Hírek

Tudnivalók:
• Kollégiumi helyét 2020. szeptember 6-án, vasárnap délután 15 órától, vagy ezt követően foglalhatja el. A járványügyi készültség bevezetéséről szóló 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendeletben kihirdetett egészségügyi válsághelyzetre tekintettel a beköltözésnél néhány szabály betartása minden beköltözőre kötelező:
o A beköltöztetés hivatalos dokumentációja a kollégium közösségi termében folyik, ahol a zárt térre való tekintettel a szájat és orrot eltakaró maszk használata, valamint a 1,5 méteres távolság betartása kötelező. A fertőzés elkerülése érdekében egyszerre maximum három fő tartózkodhat a nevelőtanár és a segítő hallgatókon kívül a teremben. A többi érkező (egyszerre max. 3 fő) a porta előtti téren a szabályok betartásával tartózkodhat. (A többiek a kollégiumon kívül várakoznak.)
o Hozzátartozók, vendégek nem léphetnek a kollégium területére, a járványra való tekintettel. (A hozzátartozók így nem segíthetnek a beköltözésnél). Autóval nem lehet beállni az udvarra, sem a bejárati kapu elé.
o A beköltözéskor testhőmérés lesz.
o Mindenkinek nyilatkoznia kell arról büntetőjogi felelősségének tudatában, hogy a COVID-19 koronavírus fertőzésre jellemző tünetei nincsenek, és a beköltözés előtti három napban nem is voltak (köhögés, nehézlégzés, izomfájdalom, légszomj, láz, torokfájás, újonnan kialakult ízérzet vagy szaglászavar, émelygés, hányás, hasmenés). Ha valakinek ilyenfajta tünetei voltak vagy érintkezett ilyen tünetekkel rendelkezővel, kérem, hogy a beköltözést halassza el a tünetek megjelenésétől számított két hétig. (A nyilatkozatot a beköltözéskor töltjük ki, aláírásával igazolja.)
o Mindenkinek nyilatkoznia kell arról büntetőjogi felelősségének tudatában, hogy a beköltözés előtti két hétben az országos tisztifőorvos által sárga vagy piros besorolású országban megfordult-e. Ha igen, kérem, a beköltözést halassza el a hazatéréstől számított két hétig. (A nyilatkozatot a beköltözéskor töltünk ki, aláírásával igazolja.)

Egyéb tudnivalók:
• Beköltözéskor Kollégiumi Szerződést kötünk.
• Szobakulcsát a kollégiumi hely elfoglalásakor veheti át.
• A szobában hűtőszekrény, ágy, asztal található, egyéb felszerelési tárgyat csak engedéllyel lehet a kollégiumba behozni.
• A kollégium területére nem lehet behozni nagy teljesítményű, illetve veszélyes elektromos berendezéseket. (Tiltott: mikró, rezsó, vasaló, nagy teljesítményű kávégép, porszívó, vízforraló stb.
Engedélyezett: hajszárító, hajvasaló, kis teljesítményű kávéfőző, laptop, nyomtató, stb.) Az elektromos készüléket csak engedéllyel, a megfelelő nyomtatvány kitöltésével lehet a kollégium területére behozni.
• Ágyneműt biztosítunk (paplan, párna).
• Ágyneműhuzat, pléd van, egy nyomtatvány kitöltése után igényelhető.
• Takarítószereket nem biztosítunk (porszívó, seprű, lapát, felmosó, vasaló van).
• A kollégiumban van konyha, de edényekről, evőeszközökről mindenkinek magának kell gondoskodnia,
• Wifi-rendszer működik a kollégiumban, de az ahhoz való csatlakozás csak helyben igényelt, egyéni jelszóval lehetséges.

Tanulmányaihoz sok sikert és jó egészséget kívánok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

x