„Legyőzni önmagad”

2012.12.03.
Riskó Géza volt a november 27-i Médiaműhely vendége. Az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) sportszerkesztője életéről, pályafutásáról, elkötelezettségéről mesélt.

Mintegy harminc fős kíváncsi közönség gyűlt össze a Stephaneum Pázmány termében, hogy beszélgessen Riskó Gézával. Azzal a Riskó Gézával, aki az egri tanárképzőben kezdte, majd a szegedi jogi karon folytatta tanulmányait, s mindeközben tízszeres magyar bajnok lett úszásban. Rövid ideig edzősködött a hetvenes évek elején, majd úgy döntött, a médiában folytatja. Ő alapította többek közt a Pesti Hírlapot, a Színes Mai Napot, rengeteg újságnál dolgozott rovatvezetőként, de volt rádiós szerkesztő, rock műsorvezető és a Duna TV-n is vezetett élő műsorokat. Tudta, hogy nem akar elszakadni a sporttól, így lett sportújságíró. Harmincnyolc pályán töltött év után érte el jelenlegi pozícióját, közben tíz könyvet írt – ezek még ma is büszkeséggel töltik el.

Az 1976-os montreali olimpia volt az első, melyen ő is részt vett, de elmondása szerint az idei londoni játékok sikerültek legjobban a közvetítés szempontjából. Rengeteg adat hangzott el, pl. hogy a londoni stáb 75 fős volt, 800 kamera, 18 HD kamera, 560 ezer méter kábel állt rendelkezésükre. Napi tíz óra élő tévés közvetítés és a rádión is sokat sugároztak. Szóba került Risztov Éva győzelme is. „Ez számomra a legkedvesebb arany" – mondta, s hozzátette, hogy ebben a versenyszámban minden benne volt. Risztov lenyomta Amerikát a távon, és ez lehet a mi jövőnk is: nem feladni, hanem felállni és menni tovább. De ez nem megy anélkül, hogy tudnánk, mit is akarunk igazán csinálni.

Mesélt arról is, hogyan kell megszervezni egy közvetítést, mikor kell és lehet összekötni a tévét a rádióval, hogyan kell leegyezni az interjúkat a sportolókkal – általában ezeknél is a pénz játssza a főszerepet. A 2012-es olimpián hazánk által elért kiváló eredmény nagy lendületet adott neki, elkötelezettebbé tette. Erre szüksége is van, hisz mindig percre késznek kell lennie. „Éjjel is azon gondolkozom, mit hogy kéne csinálni" – hiszen rendkívüli felelősség sportfőszerkesztőnek lenni. Gondoljunk csak arra, hogy már folynak a tárgyalások a 2016-os riói olimpia közvetítési jogának megszerzéséről.

Az olimpia kapcsán említette, hogy az angol nyelv ismerete elengedhetetlen a szakmához, és az egyetemeken a gyakorlati képzésre kellene helyezni a hangsúlyt. Meg kell ismerkedni a „gyökerekkel" is (itt Szepesi Györgyöt és Vitray Tamást említette), a 3-4 évtizeddel ezelőttiekkel.

„Legyőzni önmagad" – hangzott el sokszor az előadás alatt. Mert ezt kell tennünk ahhoz, hogy felnőjünk a szakmához. Sok feladat áll még előttünk, de vállalni kell a gyötrelmeket is, mert csak így érhetjük el céljainkat.

szerző: Boros Eszter

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt