Tanszékünk munkatársaihoz kötődő publikációk

Az állami joghatóság kiterjedése

Kötelező katonai szolgálat és modern államiság az Oszmán Birodalomban 1869 és 1910 között

Szerző: Hartmann, Elke
ISBN 978-3-506-78373-8
Terjedelem: 470 o.
Kiadó, évszám: Ferdinand Schöningh, 2016

A kötet az Oszmán Birodalmon belüli hadkötelezettség fokozatos kiépítésének és kibővítésének esettanulmányán keresztül foglalkozik a modern állam működésével, valamint létrehozásának és megszilárdításának feltételeivel és nehézségeivel. Ez a kérdés napjainkig aktuális a Közép-Keleten.
A toborzási törvénykezés és az igazgatási szervek ábrázolásában a szerző úgy jeleníti meg a reformokat, mint a jog, bürokrácia és szaknyelv különválását és szakszerűsödését. Elke Hartmann azt is bemutatja, hogyan tudta keresztülvinni újításait az eredetileg gyenge központi kormányzat az ellenállással szemben – ebben fontos politikai eszköznek bizonyultak a kiváltságok, amelyek a szociális viszonyokat és regionális sajátosságokat tükrözték. A katonai szolgálat megtagadóival és a szökevényekkel való bánásmód pedig azt sejteti, hogy a katonáknak milyen kemény feltételek mellett kellett teljesíteni a szolgálatot, illetve hogy mily elégtelen volt az ellátásuk.

Tartalomjegyzék →


Örmények Európa keleti részén

Antológia

Ganjalyan, Tamara; Troebst, Stefan; Kovács Bálint (szerk.)
ISBN 978-3-412-21104-2
Terjedelem: 566 o.
Kiadó, évszam: Böhlau Köln, 2018

Ennek az új sorozatnak az első kötete olyan szövegeket mutat be, amelyek az örmény történelem és kultúra kutatásához alapvetőek, és egy részük most jelenik meg először német fordításban. Az antológia témák széles skáláján keresztül ismerteti a kelet-európai örmények kutatásának megannyi történelmi és kortárs aspektusát, a Narvától a Krímig, Szamosújvártól Asztrahánig.

Tartalomjegyzék →

 

 

 


Minas Bžškeancʻ úti beszámolója az Európa keleti részében élő örményekről (1830)

Fordította és kommentálta Kovács Bálint és Grigoryan Grigor

Kovács Bálint; Grigoryan, Grigor (szerk.)
ISBN 978-3-412-50724-4
Terjedelem: 485 o.
Kiadó, évszam: Böhlau Köln, 2019

A velencei mechitarista szerzetes, Minas Bžškeanc' 1830-ban kiadott úti beszámolója műfaját tekintve az első összefoglaló jellegű írás az Európa keleti részében élő örményekről. A könyvben ismerteti megfigyeléseit és elméletet fogalmaz meg a régióban élő örmények közös származásáról. A kötet 1830-ba jelent meg Velencében, és részletesen mutatja be a különböző közép-, kelet- és délkelet-európai örmény közösségeket, tárgyi és kulturális örökségüket. A részletes előszót az örmények középkori történelme követi, majd bemutatja megjelenésüket Oroszországban, Lengyelországban, a Krímben, Galíciában, Erdélyben, Bukovinában, a Bánátban, Moldáviában, Besszarábiában és Bulgáriában, miután a szeldzsukok és mongolok elfoglalták örményországi szülőföldjüket. A kötet az eredeti középörmény szöveg teljes német, kommentált kiadása, az úti beszámolónak eddig ez az első publikált fordítása. 

Tartalomjegyzék →

 


Az örmény nép tragédiája az I. világháborúban

100 éve történt az örmény népirtás

Czézár Nikolett; Kovács Bálint; Őze Sándor (szerk.)
ISBN 9786155465826
Terjedelem: 192 o.
Kiadó, évszam: Magyar Napló, 2019

Az örmények ellen elkövetett népirtás az Oszmán Birodalom meghatározó eseménye volt a birodalom felbomlásának utolsó stádiumában. A háborús időszakból és az 1920-as évekből fennmaradt dokumentumok és a bizonyítékok tömkelege ellenére az örmény genocídium emléke idővel elhalványult. A menekülteket megfosztották a jóvátétel jogától és szóba sem került a kompenzáció vagy a rehabilitáció. A korabeli fényképekkel és dokumentumokkal gazdagon illusztrált album az Országos Széchényi Könyvtárban 2015-ben, az örmény népirtás 100. évfordulóján megrendezett kiállítás nyomán mutatja be a törökországi örménységet ért tragédia valóságát. A népirtás részleteit neves magyar és külföldi történészek tanulmányai tárják az olvasó elé.

Első oldalak →

x