Collectanea Vaticana Hungariae – MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport

A sorozatról

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a hazai katolicizmusnak a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia által létrehozott, a magyar állam – és tudomány – által elfogadott, valamint az Apostoli Szentszéktől kánonilag is megalapított, annak Nevelésügyi Kongregációja (Congregatio de Institutione Catholica) irányítása alá tartozó régi-új tudományos és oktatási központja. Mint ilyen integer részét képezi a jelenkor szentszéki–magyar viszonyrendszerének s per definitionem joga és feladata e kapcsolatok múltjának, hagyományainak ápolása. A teológiai, kiváltképpen egyháztörténeti, kánonjogi és kánonjog-történeti, részben pedig a bölcsészettudományi történeti képzés – akár általános jellegu tárgyak, akár speciális kurzusok keretében – számos téren érinti ezt a területet. Hosszabb távon a szakirodalmi bázis pályázati forrásokból is finanszírozott fejlesztésének alapjául Pásztor Lajosnak, a vatikáni levéltár néhai levéltárosának könyvtára fog szolgálni, amelyet Pásztor Edit adományozott páratlan nagylelkűséggel az Egyetem bölcsészeti karának.

A tulajdonképpeni vatikáni magyar kutatásokkal csupán a pozitivizmus koráig visszanyúlva historiográfiai kapcsolódás is felidézheto. Maga Fraknói Vilmos és több munkatársa a jogelőd teológiai kar hallgatója, Hanuy Ferenc, Artner Edgár és Galla Ferenc pedig professzora volt. Az Egyetem – Erdő Péter rektor által 1999-ben az egyes karokon folytatott egyháztörténeti, illetve az ahhoz kapcsolódó tudományos vizsgálatok koordinálása céljából alapított – Egyháztörténeti Kutatócsoportja közvetlenül e nagynevű elődök örökségét felvállalva választotta szakmai programja első és kiemelt fontosságú területéül az Apostoli Szentszék és Magyarország történeti kapcsolatainak vizsgálatát. Több éves levéltári és könyvészeti kutatásokat, valamint elokészíto és szervezési munkálatokat követoen a Kutatócsoport 2002. október 2-ai, az Egyetem Rektori Hivatalában – a Szent István Társulat egykori székházában – megtartott ülésén határozott arról, hogy elsődlegesen, de nem kizárólagosan az égisze alatt született és születendő tudományos eredmények egységes közzététele céljából kiadványsorozatot indít, amelynek első és elsőként megvalósuló alsorozatát a vatikáni magyar kutatásoknak szenteli.

Ekkor került meghatározásra a sorozat (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nuncupatae) és a hajdani Monumenta Vaticana Hungariae örökségét nyíltan felvállalni kívánó elso seriesének (Collectanea Vaticana Hungariae) címe. Míg a másik két alsorozat definiálása „műfaj” szerint történt (Collectanea Studiorum – Collectanea Textuum), addig a Collectanea Vaticana tematikus megkülönböztetésként a vatikáni magyar kutatások különleges jelentoségét hivatott szimbolizálni. Az új vatikáni magyar történeti könyvsorozat pozitivizmus-kori elődjével ellentétben vonatkozó monográfiákat, tanulmányokat, regesztaszerű és teljes forrásközléseket, repertóriumokat és bibliográfiákat egyaránt közölni kíván, méghozzá minden további belso – műfaji – tagozódás nélkül.

A 2002. október 2-ai ülésen elfogadottak szerint az egyes kötetek megjelentetéséről mindig az alapító rektor – immáron bíborosi – fővédnöksége alatt a Kutatócsoport tagjaiból alakult szerkesztőbizottság (melynek elnöke és tikára mindig azonos az csoportéval) hoz döntést, a gyakorlati teendőket pedig az adott series szerkesztője végzi. A könyvsorozat kiadója a Kutatócsoport, felelős kiadója a felettes jogi személy, az Egyetem rektora. A vatikáni series esetében megfontolás tárgyát képezte (és képezi) a nagymúltú Fraknói Vilmos Római Magyar Történeti Intézettel való szakmai együttműködés kérdése. Az alapító szerkesztoségi ülés határozata szerint az első két kötetnek az Egyetem néhai professzorainak kéziratban maradt munkáit kell közölniük, és a hagyatékok publikálásának a továbbiakban is teret kell biztosítani. Ugyanígy lehetővé kell tenni külső kutatók vonatkozó írásainak közreadását, amennyiben szakmailag megfelelő színvonalúak és teljes körű történeti objektivitásra törekszenek, azaz nem ellentétesek az Egyetem szellemiségével.

A számos egyéb részletkérdésben is határozó ülés jegyzőkönyvében foglaltakat az Egyetemi Tanács 2002. november 8-ai ülésén jóváhagyta. A kedvező fejleményről Erdő Péter rektor – esztergomi érseki kinevezését követően – december 16-ai levelében értesítette a Kutatócsoport elnökét és titkárát. Egyúttal tudatta, hogy az induláshoz szükséges anyagi feltételeket rektori keretéből megteremtette. (R. 29/1/2002.)

A sorozat megjelentetését és a hozzá tartozó tudományos kutatásokat 2012. július 1-től a MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport végzi.

x