Kínai nap a Pázmányon

2016.10.18.
A Kínai Tanszék eddigi legnagyobb szabású programján kínai fotókiállítás és kézműves bemutató várja az érdeklődőket.

 

 

2016. október 21-én, pénteken egyszerre két kínai programra kerül sor a PPKE BTK Mikszáth téri épületének II. emeleti folyosóján.

Az egyik program egy fotókiállítás lesz, amely tizenhét nagyméretű képen Peking város Xicheng kerületének nevezetességeit mutatja be. Xicheng a kínai főváros központjának nyugati felét fedi le, lakossága 2 millió fő. Itt találhatók a központi vezetés hivatalai és rezidenciái, a minisztériumok és egyéb központi hivatalok. Emellett a főváros pénzügyi központja, fontos bevásárló és kulturális negyed, továbbá a császárkori Peking számos műemléke, palotája, temploma is a kerületben van.

A másik program Kína szellemi kulturális örökségéből ad ízelítőt. Hét kézműves mester érkezik Kínából, akik a folyosón elhelyezett asztaloknál olyan hagyományos kínai kézműves technikákat fognak bemutatni, amelyek szerepelnek a kínai nemzeti kulturális örökségi listán. Kipróbálható lesz a bambuszpörgettyű-, füstölő-, pacskolat-, tésztaszobor-, papírsárkány-készítés, a pekingi opera arcfestése és a papírkivágás technikája.

Helyszín: PPKE BTK Sophianum, 1088 Budapest, Mikszáth tér 1. II. emeleti folyosó

Időpont: 2016. október 21. (péntek) 11:00-16:00

Program:

11:00-11:30: ünnepélyes megnyitó
11:30-12:30: kézműves bemutatók
14:00-16:00: kézműves bemutatók

A rendezvény nyitott és ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Események

20.
2026. ápr.
BTK
PPKE BTK HÖK x tavaszi adományok
Danubianum
22.
2026. ápr.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
25.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
29.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
30.
2026. ápr.
BTK
Az élet értelmetlensége és értelme
Danubianum 309
01.
2026. máj.
BTK
Zöldül a Pázmány – Szemétszedés a Pilisben
Barát-kút → Két-bükkfa-nyereg
További események
szechenyi-img-alt