Köszönjük Tomasevics Zorka!

2017.04.21.
A PPKE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetében 17 éve tanító, felvételvezető, szinkronrendező Tomasevics Zorka nemrégiben bejelentette oktatói munkájának befejezését.

Szándékáról az Intézetben már korábban tudtunk, most azonban a nagyobb nyilvánosság számára is elérhető a hír.

Tomasevics Zorka már karunk alakuló kommunikáció- és médiaképzésében is részt vállalt, azóta is hűséges, megbízható szellemi partnere oktatói állományunknak. Hallgatóink számára a szakmai munka egyik példás képviselője, aki magas szintű tudás elsajátítását tette lehetővé az általa oktatott tantárgyak keretei között és azon túl is. Embersége, alázata (ami nála is a helyes önismeret eredményeként alakulhatott ki) és segítőkészsége folyamatosan szilárd pontja lehetett képzésünknek, amely az eltelt időszakban az ország egyik vezető szakmai intézményévé vált.

Az eddig végzett hallgatói, élő és halott tanár kollégái nevében köszönjük Önnek Zorka, hogy mellettünk állt, hogy segített, hogy velünk volt! Jó egészséget, erőt, belső és külső békét kívánunk Önnek a megérdemelt pihenés és újrakezdés reményében!


Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet

Események

25.
2025. jún.
BTK
Kari EKÖP záróesemény 2025
Sophianum 111–112
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt