Volt hallgatóink véleménye a szakról

„1997 szeptemberében kezdtem meg tanulmányaimat az Egyetem magyar és német szakán, 2003-ban diplomáztam, majd ugyanebben az évben iratkoztam be az Irodalomtudományi Doktori Iskolába, ahol 2012-ben szereztem fokozatot. A Pázmányon eltöltött évek emléke, az ott megszerzett tudás és az ott kialakított kapcsolataim és életre szóló barátságaim olyanok számomra, mint egy forrás, ahonnan mai napig tiszta vizet meríthetek bármilyen élethelyzetben.

A német szakon kb. 25-30-an tanultunk egy évfolyamon. Olyanok voltunk, mint egy kis osztály: az órákon túl a közös tanulások, vidám ebédek, a legkülönfélébb közös programok, tanszéki estek, emlékezetes kirándulások alkotják az emlékeim gerincét. Tanáraink nagy része a hazai germanisztika élvonalába tartozó nagy név volt, akiktől élmény és élvezet volt tanulni, de sok fiatal, ambiciózus és lelkes oktató is volt mind a nyelvészet, mind az irodalom tanáraink között, akik nagyon közel álltak hozzánk, és akiktől saját tanári pályánk szempontjából is rengeteget tanultunk. Ami számomra még rettentően fontos volt, hogy az egyetem nagy hangsúlyt fektetett a nyelvtudásunk elmélyítésére is - rendkívül jó nyelvtanáraink voltak, és kiemelkedően nagy tudású módszertan-tanáraink. Ezen kívül minden évben voltak osztrák és német lektorok, akikkel nemcsak órákon találkoztunk, hanem érdekes projekteket is véghezvittünk, mint pl. német nyelvű újságot, vagy elektronikus szótárt szerkesztettünk. Én személyesen még egy hatalmas élményt köszönhetek a Germanisztika Intézetnek: 2002 őszén ugyanis tanáraim ajánlásának és a DAAD-nak hála, az augsburgi egyetemen tölthettem egy kutatószemesztert, ami egész további életemet meghatározta, mind szakmai, mind magánéleti szempontból.

Piliscsabán csend volt, nyugalom, béke, és minden körülmény adott volt ahhoz, hogy az ember elmélyülhessen a tanulmányaiban. A Pázmány német tanszéke a festői piliscsabai Campus szívében található. A tanszéki termek egyik fele a mandula alakú központi térre néz, aminek közepén egy mesterséges kis patak fut keresztül, a másik fele pedig a Pilis erdő borította hegyoldalaira.
Ez nagyon ritka kincs, rendkívül hálás vagyok azért, hogy életem talán leginkább meghatározó szakaszában ilyen csodaszép épített és természetes környezet, valamint példaadó, figyelmes és hiteles emberek, tanárok vettek körül. Olyan odahallgató, nyitott és inspiratív légkörben tanulhattunk, ahol mindenki megtalálhatta a saját útját, és azokat az embereket, akik ebben támogatni tudják. Emellett az egyetemi élet pezsgő, színes hétköznapjai is millió élménnyel tettek gazdagabbá: író-olvasó-találkozók, kiállítások, színházi előadások, felolvasóestek, vendégelőadások, klubestek, bulik és koncertek sokaságáról fogok majd mesélni a gyermekeimnek és a tanítványaimnak."

Dr. S. Béres Bernadett


"Pázmány, Germanisztika? Eszembe jut egy kollégiumi szoba, a szoba sarkában egy ágy, az ágy mellett a falon körös-körül kiragasztva a rendhagyó igék. Ziehen, zog, ist gezogen... Meg persze a vonzatosok. Szép álmokat. Mindjárt itt az alapvizsga! (Néha még kísért, de nem vészes...) Jó, azért túl lehetett élni. Tényleg én írom ezeket a visszaemlékező sorokat.

A német irodalmat szerettem. Főleg a romantikát, meg a huszadik századit. „Ich weiß nicht, was soll es bedeuten, dass ich so traurig bin..." Nem, nem vagyok szomorú, csak a szép hangzás miatt idéztem. Be kell vallanom, eredetileg praktikus szempontokból választottam a német szakot, hogy legalább az egyik lábammal (félig) a földön álljak. (A másik szakom magyar.) De Heinrich Heine ráébresztett: a német nyelv szép!

Aztán Marlok Zsuzsa tanárnő nagyon színes és magukkal ragadó szakmódszertan órái segítettek utat találni – hogy én tulajdonképpen tanítani szeretnék, még akkor is, ha utálok korán kelni, még akkor is, ha az első „mikro-tanításon" rosszul írtam fel a táblára a „fortziehen" múlt idejű alakját. Amúgy a „Sag mir, wo die Blumen sind" című dalhoz csináltam egy „Hörverstehen"-órát, és nem is sikerült rosszul, leszámítva az említett igealakot. Egy évre rá már az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola tanulói (vagyis a saját áldozataim, mármint tanítványaim) is ezt énekelték (mert szeretnek énekelni, ha nem énekóra van, tehát nem muszáj...) – ez a dal pedig nem maradhat ki azóta sem, mert bár „elhull a virág, eliramlik az élet", a Pázmány Germanisztika emléke örök."

Sulyok Blanka


"Szép emlékekkel, örömmel gondolok vissza a Piliscsabán töltött évekre. 2006 és 2009 között tanultam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem germanisztika alapszakán, amelyet (a sajnos ma már nem működő) német nyelvű pragmatikus művelődéstudomány (PKW), valamint fordítási specializációval kiegészítve végeztem el. Az oktatók lelkiismeretes, felkészült munkája és emberséges, segítőkész hozzáállása magas színvonalú képzést biztosított. Mindez a német nyelv és irodalom iránti érdeklődésemet, motivációmat tovább erősítette, ami kitartó és elmélyült munkára sarkallt. Az így megszerzett tudás és kompetencia később kitűnő alapot jelentett ahhoz, hogy az ELTE fordító és tolmács mesterképzésében folytathassam tanulmányaimat. Ma fordítóként és fordítási projektmenedzserként hálás szívvel emlékezem vissza a piliscsabai egyetemen töltött időre, hiszen a Germanisztika Tanszék nemcsak rengeteg ismerettel gazdagított, hanem a szemléletmódomat is nagyban átformálta. ...und zu guter Letzt: a szakmai oldalhoz egyedülálló, nyugodt környezet és nevetésben gazdag, vidám egyetemi hangulat társult!"

Csőkör Ildikó


"Hamar sikerült eldöntenem, hogy középiskola után hol is szeretném megkezdeni egyetemi pályafutásomat: mivel akkori iskolámból (soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium) sokan választották a PPKE Bölcsészettudományi Karát és sok jó dolgot meséltek róla, így hamar elhatároztam én is, hogy a festői szépségű piliscsabai campuson szeretnék tanulni. A szak kiválasztásával sem volt nehéz a dolgom. Érdeklődésem a német nyelv és kultúra iránt nem hagyott kétséget afelől, hogy ezekkel a témákkal, tudományágakkal szeretnék foglalkozni a jövőben. Így kerültem a „germanisták" közé. S milyen jó döntést hoztam! 2006 szeptembere és 2010 januárja között eltöltött három és fél év életem egyik legszebb időszaka volt.

A középiskola után kitárult előttem a világ: rengeteg új emberrel ismerkedhettem meg, ide értem tanáraimat, szaktársaimat, a Stefi büféjében eltöltött órák alatt, a „Lujza" kollégiumban. Néhánnyal – úgy hiszem – életre szóló barátságot is kötöttem.

Ha jól emlékszem 2006 szeptemberében közel 40-en kezdtük meg a BA-alapszakot, számunk a félévek múlásával csökkent. Sosem volt ellenemre, hogy a szakon belül kevesebben vagyunk, mert így „nem vesztünk el a tömegben", mindenki ismert mindenkit, tudtuk egymást segíteni a felkészülésben és tanárainkkal is sokkal jobb, közvetlen kapcsolatot építhettünk ki, kérdések és problémák esetén mindig szívesen álltak rendelkezésünkre.

Mindenki megtalálhatta az érdeklődésének legmegfelelőbb témakörét, legyen szó irodalom-, nyelv- vagy fordítástudományról vagy akár a gazdasági nyelvről. A germanisztikás előadások, szemináriumok mindig – kivéve persze zh-kat és a vizsgákat, bár egy-egy poén, szóvicc mindig jobb kedvre derítette a társaságot – jó hangulatban teltek, egyszer az egyik előadáson tanárunk meg is jegyezte, úgy érzi magát, mintha egy „óvodás csoportba" került volna.

Nagy élmény volt mikor 2008 végén, 2009 elején újraindítottuk a tanszék korábban kiadott újságát, az Insel-t online formában. A remek kis csapattal igyekeztünk hasznos információkkal ellátni szaktársainkat, továbbképzéseken vettünk részt és magunk is szerveztünk egy hétvégi workshopot debreceni, szegedi és berlini „kollégáinknak".

Az Insel mellett – mint utóbb kiderült – életem egyik másik legmeghatározóbb döntése volt, mikor úgy döntöttem elvégzem a Pragmatische Kulturwissenschaft, röviden PKW nevet viselő specializációt. Az itt elvégzett másfél év alatt az elméleti tudás mellett gyakorlati ismereteket is szereztünk, mint például egy külföldi tanulmányút megszervezése vagy egy, a magát a specializációt bemutató brossúra, információs füzet elkészítése, kiadása. A lezáráshoz mindenkinek el kellett végeznie egy kéthetes gyakorlatot a saját maga által kiválasztott kulturális intézményben. Hála Istennek nekem olyan jól sikerült a gyakorlatom, hogy még abban az évben ősszel felhívott Ambach Mónika igazgató asszony azzal a kérdéssel, hogy 2010 januárjától nem lenne kedvem visszamenni oda dolgozni. Nagyon megörültem és azonnal igent is mondtam a felkérésnek. Így mihelyt lezáróvizsgáztam a Pázmányon már azonnal is kezdhettem munkahelyemen és azóta is a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ irodavezetőjeként dolgozom.

Mindenkit, akit érdekel a német nyelv, a német kultúra és egy különleges helyen szeretne tanulni, arra buzdítok, válassza a PPKE germanisztika szakát!"

Grund Lajos


"2008 szeptemberében kezdtem tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, germanisztika szakos hallgatóként. Eleinte nagyon féltem, hogy mi vár rám az egyetemen és a diploma is még egy nagyon messzi dolognak tűnt, de amilyen messzinek tűnt, olyan gyorsan el is jött.

Az egyetemi éveim alatt minden félév valami újat hozott magával mind a szakmai ismeretek, a tudás terén, mind pedig az élményeket illetően. Sosem fogom elfelejteni az első egyetemi órámat, amivel megkezdtem német szakos tanulmányaimat. Ez a „Germán nyelvek és kultúrák" című tantárgy volt. Ez után az óra után mindannyian nagyon megijedtünk, hogy hogyan fogjuk teljesíteni az elvárásokat. De lassacskán belejöttünk az egyetemi életbe és egyre jobban és jobban vettük az akadályokat, a vizsgákat.

Az egyetemen eltöltött éveket én egy teljesen pozitív élményként éltem meg és ugyanígy emlékezek is vissza rájuk. Azonban nem éreztem volna olyan jól magam a Tanszékem nélkül. Mi egy igazi kis család voltunk a Tanárainkkal, a Tanszéki Titkárnőnkkel, valamit a Csoporttársaimmal együtt. Oktatóink nem csak egy magas fokú tudást adtak a kezünkbe, hanem egy nagyon jó példát és jövőképet is állítottak elénk a saját személyükkel, ami véleményem szerint csak rajtunk állt, hogy ebből mennyit hasznosítunk és fogadunk meg a jövőnkre nézve. Oktatók és hallgatók közösen vettek részt a tanszéki esteken, amik mindig nagyon jól sikerültek és ahol mindig egy másik oldalát ismerhettük meg egymásnak. Emellett nagyon fontos volt, hogy sok más egyetemmel ellentétben, minket egyéniségekként kezeltek Tanáraink. Odafigyeltek ránk és meghallgattak minket nem csak tanulmányi ügyekben, hanem akkor is, amikor hétköznapi dolgainkkal kerestük fel őket. Emellett nagyon sok motivációt és elismerést kaptunk tőlük, valamit bátorítottak minket, amikor belekezdtünk valami új dologba. Ennek köszönhetem, hogy két félévet ösztöndíjasként tölthettem el a stuttgarti egyetem német szakán, ahol számos élménnyel gazdagodtam és nagyon sok új barátra is szert tettem.

Az előadások és szemináriumok mindig nagyon jó hangulatban teltek, nagyon sokat nevettünk és szinte mindig örömmel mentem be az órákra. Ezt köszönhetem a nagyon jó Csoporttársaknak is, akikkel mindig kisegítettük egymást, ha valamelyikünk rászorult. A mai világban az emberek egyre kevésbé tartanak össze és szinte mindenki rosszat akar a másiknak, de nálunk én ennek pont az ellenkezőjével találkoztam. Ilyen fokú összetartást rég tapasztaltam és mindez csak tovább motiválta az embert.
Szerintem egy egyetemet az tesz igazán egy jó és kiemelkedő egyetemmé - a magas színvonalú oktatás mellett természetesen -, hogy milyen maga a légköre, hogy mennyire segítik egymást és figyelnek oda egymásra oktatók és hallgatók. Én nagyon örülök, hogy a Pázmányon tölthettem az elmúlt éveimet, mivel nem csak egy alapos tudásra tettem szert, hanem annál valami sokkal többet kaptam, mind Tanáraim, mind Csoporttársaim személyében."

Farkas Zsófia

x