Dr. Szakács Béla Zsolt 2021. december 10.

Művészettörténész, tanszékvezető egyetemi docens, PPKE BTK Művészettörténet Tanszék

Főbb oktatási témái a nappali tagozaton és szűkebb kutatási területe
Középkori művészettel foglalkozom, elsősorban építészettel, de mindig üdítő kirándulásokat tenni az ábrázolások témájával foglalkozó ikonográfia területére, illetve az ezeket hordozó műalkotások, így a miniatúrák vagy a falfestészet világába. Idővel kiderült, hogy a középkori emlékek későbbi fogadtatása, XIX-XX. századi átalakítása, restaurálása is megkerülhetetlen, ha az eredeti állapot iránt érdeklődöm, így a műemlékvédelem történetébe is beleártottam magam. Ezen alapul oktatói gyakorlatom is: a korai középkortól a késő gótikáig, elsősorban magyarországi vonatkozásban, illetve a mesterképzésen bekapcsolódtam a műemlékvédelmi programunkba. Szerencsére az oktatói szabadság lehetővé teszi, hogy a hallgatókkal együtt mindig új területeit fedezzük fel a középkori művészet kimeríthetetlen kincsestárának.

Mi ösztönözte, hogy az egyetemi képzési kereteken túl bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
Mindenekelőtt az, hogy van rá igény. Azt hiszem, a művészetek iránt rendkívül nagy az érdeklődés, és ez valahol természetes emberi szükséglet. Nem mindenkinek adatik meg azonban, hogy olyan mélységben foglalkozzon a műalkotásokkal, ahogy szeretné. Így azt az ismeretanyagot, amelynek segítségével értőbben tudjuk befogani a műalkotásokat, öröm kivinni a tanórák falai közül – vagy jobban mondva, sokakat becsábítani az egyetem falai közé, hogy ők is részesüljenek ezekből az adományokból. Nem titkolom, azt is remélem, hogy ha jól sikerülnek az előadásaink, a hallgatóság hírét viszi a Pázmányon folyó művészettörténet-oktatásnak, és így még többen kapnak kedvet a középiskolások közül is, hogy hozzánk jelentkezzenek.

Az ismeretterjesztő tevékenysége visszahat-e az egyetemi oktatói munkájára?
Oktatás, kutatás és ismeretterjesztés olyan egységet alkot, amely akkor működik jól, ha egymásra hatnak. Szerencsés, ha a kutatásainket be tudjuk építeni az oktatásba, és igen gyakori, hogy a tanítás közben figyelek fel valamilyen érdekes, még megoldandó tudományos problémára. A szenior egyetemen tartott előadásaim is gyakran visznek közel olyan témákhoz, amelyekben menet közben fedezem fel a bennük rejlő további lehetőségeket. Így volt már olyan, hogy pár szenior előadásból egy egész féléves kurzus kikeredett a mesterképzésen.

Több témát is előadott már a Pázmány Szenior Egyetemen, milyen szempontok szerint választotta ki ezeket?
A félév programjának kidolgozása mindig a kollégákkal egyetértésben történik. Olyan témákat keresünk, amelyek egyfelől várhatóan szélesebb érdeklődésre tarthatnak számot, másrészt sokféleségükkel jól képviselhetik a tanszékünk színes profilját, és minél több munkatársunk be tud kapcsolódni. Én ezen a programon belül szoktam megkeresni a helyemet olyan témákkal, amelyekkel vagy foglalkoztam már korábban, vagy mindig is vágytam rá, hogy lehetőségem nyíljon elmélyedni bennük. Fontosnak tartom, hogy az előadások lényegi problémákat érintsenek, és bízom benne, hogy ha én szívesen foglalkozom egy témával, akkor ez az öröm a hallgatóságra is átragad.

Kapott-e olyan kérdést a szenioroktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés?
Sajnos mindig túltervezem az előadásokat, és örülök, ha a téma végére érek. Így bevallom, elég kevés idő jut a kérdésekre. De volt már rá példa, hogy nagyon jó kérdéseket kaptam, és ez alkalmat adott annak kifejtésére, amire az előadáson nem maradt idő. Vagy nem is olyan régen az egyik párizsi témájú előadáson vetítettem a Saint-Germain-des-Prés templom kapuját, amelyen Krisztussal csak 10 apostol vesz részt az Utolsó vacsorán. Ezt persze valaki észrevette és rákérdezett. Csak azt tudtam felelni rá, hogy ez máshol is előfordul, és az apostolok testületét a „sokaságuk” is kifejezi, nem szükséges, hogy mindig tizenketten legyenek. De a kérdés jogos, és további kutatásra sarkall.

Hogyan alkalmazkodott a szenior hallgatókhoz, hogyan került közös hullámhosszra velük?
Igazából nem nagyon kell alkalmazkodnom, hiszen nagyon értő, lelkes közönségről van szó. Nyilván igyekszem tekintetbe venni, hogy nem szisztematikus művészettörténeti képzésen vesznek részt, így nem várhatom el speciális kifejezéseknek vagy módszereknek az előismeretét. Arra törekszem, hogy minden előadásom jól követhető, közérthető legyen, elég gazdag illusztrációval, és az adatok (nevek, évszámok) szerepeljenek a diák feliratain is. Bár én nem szoktam az előadás során kérdéseket feltenni, lehet érzékelni, hogy mennyire követhető az, amit mondok, és hogy ne lanyhuljon a figyelem, néha egy kis tréfálkozást is megengedek magamnak.

Mi okozott örömet Önnek az idősebb emberekkel való találkozásban?
Lehet, hogy az átlagéletkor magasabb, mint a nappali képzésen, de a szellemi frissesség dolgában nincs okuk szégyenkezni. Nem túlzás azt mondani, hogy a legmotiváltabb csoportokkal a szenior kurzusokon találkoztam. Nagyon jó érzés azt a figyelmet és szeretetet megtapasztalni, amellyel e kurzusok hallgatói felénk, előadók felé fordulnak. Nincs annál nagyobb öröm, mint érzékelni, hogy mondandónk értő fülekre talált.

x