fordulnak hozzánk, szállást keresnek vagy diákmunkát. És vannak a nehéz történetek: valaki túl van egy abortuszon – az abortusszal nagyon sokan küzdenek. Vagy csődbe megy a kapcsolata, a házassága, tönkre megy a családja. Ha itt vagyok a diákokkal, és nyitott vagyok rájuk, akkor merik nekem elmondani a lelki problémáikat is. Nem panaszkodhatok, hogy munka nélkül lennék.

Visszajárnak volt diákok a lelkészségre?
Az egyetemi lelkészségnek egyetemistákkal kell foglalkozni, nem lenne sok értelme, hogy negyven-ötven éves emberek szaladgáljanak körülöttünk. De sokan vannak, akik visszajönnek, hogy eskessem meg őket, kereszteljem meg a gyereküket. A lelkészségen pörgős és változatos az élet, de azért volt a félévben harminc esküvőm, pedig eddig nem is volt plébániám, szóval nem az utcáról jönnek be, hanem a régi ismeretség lévén kérnek fel. Bár most kaptam két plébániát, Pesthidegkutat és Széphalomot, ahol be kell indítani az életet.

Hogy tud egyszerre három helyet ellátni?
Erre még én is keresem a választ. De hál Istennek a távolság kicsi, negyed óra kocsival. Nagyon oda kell figyelnem, hogy mindig ott legyek agyban, lélekben, ahol tartózkodom, s akkor működik. Nem lehet az, hogy ott beszélgetek valakivel, de a gondolataim itt járnak.

Együttműködnek az egyetemi lelkészségek?
Igen, tudunk egymásról és vannak közös programjaink. Fontos, hogy mi, egyetemi lelkészek is tudjunk egymással beszélni. Sajátos problémáink vannak, amelyeket nem értenek meg egyházon belül sem feltétlen, így fontos, hogy az azonos problémákkal küzdő atyák összejöjjenek és megbeszéljék, ki milyen kihívásokkal néz szembe és azokra milyen választ ad.

Miből töltekezik?
Nagyon szeretek kimenni a Pilisbe, szerencsémre a szomszédban van; szeretek bóklászni az erdőben. Emellett három éve járunk ki a varsó-częstochowai egyetemista zarándoklatra, ami egy tíz napos, háromszáz kilométeres gyaloglás. Ez alatt sok mindent át lehet gondolni. Fizikailag és lelkileg is nehéz történet, de nekem ez a töltekezésem forrása. És ha van rá lehetőségem, évente egyszer-kétszer kiszököm a Hargitára.


Szilvay Gergely/Magyar Kurír

x