Fenntarthatósági projektnapon voltunk a Szent Erzsébet Gimnáziumban 2018. november 20.

2018. november 19-én részt vettünk az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban tartott, Szent Erzsébet napi megemlékezésen, melyet az iskola Projektnap keretein belül ünnepelt.

Az előadók között volt egyetemünk is, ahonnan néhány, igen lelkes hallgató, Heckel Zoltán tanár úr vezetésével tartott interaktív előadásokat, a környezet szennyezésről, azon belül is, a savas eső környezetünkre gyakorolt hatásairól.
Az előadásunkat kísérletekkel tarkítottuk, melyeket a diákok velünk együtt próbálhattak ki, tesztelhettek le.

A diákok nagy élvezettel, figyelemmel kísérték végig az előadásokat. A kísérleteket velünk együtt, lelkesen csinálták és a látott eredményeken elcsodálkoztak. Az előadás végén mindenki belenézhetett egy mikroszkópba melyben a savaseső okozta kárt vizsgálhattuk meg, néhány fenyőtüske segítségével. A tanulókkal közösen megbeszéltük a látottakat és kérdéseikre választ adtunk.

Karunkat képviselte még Dr. Botos Máté tanszékvezető egyetemi docens a Politológia Tanszék vezetője, Szlépka Zsófi és Hörömpöli Márk demonstrátorokkal.

Projektjük keretén belül, egy szimulációs gyakorlaton keresztül mutatták meg, hogyan működik a jogalkotás egy környezetvédelmi törvény esetében.
A politikusoknak nagy a felelőssége abban, hogy azokat a jogszabályokat kialakítsák amelyek lehetővé teszik azt a keretet, aminek alapján a környezettudatos élet erősíthető.
A jogszabályalkotás azonban bonyolult folyamat, ezt próbálták érzékeltetni a diákok felé
A kormánynak és az ellenzéknek meg kellett oldania a feladatokat.

A PPKE BTK Modern Kelet-Ázsiai Kutatócsoportja ázsiai témájú fenntarthatósági workshoppal készült, amelynek keretében arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos az egyre inkább
fogyasztásközpontúvá váló ázsiai országok szeméttúltermelésének visszafogása, a környezetbarát életmód elterjesztése, illetve nyugaton - így nálunk is - is az olcsó, gyakran cserélendő ázsiai tömegtermékek visszaszorítása.
Az állomáson a tömegtermelést kísérő hulladékokból készítettek használati és dísztárgyakat.

Dr. habil. Salát Gergely intézetvezető egyetemi docens, Nemzetközi és Politikatudományi Intézet intézetvezetője készítette fel az 5 lelkes hallgatót akik vezették a programot.

Reméljük, sikerült maradandó élményt hagynunk a diákokban, és okot adni számukra a környezettudatos életre, hiszen a világ, a természet a mi kezünkben van.

Ágoston Sára Luca
1.éves hallgató

x