Dr. Kőszeghy Miklós 2021. december 10.

Ókortörténész, tanszékvezető egyetemi docens, PPKE BTK Ókortörténeti Tanszék

Főbb oktatási témái a nappali tagozaton és szűkebb kutatási területe
A nappali tagozaton az ókori Közel-Kelet történetének legfontosabb aspektusait oktatom a kezdetektől Nagy Sándor megjelenéséig, azaz a Kr.e. 4. századig. Ezen belül fontos szerep jut szűkebb kutatási területemnek, az ókori Izrael történetének, valamint az Ószövetség világának.

Mi ösztönözte, hogy az egyetemi képzési kereteken túl bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
A tatai Magyary Zoltán Népfőiskola felkérésére vállaltam először ilyen kurzusok tartását 2006-tól kezdve. Alapvető ösztönzőm a kíváncsiság volt: mindaddig ilyesmit sosem csináltam, és kíváncsi voltam, milyen is ez. Rögtön megtetszett, s amikor Radnai Ágnes kolléganőm megkeresett a Pázmány Szenior Egyetem ötletével, akkor már tudtam, miről van szó, és tudtam, hogy ez nagyszerű dolog. Másik fontos elem volt, hogy írásban igen régóta próbálkozom ezzel a távolról sem könnyű műfajjal.

Az ismeretterjesztő tevékenysége visszahat-e az egyetemi oktatói munkájára?
Igen, méghozzá nagy mértékben, de olykor egész sajátosan. Egyfelől a szépkorú hallgatók műveltségét látva világos előttem, hogy hová kellene fejlesztenem a fiatalságot – már amennyire ez tőlem telik. Másfelől a közérthető megfogalmazás egyre fontosabb számomra, hiszen az egyetem alapvetően oktatásra szakosodott intézmény, s a mai hallgatók már nem nagyon hallják meg az elefántcsonttoronyból érkező hangokat. De ugyanakkor tudományosan teljes mértékben megfelelő információkat kell átadni. Az egyensúly megtalálása mindkét hallgatói közegben döntő fontosságú.

Több témát is előadott már a Pázmány Szenior Egyetemen, milyen szempontok szerint választotta ki ezeket?
Mivel nem valamiféle könnyített csevegésről, hanem egyetemi szintű képzésről szól a PSZE, ezért először is csak olyan témákat vittem be az oktatásba, amelyek szűkebb szakterületemhez tartoznak. Így beszéltem az ószövetségi királyokról, a Jézus korában létezett Palesztináról, illetve az ókori vallástörténetről. Eközben, ahogy egyre több kurzust tarthattam, egyre jobban világossá vált előttem (különös tekintettel az óráimon kialakuló „törzsközönségre), mi az, ami érdeklődésre tarthat számot, s mi az, ami nem. De mindegyik téma esetében fontos szerepet játszott a „hogyan” kérdése is.

Kapott-e olyan kérdést a szenioroktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés?
Mindig, újra és újra meglepett a kérdések frissessége. Az, hogy mennyire látszik: tökéletesen követik az előadást, s ezt a folyamatos figyelmet hatalmas élettapasztalatukkal ötvözik. Egy meglepő és mulatságos kérdésre emlékszem: tényleg valószínű, hogy Jézus nem magas, szőke kék szemű férfi volt?

Hogyan alkalmazkodott a szenior hallgatókhoz, hogyan került közös hullámhosszra velük?
Noha magam sem fiatalodom, azért mindvégig tudatában voltam, hogy a szüleim korosztályának tartok órákat. A közös hullámhossz – szeretném hinni – igen hamar kialakult. Alkalmazkodni csak olyan dolgokhoz kellett, amelyek az életkorból következtek. Hangosan beszélni, mikrofonba, jól megvilágított termekben, meg ehhez hasonlók. Ezeket azonban az első perctől kezdve természetesnek tartottam, hisz hallgatók nélkül semmilyen formában nem létezik egyetem. S az idősek adottságaihoz éppen úgy alkalmazkodni kell, mint a gimnáziumból frissen érkező hallgatóink sajátosságaihoz.

Mi okozott örömet Önnek az idősebb emberekkel való találkozásban?
Az érdeklődés, a kitartás, hogy hétről-hétre eljönnek. A folyosóról néztem, ahogyan gyülekeznek a „diákjaim” – sokuknak bizony már nehezére esett a mozgás. És mégis jöttek, jöttek – az én óráimra... Ilyenkor először mindig megijedtem egy kicsit, aztán meg: ajjaj, öt percem van, hogy még jobban összekapjam magam… Aztán a teremben valósággal, lubickoltam műveltségükben, ahogy mindent értettek – félszavakból…

x