A Fraknói Kutatócsoport viterbói kötete a Pontificia Università della Santa Croce-n 2019. november 26.

2019. november 21-én mutatták be az Gli „angeli custodi”delle monarchia.I cardinali protettori delle nazioni (A monarchiák őrzőangyalai. A nemzetek bíboros protektorai) című tanulmánykötetet.

A kötet a Fraknói Kutatócsoport és az Università della Tuscia DISUCOM közös kiadásában jelent meg 2018 folyamán a viterbói Edizioni Sette Cittá  gondozásában. A kötet témája a bíboros protektori intézmény alakulása a kezdetektől egészen a 18. századig. Szerkesztői Matteo Sanfilippo professzor és Tusor Péter. Az élénk szakmai érdeklődést kiváltó eseménynek a Pontificia Universitá della Santa Croce szenátusi tanácsterme (Aula Benedetto XVI) adott helyt a Piazza di S. Apollinarén. Abban a palotában, melyben a 16–18. században a Collegium Germanicum et Hungaricum működött.

Az esemény moderátora Prof. Roberto Regoli, a Gregoriana professzera és az Archivum Historiae Pontificae főszerkesztője volt. A tanulmánykötet méltatását Rev. Prof. Johannes Grohe kezdte, aki elsősorban a bíboros protektori intézmény kialakulását helyezte mondandója középpontjába. Kiemelte, hogy a  protektori intézmény megszületése szoros összefüggésben van a királyi hatalom megerősödésével, a nemzeti monarchiák, elsősorban a francia királyság felemelkedésével. A pápaság avignoni fogsága, a francia bíborosok igen nagy száma (17) a korszak végén különösen kedvezett annak, hogy a francia, majd nyomában a többi nemzeti királyság megjeleníthette érdekeit a bíborosi intézményen belül. A Rómába visszatérő pápa, V. Márton, majd utódai jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy ennek a hatásnak, amely természetesen nem mindig a pápák által kívánt irányba befolyásolta a lassan megszilárduló egyházi állam külpolitikáját, a lehető legkisebbre szabja a mozgásterét. Ennek egyik eszköze volt, hogy a Bíborosi Kollégium létszámát 24-ben határozták meg, amelyet egészen sokáig sikerült érvényben tartani. Majd csak a 16. század folyamán duzzad igen tekintélyesre ez a szám, nem utolsó sorban a nemzeti monarchiák növekvő nyomásának, valamint a dinasztikus legitimációt helyettesítő nepotizmus és az itáliai családi érdekérvényesítő stratégiák érvényesülésének folyományaként.

Rev. Grohe szót ejtett arról a gyakorlatról is, hogy egy bíboros több állam, vagy szerzetesrend protektorságát is elvállalta, hisz ezek nem megvetendő anyagi haszonnal jártak, az információkért, az érdekképviseletért ugyanis az érdekelt felek rendszeresen fizettek. Az intézmény történetében a legsikeresebb bíboros nem kevesebb, mint 131 protektorátusra tett szert! A mindkét fél érdekét szolgáló intézmény becsatornázódását mutatja, hogy a protektorok munkáját helyettes a vice- vagy konprotektor segítette, aki például a konzisztóriumban képviselte, helyettesítette a protektort, ha az valamilyen oknál fogva akadályoztatva volt.

A szót ezután Irene Fosi vette át, aki az intézményt a kutatás oldaláról közelítette meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a bíboros protektori intézmény a tudományos publikációkban, és így a tudományos közvéleményben elsősorban a nemzetek képviseletének eszközeként jelenik meg, valójában az évszázadok során igen fontos szerepet játszott a szerzetesrendek életében. Sőt, adataink szerint az első protektorátus nem is nemzethez, vagy királysághoz, hanem éppen egy szerzetesrendhez, Szent Ferenc rendjéhez fűződik.

A professzor asszony kutatásai tapasztalatait hozva fel példaként annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a bíboros protektori intézmény kutatásának viszonylag elhanyagolt területe a proszopográfia, pedig az egyes bíborosok tevékenységének biográfiai megközelítése és feldolgozása nemcsak az általa képviselt nemzethez való politikai, hanem kulturális kötődésére is ráirányítja a figyelmet. Ahogyan fogalmazott, egy bíborosprotektor személyének a középpontba állításával mintegy kulcslyukon keresztül nézve látjuk a korabeli valóságot. Fosi ezen kívül fontos vizsgálati szempontként vetette fel a fedeltá, a hűség kérdését, vagyis, hogy érdemes figyelni arra, hogy mit tesz egy-egy protektor, amikor az általa képviselt nemzet és a Kúria érdekei ütköznek.

A harmadik felszólaló, Gaetano Platania professzor Irene Fosihoz hasonlóan szintén a kötet alapjául szolgáló nemzetközi szemináriumok kezdeményezőjeként szólalt fel. Kutatásai középpontjában régóta a lengyel királyság áll, amely egyedülálló módon formailag ugyan királyság, valójában nemesi köztársaság, ahogyan a lengyelek nevezeték Rzeczpospolita volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az országot a király és a szejm kormányozták, az előbbi semmilyen lényeges intézkedést nem hozhatott az utóbbi nélkül. Ez esetben tehát a szó valódi értelmében beszélhetünk nemzeti protektorátusról, már csak azért sem, mert a Rzeczpospolita Litvániát is magában foglalta. Nagyon különös, amit Platania máig megoldatlan rejtélyként említett, hogy az egyik legnagyobb lengyel nemzeti uralkodó, Jan Sobieski uralkodása idején a bíboros protektor, Carlo Barberini kizárólag a királyt, az ő személyét képviselte, és nincsenek adataink arról, hogy a szejm megpróbált volna ezen változtatni.

Erdő Péter bíboros stílusosan zárta le a protektori intézmény történeti ívét, amikor néhány mondatban összefoglalta, hogyan szűnt meg, hogyan ért véget a legújabb korban a bíboros protektorátus intézménye. Akár szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy a leginkább a nyugat-európai nemzetek érdekképviseleteként fungáló bíboros protektorátusról az utolsó ismert adat 1975-ből származik, amely azonban eddigre már nem nemzetek, hanem szerzetesrendek ügyében mutatott csak aktivitást, illetve, hogy a nemzeti képviselet, legalábbis formálisan, néhány évvel korábban, 1968-ban szűnt meg. Még sem mondhatjuk, hogy ezzel végérvényesen lezárult volna ennek a fél évezredes intézménynek a története, mivel a Máltai és a Szent Sír Lovagrend esetében egy-egy bíboros továbbra is folytat protektori tevékenységet, csak azt ma már patronátusnak hívják. Sőt ex officio a bíboros államtitkár a pápai diplomataképző, az 1701-ben még Accademia dei Nobili Ecclesiastici néven alapított Pápai Egyházi Akadémia protektora, illetve a mindenkori esztergomi érsek bíborosként ugyanígy a Pápai Magyar Egyházi Intézeté.

Program →

PUSC →

További fényképek →

x