A Szent Ágoston Szakkollégium – Augustineum  (a továbbiakban: Szakkollégium) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán azzal a céllal jön létre, hogy az Egyetem küldetésének megfelelően, a Karhoz kapcsolódva részt vegyen a keresztény magyar értelmiség nevelésében.

A Szakkollégium célja az egyetemi oktatást kiegészítő tehetséggondozás, vállalt feladata, hogy az egyetemi életben képviselje a keresztény szellemiséget és az egyetemes tudásra törekvés igényét, hit és tudás egységét. A Szakkollégium oktatói és hallgatói közössége a közös munka során a keresztény hagyományra és az európai szellemi örökségre támaszkodva a keresztény egyetemesség eszméjét, a hit és tudás összhangját szem előtt tartva képezi önmagát.

Keresztény felfogás szerint az egyén élete a közösséghez tartozás, a mások iránt érzett felelősség és a személyes szabadság keretében bontakozik ki. A társadalom életében is ezért lehet meghatározó tényező az egyén kezdeményező ereje, a közösségi elkötelezettsége és felelősség érzése. A szakkollégiumi lét a közös munka és a tudásban való előrehaladás megélésére nyújt lehetőséget a tagság számára. A szakkollégiumi tagság életmód, mely meghatározza a szakkollégisták életét és szakmai előmenetelét.

A Szakkollégium szellemi műhely, mely a katolikus egyetem szolgálatában képessége szerint hozzájárul az egyetemes és magyar keresztény kultúra gyarapításához. Arra törekszik, hogy sokoldalúan képzett, művelt és elhivatott keresztény értelmiségieket képezzen a magyar tudomány és kulturális élet számára, akik kisebb-nagyobb közösségeket hívnak életre és vezetnek a közjó érdekében, olyan szakembereket, akik képesek bekapcsolódni a nemzetközi tudományos és kulturális életbe, akik szakmai munkájukat elkötelezetten végzik egy tágabb szellemi keretben, az európai műveltség és a keresztény hagyomány értékrendjének megfelelően.

Alapító okirat →

Szervezeti és Működési Szabályzat →

Felvételi Szabályzat →

 

Jelentkezés

Felvételi pályázati kiírás 2024 

 
Elérhetőség

E-mail: augustineum@btk.ppke.hu