Haifában tanultunk 2015. március 30.

Beszámoló a Rothschild Scholarship progam első csoportjának haifai útjáról

A Rothschild Scholarship program keretében 2015. januárjában öt hallgató vett részt egy haifai ulpánon (intenzív nyelvtanfolyam). Egyikük, Tamási Rebeka megosztotta velünk élményeit.

 

Izraelről közhelyekkel
Élménybeszámoló a haifai nyelvtáborról

„Nem mehetnek Izraelbe" – így kezdődött a nyárvégi szomorkodásom időszaka, mert úgy éreztem, romba dőltek az álmaim. 2014 nyara valóban nem volt éppen a legalkalmasabb egy izraeli kiruccanásra. Hullottak a bombák a Vaskupolára, és úgy tűnt, küszöbön áll a következő arab-izraeli háború. Pedig a szaktársaim és én nem vágytunk sokra, valójában csak a Kármel-hegy tetején akartunk ülni az egyetemen, és hébert tanulni.

Idén januárban viszont kimehettünk Haifába, ahol valóban nagyjából annyi történt velünk, hogy ültünk a Kármel-hegy tetején és bíbelődtünk a héber igeragozással. Nagyjából. Merthogy utazgattunk is egy kicsit, ha már Izraelben jártunk: Tel-Aviv, Caesarea, Jeruzsálem, Cfát, és Názáret kilépett a tankönyvek világából, és végre a saját szemünkkel is láthattuk ezeket a történelmi városokat. Rengeteg új ismerőst szereztünk a világ minden tájáról, sőt, még mi magyarok is jobban megismertük egymást ez alatt a négy hét alatt. Mellesleg megtanultunk héberül. Mivel nem szerettem volna, ha az olvasó belefullad a közhely-tengerbe, ami egy élménybeszámoló olvasása közben fenyegeti, csokorba szedtem néhányat, és ezek alapján mesélem el az én történetemet Haifából.

1. utazni jó
Főleg repülőn és főleg Izraelbe. Az El-Al légitársaság gépén szigorúan kóser szendvicset kaptunk, ami persze sokkal finomabb, mint az otthonról hozott sajtos-szalámis zsömle, és külön jót tesz a katolikusoknak. A biztonsági előírásokról még felszállás előtt tájékozódtam: jégcsákányt, körfűrészt, kardot, szablyát tilos a repülőgépre felvinni! Ugyanígy Molotov-koktélt és dinamitot. Tényleg. Nem éreztem helyénvalónak a személyiségi jogaim megcsonkítását, de végül lemondtam arról, hogy jó szittya-magyar honleányként reflexíjjal akarjak átkelni az égen. Miután az oktatófilmben kétszer is elénekelték(!) nekünk a stewardess-ek, hogy mit tegyünk, ha vízbe zuhan a gép, felszálltunk, és három órán keresztül bámultuk a felhőket. A tel-avivi reptéren egy kisbuszt béreltünk, azzal zötykölődtünk el Haifáig. A röpke kétórás autókázás során volt, aki arra koncentrált, hogy hogyan győzze le visszakívánkozó kóser szendvicsét, mások az Üdvözlégy Máriát mantrázták a hajtűkanyarokban.

2. csodás dolog egy új országot megismerni
Izraelről sok mindent hall az ember, például, hogy élnek ott zsidók, meg ott van Jeruzsálem, meg hogy onnan jöttek azok a kedves fiatalok, akik a plázákban a Holt-tengeri algás arcpakolásokat akarják ránk sózni. Turistaként eleve kizárt, hogy megismerjünk egy új országot, még ha minden este a helyiekkel járunk is kocsmázni, és el kell árulnom, hiába töltöttem négy hetet Izraelben, egyáltalán nem ismertem meg jobban. Ettem falafelt, meg beszélgettem izraeli állampolgárokkal, sétáltam a városaikban, ünnepeltem a sabbatot, ettem falafelt, ittam gránátalma levét, próbálkoztam a héber megtanulásával, és ez mind nem volt elég arra, hogy megismerjem Izraelt.

3. nagyon nehéz nyelvet tanulni
Péchy Blanka is megmondta, hogy beszélni nehéz! Hát még Izraelben, ahol sem azt nem értettem meg, amit nekem mondtak, sem a saját gondolataimat nem tudtam kifejezni. Előbb-utóbb azonban nem maradt más választásom, mint hogy legalább egy kicsit megvilágosodjak a héberrel kapcsolatban, mivel négy héten keresztül heti hat napon tanultuk. Voltak nagyszerű aha-élményeim, és morcos magamba fordulásaim, de végül valamit csak sikerült fejlődnöm!

4. a nemzetközi környezet nagyon inspiráló
A nemzetközi környezet valóban nagyon lelkesítőként hat az emberre, főleg, ha ezzel a nemzetközi környezettel szóba is tud állni. Mivel a csoporttársaim szintén a héber nyelv megtanulása végett jöttek a tanfolyamra, a legjobb közvetítőnek az angol bizonyult. Voltak hősies kísérleteink az angol elnyomására, például amikor egy olasz sráccal megpróbáltunk héberül beszélgetni, de szegényes szókincsünk miatt vagy fejben vásároltunk („Én akarok venni...egy...kenyér"), vagy Jeruzsálemről beszélgettünk („Jeruzsálem szent...város...van benne...sok...zsidó"). Szégyen-nem szégyen, az angolom is sokat fejlődött a haifai nyelvtanfolyamon.
Valamiért azt képzeltem, hogy csak hebraisztika szakos hallgatókkal leszek együtt, mert ugyan ki olyan elvetemült még, hogy hébertanulásra adja a fejét? Nos, kiderült, hogy rengeteg ilyen elvetemült van a világban! Ariel, a brazil srác a Közel-Kelet történelmét szerette volna megismerni a haifai egyetemen, az angol Nathan rabbinak készült, így neki talán munkaköri kötelesség volt a nyelv elsajátítása. A mexikói származású, Londonban élő Klaudia kalandot keresett, a prágai egyetem matematika professzora meg új kihívásokat. Az amerikai diákok csak kihasználták, hogy ingyen bulizhatnak egy jót. Hogy Lota, a svéd tengerbiológus hogyan keveredett közénk, azt elképzelni sem tudom.

5. mindenütt jó, de a legjobb otthon
Szüleim, akik rendkívül hálásak voltak az Örökkévalónak, hogy nem haltam éhen, nem fagytam meg, nem törtem el a lábam, és még csak nem is őrültem meg a kínzó honvágytól, felajánlották, hogy egy igazi izraeli fogásokból álló ebéddel várnak! Egy kis falafel, egy kis gyros...itt vágtam közbe, hogy falafelt soha az életemben többé látni sem akarok, spórolási célzattal ugyanis megpróbáltam egy hónapig falafelen élni. Két hét után könnyes szemmel könyörögtem a büfésnek a csirkés pitáért: adjál húst! Szüleimet istruáltam tehát, vegyenek csak kolbászt, szalonnát, lilahagymát, pita helyett meg egy jó kilós veknit, desszertnek nem bánom, jöhet egy kis fánk vagy rétes. Három nap múlva természetesen nem bírtam ki, hogy ne vegyek a Kálvin-téri török étteremben egy falafelt.

+1. Izarelről „dióhéjban", mert ez is közhely
Izraelben sékellel kell fizetni, és rendre mindenért sokkal többet, mint itthon. Izraelben sok a bevándorló: etiópiai zsidók, orosz zsidók, amerikai zsidók, magyar zsidók, és ezekhez jönnek még a világ minden tájáról érkező nem-zsidók, akik mégis ott akarnak élni. Izraelben van sabbat, ami a szombatot jelenti, mert az Örökkévaló a teremtés hetedik napján megpihent (vala). Még azok is tartják, akik a vallást már nem: összegyűlik az egész család, esznek-isznak, és ünneplik, hogy sabbat van. Izraelben nem mindenki zsidó (ez kikövetkeztethető a fenti bevándorlós mondatból is), sőt, még csak nem is mindenki zsidó vallású (ez pedig a sabbatos mondatból következtethető ki, de nem árt tudatosítani, mert sokan azt várják Izraeltől, hogy sok hegedűs legyen a háztetőn). Izraelben ivritül, más néven modern héberül beszélnek az emberek, ami egy huszadik század eleji nyelvújítási mozgalomnak köszönhető. Izraelben emellett arabul, oroszul és angolul is beszélnek. Izraelben a nemzeti étel a falafel, ezt hihetné a turista, de aki huzamosabb ideig él az országban, rájön, hogy Izraelben az átlagmagyar hamar otthonra lel, ugyanis a nemzeti étel a rántott húsos szendvics kovászos uborkával, csak ők úgy mondják, hogy „Schnitzel be-bagett". Izraelben sok a katona, mert a középiskola után a fiúk három, a lányok két évre vonulnak be a hadseregbe, ahol megtanulnak lőni, sivatagban tájékozódni, palesztin munkásokat igazoltatni. Izraelben tárt karokkal várják a beutazni vágyókat, feltéve, ha nincsenek arab ismerősei, nem járt soha arab országban, zsidó származású, és le akar telepedni. Bár én ezek alapján persona non grata vagyok, azért visszamennék még egy kicsit.

Tamási Rebeka

Köszönjük a Rothschild (HaNadiv) Foundation nagyvonalú támogatását, amely az ösztöndíjprogramot lehetővé tette!

x