A vasárnapi eseményt az eddigieknél jóval nagyobbrészvétel és felhajtás jellemezte. Reggel 8 órától egészen este 6 óráig kergették megállás nélkül a labdát karunk lelkes játékosai. Míg a pályán a játéké és a koncentrációé volt a főszerep, addig a lelátón szurkolók jóízűen fogyaszthatták el a tökéletesen megkent zsíros kenyereket és a gőzölgő teát. Minden egyes látványos megmozdulást, kapus bravúrt üdvrivalgás kísért, ahogyan egy-egy bírói tévedést is hangos huhogással "jutalmazott" a közönség. De a labdarúgás szenvedélyét nem igazán érző (hölgy) szurkolók is megtalálták saját elfoglaltságukat. A minionkeresés és a legsármosabb játékos vadászata kellően elfoglalta az unatkozókat - már, ha volt ilyen.
Relatív Szórás FC - 3. hely
A hagyomány hagyományt szül
Mind a csoportmeccseken, mind a kieséses szakaszban potyogtak a gólok, emellett fordulatokban, drámában és feltámadásban sem volt hiány. Ahogy közeledett a végjáték úgy lett egyre több kiélezett mérkőzés, a játékosok jobban pörögtek, a nézők pedig még hangosabban biztatták őket. Említést érdemel a SZ.V.A.T. szurkolótáborának töretlen buzdítása, akik egészen a döntő végéig dobolták csapatukat. A Pázmány Baráti Kör tagjai már-már hagyományukhoz méltóan fokozták a hangulatot, amit mi sem bizonyított jobban, mint egy-egy tanári villanásnál „felrobbanó" lelátó látványa. A döntőt – zsinórban harmadszor – a SZ.V.A.T. és a Saláta csapatai vívták, ahol egy jó iramú mérkőzésen végül 2-0 arányban a Saláta diadalmaskodott. A dobogó legalsó fokára a pszichológia szak újoncai állhattak fel, miután legyőzték a csatárok nélkül játszókat. A sport közösségalkotó szerepét a Campus Kupa varázsolta élménnyé.
SZ.V.A.T. - 2. hely
Mindig egy szinttel feljebb
Az idei Campus Kupa több szempontból is előrelépett: 13 résztvevő csapat, nézők és játékosok minden eddigit meghaladó száma, előzetes reklámanyagok (televíziós és rádiós beharangozó, plakát) és a még jobb hangulat érdekében hangosítás. Továbbá Pázmány Rádió közvetítés, Pázmány TV-s interjúk, és fotók segítették a magas színvonal elérését. A felszerelésért a Kommunikáció Intézetnek és Pilló Ákosnak, a rendezvény támogatásáért pedig a Hallgatói Klubnak és a Hallgató Önkormányzatnak jár a köszönet.
Saláta - 1. hely
Campus Kupa számokban: 104 gól, 10 kg kenyér, 3 kg zsír, 2 kg lilahagyma, 60 liter tea, 160 résztvevő és egy bölcsészkar.Persze fejlődni mindig van hova, de szerencsére ötletekből sosincs hiány – tavasszal Campus Kupa 4!
Végeredmény:
I. helyezett: Saláta
II. helyezett: SZ.V.A.T.
III. helyezett: Relatív Szórás FC
IV. helyezett: Játék Csatárok Nélkül
Legjobb kapus: Bányai Cseperke (PBK AllStarz)
Legjobb játékos: Kovács Kristóf (Relatív Szórás FC)
Gólkirály: Kele Balázs (Saláta)
Legsármosabb pasi: Balogh Kevin (PBK AllStarz)
A Legviccesebb csapatképre november 22 éjfélig lehet szavazni: itt!
Szerző: a szervezők