Szelestei Nagy László: Tanulmányok a 17–18. századi magyarországi művelődésről 2019. június 16.

Szelestei Nagy Lászlót a kora újkori irodalom-, művelődés- és lelkiségtörténet egyik legjelentősebb hazai kutatóját a közelmúltban Stephanus-díjjal és Pro Cultura Christiana díjjal tüntették ki.

A Szent István Társulat kiadásában megjelent kötetben a professzornak az elmúlt közel fél évszázad alatt publikált válogatott tanulmányait olvashatjuk. A kötet bevezető dolgozataiban a 17–18. századi evangélikus pietizmusról és a 18. századi katolikus megújulásról találunk írásokat. A források alapján a szerző megállapítja: nem külső eszmék hatására történtek az evangélikus egyházon belüli változások, azok magyarázatát inkább a keresztény hitelvek és a hivatással járó feladatok korábbiaknál komolyabban vételében, a lelkészek megújuló hozzáállásában kell keresni; a pietizmus egyház- és világjavító szándéka keresztény elvekből, az egyének megváltoztatására való irányultságból eredt. Ennek nem része sem az evangélikus tanok, sem az egyházi tekintély elleni lázadás. Külön kiemeli a szerző Bél Mátyás szerepét, aki „nemcsak az értelemnek, hanem a szívnek és az akaratnak megjobbítását is célul” tűzte ki. A katolikus egyházon belüli megújulásról és reformokról szóló elemzésében pedig rámutat: az azokat kiváltó okok sem külső eszmék voltak, ezért rájuk a katolikus megújulás és nem a katolikus felvilágosodás kifejezés javasolt.

A Tudós világ című fejezet alá sorolt tanulmányok elsősorban a magyarországi tudós élet 18. századi szerveződéseit mutatják be. Tudósaink egymás közötti levelezését olvasva a szerző a levélírók egymáshoz való viszonyát vizsgálja. Szelestei Nagy László a tudóslevelek közé sorolja az irodalomról, versekről szóló leveleket épp úgy, mint a történeti művekről vagy természettudományokról elmélkedőket, a verses epistolákat, illetve kiemelten figyel a levelezés azon szerepére, amelyet az a historia litteraria művelésében betöltött. Sajnálattal állapítja meg a szerző, hogy a magyarországi tudósok 18. századi levelezéséről nincs áttekintő összegzés. A levelek tartalma és megformáltsága nemcsak a levélíró tehetségétől függ, hanem a címzett befogadóképességétől is. A respublica léte barátok közötti hitvitát, irodalmi eszmecserét is lehetővé tett. A levelekben gyakran keseregnek az értelmiségiek, elismertségre és rangra, nemességre vágynak, a főurak pedig nemesi származású házitanítót keresnek. A tudós közélet a gondok ellenére is, összehozott olyan személyeket, akik a valóságos életben társadalmi, vallási vagy egyéb okok miatt távol voltak egymástól. A vallási felekezetek képviselői egyre gyakrabban tették túl magukat a tanbeli kötelezettségeken. A fiktív levelek, a verses levél és a levélregény jelentős szerepet játszott a magyar irodalom történetében is. Az irodalomtörténet a levelezésekre részben irodalmi értékük, részben a bennük rejlő sokirányú forrásadatok miatt figyelt föl. Példaként említi a szerző Pázmány Péter Öt szép levelét, II. Rákóczi Ferenc leveleit, Mikes Kelemen Törökországi levelek című művét, Kazinczy Ferenc levelezését. Utóbbival kapcsolatban a professzor megemlíti, hogy Kazinczy leveleiben már az figyelhető meg, hogy a címzett nem csak a megszólított egyedi személy. „A saját önarckép megformálása, a kulturális élettel kapcsolatos állásfoglalás többnyire mellékessé teszik a címzettet.”

Az Irodalmi műfajok című részben Szelestei Nagy László részletesen foglalkozik a Jesu, dulcis memoria (Jézus édes emlékezete) kezdetű, sokáig Szent Bernátnak tulajdonított népszerű középkori himnusz magyar nyelvű utóéletével, amely máig folyamatos. A 20. század végi keresztény/keresztyén felekezeti énekeskönyvekben egyaránt fellelhető, egymástól eltérően válogatott strófákkal: a katolikus énekeskönyvekben Sík Sándor fordításában öt; az evangélikusban Babits Mihály fordításában hat; a reformátusban a Ráday Pál által 1715-ben közölt változatból nyolc strófával szerepel. Babits Mihály Amor sanctus című himnuszfordításai közé tizenhat, Sík Sándor a Himnuszok könyvébe tizenöt, ugyancsak eltérő versszakot fordított le. Szelestei Nagy László részletesen elemzi a himnusznak a református Ráday Pál Lelki hódolás című ima- és énekeskönyvében található, katolikus gyakorlatból átvett változatát, és megállapítja, Ráday szövegátvételével egy ritkán tapasztalt jelenség tűnik elő. Ilyés István zsoltárfordításaiban (nyilván a katolizált hívek áhítati és érzelmi igényeinek kielégítése érdekében) katolikusok használatára vett át, gyakran tudatosan átalakítva, protestáns gyűjteményekből énekeket – korábban tiltott gyülekezeti énekek kerültek ezzel „megjobbítva” katolikusok ajkára; Ráday Pál szövegátvétele fordított irányú: egy katolikus gyakorlatban népszerű himnuszfordítás került át népszerű, sok kiadást megért protestáns ima- és énekeskönyvbe.

A kötetben olvasható dolgozataiban Szelestei Nagy László eddig ismeretlen műveket térképez fel olyan latin, magyar és német nyelvű forrásbázis felhasználásával, amelyekkel a jelenlegi szakirodalom egyáltalán nem, vagy csak alig foglalkozik. Ez önmagában is jelentős teljesítmény, s mindezt tudományos igényességgel, de közérthető nyelven teszi a szerző.

Szelestei Nagy László: Tanulmányok a 17–18. századi magyarországi művelődésről
Szent István Társulat, 2019 

Forrás:

  • Bodnár Dániel/Magyar Kurír
  • Fotó: Merényi Zita
x