Orvosi Nyelv az ókorban 2014. november 28.

Az Ókortörténeti Tanszéken működő Mezopotámiai Orvosi szövegek kutató csoportja 2014 november 28-án konferenciát rendez az ókori orvosi nyelvről.

A betegségek gyógyítása egyidős az emberi kultúrával, ám az e tevékenységről tudósító források, valamint az egyes kultúrák gyakorlatai rendkívül szerteágazóak. A különböző hagyományok pedig sajátos, az adott kultúrára jellemző tudományos, illetve orvosi nyelvet teremtettek. A konferencia témájául választott ókori keleti és görög kultúrák kivételesen gazdag forrásanyaggal rendelkező és rendkívül összetett terminológiát alkalmazó orvosi tradíciót teremtettek.
Az ékírásos agyagtáblákra írt, zömében akkád nyelvű mezopotámiai orvosi szövegek közel két évezredet ölelnek át, e hosszú tradíció pedig egyedi szövegtípusok (így például ún. diagnosztikai szövegek, kezelési szövegek, orvosi ráolvasások stb.), valamint standardizált orvosi szakmunkák (így például a fejpanaszokkal kapcsolatos kezelési eljárásokat tartalmazó ún. UGU-sorozat) létrejöttét eredményezte. A fentiekhez hasonló folyamatot figyelhetünk az egyiptomi orvosi szöveghagyomány esetében is, melynek legfontosabb forrásanyagát a páciens „kórképét", illetve a diagnosztizált betegség kezelését leíró recepteket tartalmazó ún. orvosi papiruszok jelentik. A héber-arámi orvoslás esetében nem maradtak fenn a mezopotámiai vagy az egyiptomi orvosi szövegekhez hasonló esetleírások, vagy éppen receptek. Az Ó- és Újszövetség, illetve az e könyvek hátterében álló ún. apokrif irodalom (vagyis a bibliai kánonba föl nem vett könyvek), valamint a Talmud és a kora-középkori zsidó irodalom azonban számos, a héber-arámi orvosi gyakorlatra, illetve az e gyakorlat mögött meghúzódó világképre utaló történetet tartalmaz. A görög orvosi hagyományban éles különbség ragadható meg a filozófiai iskolák tanításain alapuló „elméleti", illetve az ezzel a módszerrel szemben álló, a gyakorlati tapasztalatot előtérbe helyező „hippkoratészi" megközelítések között, melynek legfontosabb forrásai közé Hippokratész és más „praktizáló" orvosok szakkönyvei tartoznak. Teljesen önálló hagyományt reprezentál a hagyományos kínai orvoslás, melynek legfontosabb forrásanyagát a Han korból származó orvosi szakkönyvek jelentik.
Az egyes előadások a fentebb felsorolt kultúrák orvosi szövegeinek, illetve az e források mögött meghúzódó kulturális kontextus bemutatásával és elemzésével foglalkoznak, melynek során az ókori tudományos szöveghagyomány belső logikáját veszik górcső alá.

x