Salvatore Quasimodo Költőverseny és Nemzetközi Költőtalálkozó 2017. szeptember 19.

Balatonfüred, 2017

Hagyományosan Balatonfüred ad otthont a Salvatore Quasimodo Költőversenynek és a Nemzetközi Költőtalálkozónak.
Salvatore Quasimodo Nobel díjas olasz költő 1961-ben járt Balatonfüreden, itt nyert gyógyulást.Emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz és Balatonfüredhez fűződő érzéseit. Az ő tiszteletére kerül megrendezésre 1992 óta a nevét viselő Költőverseny, mely a magyar és olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. 2017-ben mintegy kétszáz külföldi és hazai pályázó, négyszáz művel nevezett az idei Salvatore Quasimodo Költőversenyre.

A jubileumi rendezvényen Zsávolya Zoltán és Kálnay Adél vehette át az idei emlék-, ill. különdíjat. A nemzetközi életműdíjat Nádasdy Ádám kapta Dante-fordításáért, a hazai életműdíjjal Görgey Gábort jutalmazták. A szicíliai költő honfitársa,

Luigi Pirandello emlékére is meghirdetett idén egy pályázatot Balatonfüred város önkormányzata és a Salvatore Quasimodo Alapítvány.

Egyetemünk két hallgatója vett részt ezen: Mohácsi Eszter olasz mesterszakos hallgató esszé kategóriában, Gergely Fanni olasz BA alapszakos hallgató műfordítás kategóriában ért el első helyezést. Felkészítő tanáraik Mátyus Norbert és Lukácsi Margit voltak.

Szívből gratulálunk a nyerteseknek!

x