VII. Drámafordító műhely 2019. augusztus 5.

Nagyvárad, 2019. július: "Hét nap – hét darab" - Képes élménybeszámoló

Somló Ágnes szervezésében és vezetésével idén is megrendezésre került, immár hetedik alkalommal, tehát a 7-es szám jegyében, a "Hét nap – hét darab" drámafordító műhely.

a Bihari Napló beszámolója itt és itt (forrás: Bihari Napló)
cikk a PKE honlapján

A résztvevő hallgatók élménybeszámolói:

"Mindegyik drámafordító után nehéz volt összeszedni a gondolataimat, és ez idén sincs másképp. Annyi energiát, örömöt, tudást és élményt ad ez a pár nap, hogy fel sem fogja az ember, igazából miben volt része. Akármilyen kevésnek is tűnik ez a hét, egész életünkre megjegyezzük azokat a részleteket, titkokat, praktikákat, amiket a közös munka jutalmaként kapunk. Fel sem fogjuk, mit hoztunk létre, a hetedik napon megtartandó felolvasószínház próbál emlékeztetni arra, hogy ami itt megszületett, az igenis eredményes munka, egy igazi műalkotás. Talán erre az évre értettem meg, hogy a drámafordító valahol a munka és a kikapcsolódás között keresendő, ugyanis nem gyakran fordul elő, hogy napi 12 órát büszkén és jókedvvel könyvel el magában az ember, és készen áll a következő napi kihívásra. Nagyon remélem, hogy még sok-sok évig lehetőségem lesz részt venni ezen a nem mindennapi eseményen."

Makai Luca

"Hálásan köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a hetedik, számomra pedig az első drámafordító táborban. Számomra ez az egy hét több volt puszta városnézésnél, beszélgetésnél, hiszen találkoztam egy összetartó és segítőkész közösséggel. Be kell vallanom, hogy a tábor ideje alatt ébredtem rá igazán, hogy mit is jelent fordítani. Köszönöm a sok támogatást."

Buzás Enikő

Kovács Ivett koncertjén egy nagyváradi romkocsmában:

x