Pázmány Pedagógus Klub a 2023-2024-as tanévben Esztergomban

Helyszín: PPKE BTK Iohanneum, 213. terem (Esztergom, Majer István u. 1-3.)

Az előadások ingyenesen látogathatók, de kérjük, hogy regisztráljon itt.

2023.12.05. Dr. Szabó József: Alvás, alváshigiéné, alvásterápia
A 21. század elején eljutottunk oda, hogy kimondhatjuk, az emberiség egyre kevesebbet és egyre rosszabbul alszik. Ez egészségi állapotunk, mellett jelentős hatást gyakorol a mindennapi életben nyújtott teljesítményünkre, közérzetünkre is. Az előadás és azt, azt követő beszélgetés során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a különböző klinikai szempontból jelentős alvászavarok, de főként a leggyakoribb zavar, az inszomnia kialakulásába, kezelésébe, az iskolai munkahelyi, sportolói és lakossági alváshigiénés szolgáltatások működésébe, és megismerkedhetnek néhány alvást segítő technikával. 
   
2024.02.28. Tornai Kálmán (PPKE ITK): Mesterséges intelligencia: Veszélyforrás vagy segítség?

2024.03.07. Patonay Anita: Egy különös tó – sajátélményű drámaóra
Az Egy különös tó című drámaóra óvodásoknak és 1. osztályosoknak készült. A délután során ezt a történetet játsszuk el közösen, és a drámaóra végén beszélgetünk arról, hogy a drámapedagógia sokféle tevékenységtípusa közül mikor, mit érdemes használni.
   
2024.04.10. Rostáné Dr. Riez Andrea: A munkavállalók kiégésének megelőzési és kezelései alternatívái  különös tekintettel a pedagógusokra
A társadalmi és gazdasági változások életünk minden területére nagy hatással vannak. A munkáltatók és a munkavállalók egyaránt keresik a módját annak, hogyan alkalmazkodhatnak hatékonyan és sikeresen a változásokhoz. A munkahelyi egészség jelentősége és komplexitása a munkaerőpiac szereplői és a téma kutatói számára meghatározó, átfogóan tanulmányozott, a burn out szindróma is ismert jelenség. Az előadás fontos célkitűzése, hogy felvázolja a kiégés megelőzésének és kezelésének lehetséges megoldásait, amelyeket a munkavállaló egyénileg és a munkaadó szervezeti szinten is alkalmazhat.