Napraforgós megszállás - filmvetítés és PEACH előadás

2016.10.17.
A következő - filmvetítéssel egybekötött - PEACH előadás október 19-én lesz.

A következő PEACH rendezvény a 2014-es taiwani "napraforgós mozgalmat" járja körül.

Időpont: 2016. október 19. 17:00

Helyszín: Sophianum, 206-os terem

Előadó: Dr. Robert Chen (National Chengchi University)

2014 tavaszán taiwani diákok és civil aktivisták csaknem egy hónapra elfoglalták a taipei-i törvényhozás, majd a kormány épületét, így tiltakozva a Kínai Népköztársasággal kötött kereskedelmi szerződés ratifikálása ellen. A „napraforgós mozgalom" egy új nemzedék, egy új identitás színre lépését jelentette a taiwani politikában, s fontos tanulságokkal járt az egész kelet-ázsiai régió számára. Különösen a szárazföldi Kínát érintette érzékenyen, hiszen az önálló taiwani identitásra épülő demokratikus diákmozgalom a legérzékenyebb kérdéseket feszegette a Szoros-közi kapcsolatokat illetően.

A PEACH (Pázmány East Asia Club, Hungary) rendezvénysorozat keretében a Napraforgós megszállás (Dayang buyuan) című dokumentumfilmet vetítjük le, majd a filmhez kapcsolódóan Dr. Robert Chen filmszakértő, a National Chengchi Egyetem Kommunikációs Főiskolájának dékánhelyettese tart előadást.

A rendezvény a 2016. október 20–22. között Taiwan Dox 2016 címmel megrendezendő tajvani dokumentumfilm-fesztiválhoz kapcsolódik, amelynek keretében a budapesti Toldi Moziban és a DocuArt Moziban tartanak ingyenes vetítéseket és pódiumbeszélgetéseket.

Az esemény Facebook-linkje: https://www.facebook.com/events/1678408365805626/

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Események

05.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
06.
2026. nov.
BTK
Kiállítás megnyitó
Iohanneum 015
09.
2026. nov.
BTK
Amit nem zárhatsz ki a tanteremből - A szegénység hatása az iskolában
Sophianum 111-112
11.
2026. nov.
BTK
Pálfalvi Lajos emlékkonferencia
Szent II. János Pál Pápa Díszterem
11.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
12.
2026. nov.
BTK
M. Kiss Sándor emlékkonferencia
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt