JÉZUS ALAKJA A KORÁNBAN

2016.06.20.
Dobos Károly Dániel új könyve a koráni Jézusról

A kötetnek különös aktualitást ad az Európában egyre növekvő muszlim jelenlét. A szerző tíz fejezetben mutatja be a Korán által elénk rajzolt Jézus-portrét, valamint ennek továbbélését a későbbi muszlim hagyományban. Az elemzések során feltárul szemünk előtt a Jézust tisztelő másik nagy monoteista vallás, az iszlám Jézusról alkotott képe: olvashatunk Jézus neveiről, származásáról, születéséről, csodáiról és az utolsó ítéletkor betöltött szerepéről is. Mindezeken túl, a koráni Jézus-portré egyes részletkérdéseinek történeti kontextusba állításán keresztül szemünk előtt kibontakozik az a gazdag és plurálisan tagolt keresztény hagyomány is, amely Mohamed fellépésének idején még egy ilyen, a korabeli szellemi centrumoktól távoli földrajzi helyen is elérhető volt. A könyv fejtegetéseit követve világossá válhat az olvasó számára az is, hogy az európai és az iszlám kultúra ugyanazokból a késő antik gyökerekből táplálkozik, még ha az elmúlt századok során e két hajtás más-más irányba fejlődött is. Ez a felismerés reményt adhat és alapot szolgáltathat a két közösség párbeszéde számára. Rajtunk múlik ugyanis, hogy a napról napra erősödő európai muszlim jelenlét néhány generáció alatt teljességgel felőrli és magába olvasztja-e az európai civilizációt, vagy annak részévé válva, sajátos módon gazdagítja azt...

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt