Az élvonalban a PR szakirány

2012.05.29.
A hét intézményből érkezett huszonkét pályamunkából két pázmányos végzett az első háromban.

A hét intézményből érkezett huszonkét pályamunkából két pázmányos végzett az első háromban.

Közel féléves bírálati időszakot követően hivatalosan is lezárult a Magyar Public Relations Szövetség 2011-es pr-szakdolgozat pályázata. Hét intézményből 22 nevezés érkezett a szövetséghez.

A versenyre tavaly ősszel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskoláról, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, az Általános Vállalkozási Főiskoláról, a Szegedi Tudományegyetemről, a Budapesti Gazdasági Főiskoláról, a Kodolányi János Főiskoláról és a Nyíregyházi Főiskoláról érkeztek pálymunkák. A nagyszámú dolgozat a Szövetség által felkért bírálóknak is alaposan feladta a leckét: a zsűri a több mint másfél ezer oldalnyi munkát két, egymást követő körben értékelt. A zsűri úgy döntött, hogy az olvasottak, tapasztaltak alapján nem jelöl meg helyezési sorrendet, csupán a legjobbnak ítélt három dolgozatot nevezi meg. Ez alapján került a legjobbak közé Dr. Tóth Péter Benjamin (BKF) „Jogában áll hallgatni? - Jogi és public relations szempontok krízisek esetén” c. munkája, Lovró Zsófia (PPKE) „Az együttműködés civil és vállalati dimenziói a CSR-ben” c. dolgozata és Ujvári Orsolya (PPKE) „Környezetvédelmi kommunikáció - "élni és szólni hagyni"” című alkotása. A három szakdolgozat közül végül Dr. Tóth Péter Benjamin (BKF) „Jogában áll hallgatni? - Jogi és public relations szempontok krízisek esetén” c. munkája került az első helyre és nyerte el ezzel „Az év pr-szakdolgozata 2011.” címet. A képen Lovró Zsófia, pázmányos díjazott és Dr. Szeles Péter, az MPRSZ elnöke látható.

Események

20.
2026. okt.
BTK
A Káldi-Biblia 400 éve. 1626–2026
Szent II. János Pál Pápa terem
20.
2026. okt.
BTK
Általános Kvízest
Danubianum
21.
2026. okt.
BTK
Pázmány Pedagógus Klub – Az inspiráció ereje
Iohanneum 112
21.
2026. okt.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
03.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Mágikus Éj
Doboz
04.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Néprajzi Múzeum
Néprajzi Múzeum
További események
szechenyi-img-alt