Pázmány Szenior Egyetem

Áldott húsvétot kívánunk minden szenior hallgatónknak!

Karunkon a tavaszi szünet 2017. április 10-től április 21-ig tart.
Kurzusaink a szünetet követően folytatódnak.


A PSZE 2017. évi tavaszi félévének kezdésével kapcsolataban

Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a jelentkezés a keddi Római örökség és a csütörtöki Az irodalom magánélete III. és Nem csak nézni, látni is kurzusokra az első alkalmakig (február 7. és 9.) meghosszabbítottuk, amelyek a félév során napijeggyel is látogathatóak. A szerdai Katedrálisok és Pszichológia az élet minden területén, illetve a csütörtöki Jézus Krisztus világa kurzusokra a jelentkezést lezártuk, ezek napijeggyel sem látogathatóak.



 

PSZE előadások áprilisban

2017. április 4. kedd, 17.30-18.30

  • Botos Máté: A római történetírás
    (A római örökség II. c. interdiszciplináris kurzus előadása)
    I. emelet, 112-es terem


2017. április 5. szerda, 17.00-18.30

  • Kővágó Pál: Történelmi sérelmeink hatása jelenünkre
    (Pszichológia az élet minden területén c. pszichológia kurzus előadása)
    I. emelet, 111-es terem 
  • Rozsnyai József: A klasszicizmus székesegyházai
    (Katedrálisok c. művészettörténet kurzus eladása)
    I. emelet, 112-es terem

2017. április 6. csütörtök, 17.00-18.30 

  • Kőszeghy Miklós: Étel, ital, munka a korabeli Palesztinában
    (Jézus Krisztus világa – Palesztina Jézus korában c. történelem kurzus előadása)
    I. emelet, 112-es terem 
  • Visy Beatrix: Radnóti Miklós és barátai
    (Az Irodalom magánélete III. c. kurzus előadása)
    I. emelet, 111-es terem 
  • Bognár Bulcsu: Ablak a világra? A televízió a tömegkommunikációban
    (Nemcsak nézni, látni is! c. kommunikáció kurzus előadása)
    I.emelet, 109-es terem

2017. április 26. szerda, 17.00-18.30 

  • Boross Ottília: Monogámia, poligámia
    (Pszichológia az élet minden területén c. pszichológia kurzus előadása)
    I. emelet, 111-es terem 
  • Rozsnyai József: A romantika és historizmus európai székesegyházai
    (Katedrálisok c. művészettörténet kurzus eladása)
    I. emelet, 112-es terem

2017. április 27. csütörtök, 17.00-18.30 

  • Kiczenko Judit: Áprily Lajos és fia, Jékely Zoltán, Ottlik Géza és Vas István
    (Az Irodalom magánélete III. c. kurzus előadása)
    I. emelet, 111-es terem 
  • Pócsik Andrea: Képpoétikák/képpolitikák
    (Nemcsak nézni, látni is! c. kommunikáció kurzus előadása)
    I.emelet, 109-es terem 

 

Az előadások – a pszichológia, a művészettörténet és a történelem előadások kivételével – napijeggyel is látogathatók. 

 


 

A 2016–2017-es tanév tavaszi félévének tematikái


Az előadások helyszíne:
PPKE BTK, Sophianum, 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1.


Részletes információ →

Szeretettel hívjuk és várjuk a régi és az új szenior hallgatókat! 

x