Céljaink: a közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítés; a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése; a hagyományápolás.
A verseny időpontja: 2013. november 8. és 9.
A verseny helyszíne: ELTE BTK, Budapest, VIII. ker., Múzeum krt. 4/A.
A verseny két fordulóból áll:
I. része (november 8-án): Előre elkészített beszéd (maximum 6 perc), amelyet papír nélkül kell elmondani.
A beszéd témája:
„Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek"
(Varró Dániel) ‑ Hálózatok rabságában élünk?
Kérjük a versenyzőket, hogy határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és a szituációt. Ezt a beszéd megkezdése előtt közöljék.
Az előre elkészített beszédet nyomdakészen és lemezen is hozzák el, mert a beszédeket publikáljuk.
II. része (november 9-én délelőtt): Rögtönzött beszéd (maximum 3 perc), melynek témáját a helyszínen közöljük.
A versenyhez – a hagyományoknak megfelelően – egy retorikai konferencia kapcsolódik, melynek témája: a politikai beszéd.
Jelentkezni lehet az intézményeknek kiküldött tájékoztatóban szereplő jelentkezési lapon, illetve levélben a következő címen: ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 240.
A jelentkezési határidő: 2013. október 28.
További információk Pölcz Ádám doktorandusztól kérhető a
szonokverseny15@gmail.com címen.
Budapest, 2013. július 18.
Dr. Halzl József s. k. Dr. Bolonyai Gábor s. k Dr. Grétsy László s. k.
a Rákóczi Szövetség elnöke a zsűri elnöke a zsűri tiszteletbeli
tanszékvezető egyetemi docens elnöke
Dr. Juhász Dezső s. k. Adamikné dr. Jászó Anna s. k. Dr. Raátz Judit s. k.
intézetigazgató a verseny szervezője a verseny szervezője
egyetemi tanár