A játék

Könnyebb arra a kérdésre válaszolni, hogy mi NEM játék, mint arra, hogy mi is a játék. Életünk során számtalanszor figyelmeztetnek bennünket arra, hogy „az élet nem játék”; gyerekkorunkban ránk szólnak, hogy „ne játsszunk az étellel”; aztán látjuk, hogy aki nem veszi komolyan a partnerét, az csak „játszadozik vele”. Van persze „fair play”, van „piszkos játék”, de ezek inkább viselkedési stratégiákra utalnak, mintsem játéknak nevezhető játékra.

Ezenközben minden ember játszik, csecsemőkorától aggkoráig (jó, lehet, hogy nem ugyanakkora intenzitással, de mégis), minden kultúra ismeri a játékot, ráadásul nem mi vagyunk az egyedüli játszásra hajlamos faj (homo ludens). Játszanak a kismacskák, a hörcsögök, sőt, még a lajhárkölykök is (csak győzzük kivárni a végét), azaz minden emlősfaj kicsinye játszik.

Vannak mozgásos játékok, és vannak olyanok, melyekhez kell a ravasz gondolkodás, a logika, az intellektuális felkészültség vagy a fantázia, és vannak, melyek a majdani, felnőtt feladatokat vagy a társas élet szabályait segítenek begyakorolni a késleltetéssel, önfegyelemmel, vagy a szempontváltással. Újabban a palettát a számítógépes játékok serege is színesíti, szinte invaziv, özönfajként bukkanva fel a játékok klasszikus, népes világában (csak remélni merjük, hogy nem kidobósjáték jelleggel).

Van talán egy általános jellemzője minden játéknak: közvetlenül nem eredményeznek semmilyen, a túléléshez szükséges hasznot. Nem lesz belőlük ehető étel, lakható ház, népes család, és mégis szükségünk van rájuk, közvetett hasznuk felbecsülhetetlen, azaz nem élhetünk nélkülük.

Ezt a sajátos tudatállapotot fogjuk a félév során körbejárni, nemcsak a gyerekek és csecsemők, hanem a felnőttek játékain, például a sporton keresztül is, megnézzük, hogy hétköznapi interakcióinkban milyen játékmintázatok figyelhetőek meg az úgynevezett emberi játszmák során, vagy hogy a szociálpszichológia milyen „véresen komoly” stratégiai és morális játékelemeket azonosít közös életünk irányítása, rendezése során. Óvatosan átevezünk a problémák világába is (tudjuk, hogy árnyéka pedig mindennek van), szemügyre véve a játék diagnosztikai és terápiás szerepét, és azt, hogy hol fordulhat ellenünk az, amire pedig oly nagyon szükségünk van – azaz a játékszenvedélyekről is szó lesz.  Nyilvánvalóan nem maradhat ki az evolúciós keret, a játék ősi szerepének megértéséhez nélkülözhetetlen fogódzót nyújt.

A kalandozáshoz mindenkinek tartalmas és elgondolkodtató szórakozást kívánunk.

x