Demonstrátori pályázat

2016.03.06.
A Kínai Tanszék demonstrátori pályázatot ír ki a tavaszi félévre.

A PPKE BTK Kínai Tanszék a 2015-16. tanév tavaszi félévére demonstrátori pályázatot hirdet két főre a kínai szakirányos alapképzésre és egy főre a Kelet-Ázsia tanulmányok mesterképzésre.

Pályázhat minden kínai szakirányos vagy Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakos hallgató, aki legalább egy lezárt félévvel és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik.

Jelentkezési határidő: 2016. március 8.

A pályázatot elektronikus úton a salat.gergely (kukac) gmail.com címre kérjük elküldeni!

A pályázatnak új jelentkező esetén a következőket kell tartalmaznia:

- „demonstrátori pályázat" tárgymegjelölés az e-mailben,
- életrajz,
- motivációs levél.

Az őszi félévben már demontrátorként tevékenykedő hallgatóknak nem kell új pályázatot benyújtaniuk, ők hosszabbítási szándékukat a  fenti e-mail címen jelezzék.

A demonstrátorok feladata a tanszéki munka támogatása: adminisztráció, a tanszéki honlap, Facebook-profil, blog szerkesztése, rendezvények (filmklub, szakest, vendégelőadás, nyílt napi megjelenés stb.) szervezése és lebonyolítása, kínai lektornők ügyeinek intézése, közösségi élet szervezése, gólyák támogatása, a szakos könyvtár kezelése, diákokkal való kapcsolattartás segítése. A munka alkalmi ügyintézéskor, illetve tanszéki rendezvények során követel meg személyes jelenlétet.

A demonstrátori pozíció tiszteletdíjjal nem jár, de az életrajzban szerepelhet, tanszéki ajánlólevelekben feltüntetésre kerül.

Az elbírálás során előnyben részesül, aki:

- jó kínai nyelvtudással,
- jó szervező készséggel,
- megfelelő kommunikációs képességgel,
- jó kiemelkedő tanulmányi eredményekkel,
- jó fogalmazókészséggel,
- számítógépes alapismeretekkel rendelkezik.

A pályázatokról a Kínai Tanszék oktatóiból álló tanács dönt.

Események

16.
2025. jún.
BTK
Továbbtanulás Kínában
Danubianum
21.
2025. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum Díszterem
25.
2025. jún.
BTK
Kari EKÖP záróesemény 2025
Sophianum 111–112
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt