Az elsős hallgatóknak választaniuk kell, hogy specializációink közül melyiken-melyeken folytatják tanulmányaikat.
A Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet számára is fontos, hogy ebben segítséget nyújtson hallgatóinak, ezért minden évben tájékoztatót szervezünk az elsős hallgatók számára, ahol bemutatkoznak a specializációkért felelős oktatóink és bemutatják képzéseinket. Az idei sajnos egy rendhagyó év, nincs lehetőségünk személyesen találkozni hallgatóinkkal ilyen keretek között (online, vagyis valóság-offline), a tájékoztatót azonban ettől a leszűkített helyzettől függetlenül is mindenképp szeretnénk megtartani.
Jövő héten a megadott időpontokban specializációs tájékoztatókat tartunk nappalis és levelezős hallgatóinknak a Teams felületen Kovács Ákos intézetvezető vezetésével, valamint bemutatkoznak a specializációkért felelős oktatóink, Andok Mónika, Radetzky András és Dér András.
Kérjük Önöket, hogy a megadott időpontokban lépjenek be a Teams felületre (a konkrét felületek alább olvashatók). Itt lehetőségük lesz arra is, hogy feltegyék kérdéseiket és megismerkedjenek oktatóinkkal (ha még nem volt közös órájuk), akik majd végigkísérik útjukat az egyetemi éveik során.
A specializáció tájékoztatók időpontjai:
Nappali képzésű hallgatók részére:
2020. október 15-én, 12.00-kor a Teams felületén, Kovács Ákos Bevezetés a kommunikációelméletbe órájának csoportjában
Levelező képzésű hallgatók részére
2020. október 16-án 18.00-kor a Teams felületén létrehozott specializációs tájékoztató csoportban
Szabad bölcsészet hallgatói részére
2020. október 15-én, 14.15-kor a Teams felületén, Kovács Ákos Bevezetés a filmtudományi diskurzusba órájának csoportjában
Kérjük elsős hallgatóinkat, hogy - ha tehetik - a tájékoztatókon mindenképp vegyenek részt!
További információkat találnak intézetünk specializációiról az alábbi linkeken és az idei köszöntő videónkban. Kérdés esetén természetesen állunk rendelkezésükre!
Rendhagyó köszöntő:
https://btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/kommunikacio-es-mediatudomanyi-intezet/hirek/rendhagyo-koszonto
Üdvözlettel:
Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet