Dr. Pataki Elvira 2021. december 16.

Klasszika-filológus, egyetemi docens, PPKE BTK Klasszika-Filológia Tanszék

Főbb oktatási témái a nappali tagozaton és szűkebb kutatási területe
Latin-ógörög-magyar szakon végeztem, korábban esztétikát is hallgattam, de szoros szálak fűznek a francia kultúrához is. A klasszika-filológia tanszék oktatójaként latint és görög nyelvet tanítok, előadásokat tartok ókori irodalom- és vallástörténetből, művelődéstörténetből, esztétikából: a történelmen, régészeten kívül szinte minden, az antikvitáshoz kötődő tárgyból. Mindez együtt merész vállalásnak tűnhet, azonban néhai kiváló professzorom, Borzsák István sokak által osztott véleménye szerint egy klasszika-filológusnak egy kicsit mindenhez konyítani kell, a filozófiához éppúgy, mint a lópatkoláshoz, hiszen az általunk tanulmányozott szövegekben az antik világ a maga teljességében tárul fel. Eddigi pályafutásom legszebb pillanatai azok voltak, amikor Sophoklést, Vergiliust elemezhettem a szöveget eredetiben olvasó, annak gondolatiságára fogékony hallgatókkal. Foglalkoztat emellett az ókori kultúra tovább élése is (legyen szó akár a kései antikvitás keresztény szerzőinek munkásságáról, akár a kortárs magyar- és világirodalomról).

Mi ösztönözte, hogy az egyetemi képzési kereteken túl bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
Az irodalmár kollégától, Radvánszky Anikótól érkezett, megtisztelő felkérésen túl mindenekelőtt szűkebb szakterületem veszélyeztetettsége. A középiskolai latintanítás mára általános, megállíthatatlan visszaszorulásával (a görög sajnos már rég eltűnt) elvészni látszik egy végtelenül értékes hagyomány, amelynek ismerete nélkül az európai és a magyar történelem, kultúra bajosan értelmezhető. E tradíció megőrzéséhez szeretnék hozzájárulni a magam szerény eszközeivel.

Az ismeretterjesztő tevékenysége visszahat-e az egyetemi oktatói munkájára?
Jelentős mértékben. Az utóbbi időben módomban állt követni több PSZE-kurzus előadásait is (ez talán a közvetlenséget pótolni nem képes online forma egyetlen pozitívuma): rendkívül sokat tanulok a kollégák komoly felkészültségről tanúskodó, mindemellett élvezetes előadásaiból. Szűkebb példa saját házunk tájáról: úgy érzem, az immár több félévet megért Mediterráneum-kurzus az abban résztvevő olaszos, spanyolos, franciás, arabos, latinos-görögös kollégák szívügyévé vált, az intézetünket alkotó tanszékek összetartozásának, egymás szakterülete megismerésének fontos tényezőjévé.   

Több témát is előadott már a Pázmány Szenior Egyetemen, milyen szempontok szerint választotta ki ezeket?
Az előadások minden esetben szélesebb tematikus sorozatba illeszkednek. Az adott főcsapáson belül igyekszem közismert vagy kevésbé népszerű szerzőket egyaránt tárgyalni, világos felépítéssel, érthető nyelvezettel, sok illusztrációval, különös hangsúllyal a tágabb történelmi és kulturális kontextusra, a művészetek sokszínűségére. Még inkább igaz ez az általam szerkesztett, a mediterrán kultúrákból szemelvényező kurzusra, amelynek összeállításában ugyancsak a sokszínűségre való törekvés vezérel. 

Kapott-e olyan kérdést a szenioroktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés?
A személyes jelenléttel zajló előadások során szinte minden alkalommal az elhangzottakat tovább gondoló, aktualizáló, azokra rezonáló kérdéseket kapok. Ha már rezonálás: egyik legszebb emlékem, amikor egyszer egy kedves, lelkes nyugalmazott zongoratanárnőtől kézzel írott kis kottát kaptam, rajta az oly kevés ránk marad görög dallam egyikével. Máig becsben őrzöm.

Hogyan alkalmazkodott a szenior hallgatókhoz, hogyan került közös hullámhosszra velük?
Két dolgot említenék ehhez. Az egyik a hallgatósággal folytatott interakció, illetve az adott téma megközelítésének kérdése: a PSZE-előadások tudatosították bennem, mennyire más metódust igényelhet két, más-más publikumnak szóló előadás. A szeniorkurzusok résztvevői, érkezzenek bármilyen, az irodalomtól, művészetektől esetenként nagyon távol álló szakmai területről is, friss szellemű, olvasott, új ismeretek befogadására nyitott, a régen tanultakat szívesen felelevenítő, az életben sokat tapasztalt emberek. A koruknál fogva még kialakulatlan ízlésű, gyakran műveltségbeli hiányokkal küzdő fiatalság esetében külön feladat az érdeklődés felkeltése. (Mára ott tartunk, a szépkorúaknál tízből kilenc hallgató tudja, kik azok a Múzsák, az egyetemistáknál tízből kilenc nem tudja, s sajnos akad, aki nem is akarja megtanulni.) Nem túlzás azt állítani, hogy a szenior hallgatóság előismereteinek köszönhetően a PSZE-kurzusokon olykor az adott téma mélyebb, igényesebb tárgyalására van mód, mint a nappalis órákon. A másik a bizalmi légkör megteremtése: különleges élmény számomra, amikor ez sikerül, s egy-egy szöveg kapcsán a hallgatók nem csupán mernek kérdéseket feltenni, de megosztják velem személyes élményeiket, gondolataikat. 

Mi okozott örömet Önnek az idősebb emberekkel való találkozásban?
Közvetlen környezetemben is tapasztalom, mekkora élményt, szellemi erőforrást jelenthetnek a különféle okokból bezártságra ítélt idős embernek az ilyen alkalmak, főként a mostanihoz hasonló, mindenkit megviselő időszakokban. Annak idején nyugdíjhoz közeledő pedagógusok tanítottak meg írni-olvasni, szolmizálni, életre szóló ajándékot adva ezáltal. Aranka néni, Klári néni már rég nincs közöttünk – az előadásokkal a tőlük kapottakat is szeretném megköszönni.      

x